A lap külpolitikai főelemzője úgy látja, példátlan nyomást gyakorol az amerikai értékekre, hogy Trump jelezte: semmiképpen sem fogadja el, ha ma vereséget szenved a választáson. Márpedig a demokrácia még az Egyesült Államokban is kudarcot vallhat, noha lakóinak többsége ezt idáig még elképzelni sem tudta volna. Ezért lesz a mai szavazás egészen páratlan.
Általános a nézet, hogy a jogállam nem egyszerűen a voksok leadásával egyenlő. De ha a választás eredményét nem is vitatják, akkor is szükség van szabad sajtóra, erős államapparátusra, független bíróságokra, szilárd alkotmányos keretekre, valamint, ami a legfőbb: demokratikus kultúrára, ideértve, hogy a vesztes nem kérdőjelezi meg a választás kimenetelét. Ám ez utóbbi kapcsán immár egyáltalán nem lehet biztosra menni az USÁ-ban.
Roppant veszélyes, ha Trump elcsalt, illetve ellopott választásokat emleget. Belarusz példája mutatja, hogy társadalmi bénultság, illetve erőszak lehet a következménye, ha milliók vonulnak az utcákra, meg úgy gondolják, hogy a hatóságok manipulálták a végeredményt. Amerikában időnként mindkét tábor úgy beszél, mintha az ország túlélése forogna kockán. De aggasztó, hogy a republikánusok több államban is megnehezítették voksolást, főként a faji kisebbségek képviselői számára.
A helyi szabályok kuszasága folytán bőven belefér, hogy a végső szót az Alkotmánybíróság mondja ki. De mivel a kormánypárt az utolsó pillanatban bejuttatta a testületbe az ultrakonzervatív Amy Coney Barrettet, immár az a látszat, hogy az AB is a pártpolitika eszköze lett. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a demokraták minden további nélkül belenyugodnának, ha megint az igazságszolgáltatás asszisztenciájával szenvednének vereséget. Felháborodásukat csak fokozná, ha Trump kevesebb szavazatot kapna, mint Biden, de az elektorok jóvoltából újfent ő lenne a befutó.
Azaz legitimációs válságba kerülhet az amerikai demokrácia, de nehéz helyzet állna elő az Egyesült Államok szövetségesei és csodálói számára is. A világ jobbik része ugyanis az USÁ-tól vár támogatást, iránymutatást, ihletet. Ha felsülnek a demokratikus próbálkozások, mondjuk, Egyiptomban vagy Irakban, az a két ország számára tragédia. Ám ha Amerikában mond csődöt a demokrácia, az globális dráma lesz.
Paul Krugman arra hívja fel a figyelmet, hogy a tengerentúlon csúcspontra ér az igazság elleni háború, mert Trump két kapitális hazugsággal eteti a világot, sőt már készül a harmadikra és az minden eddiginél veszélyesebb lesz. A Nobel-díjas közgazdász, aki már jó 10 éve jelenteti meg elemzéseit az újságban, az első hajmeresztő állításnak azt tartja, hogy az elnök szerint zavargók, fosztogatók, gyújtogatók, fegyverfelhalmozó, zászlóégető, marxista hordák fenyegetik az országot.
Aki megnézi New Yorkot, vagy, teszem azt, Seattle-t, az látja, hogy ebből egy szó sem igaz. Azon kívül nagyon alapos tanulmány támasztja alá, hogy a Fekete Életek Számítanak-mozgalom javarészt békés, ezzel szemben azok erőszakosak, akik ellene lépnek fel. Vagyis Trump olyan veszéllyel riogatja az országot, ami csak az ő fejében létezik. Az anarchista fenyegetés rémálma viszont bátorítja a fehér felsőbbrendűség híveit, köztük a hazai terroristákat.
Ezzel szemben nem tesz semmit a Covid-19 ellen, feladta, hogy megfékezze a vírus terjedését, ám ez ezrek életébe kerül. Arról nem beszélve, hogy a retorika milliók hozzáállását befolyásolja.
De a legrosszabb még hátravan. Ha Trump veszít, akkor szinte bizonyos, hogy elutasítja az eredményt. Azt fogja mondani, hogy milliók voksoltak jogtalanul, ugyanakkor rengeteg olyan szavazatot nem vettek figyelembe, amelyet rá adtak le. A saját közönsége pedig vevő lesz rá. Az összeesküvés elméleteket hangoztató jobboldal várhatóan ennek megfelelően felháborodással reagál. Úgy hogy lehet készülni az erőszakra és az utcai zavargásokra.
A legsúlyosabb következmény azonban az, hogy tömegek hiszik majd el: hátba döfték az országot, ezért legközelebb a republikánusokat támogatják a választáson.
Paul Lendvai úgy látja, hogy Trump elmúlt négy éve még a legrosszabb előrejelzéseket is alulmúlta. Merthogy egy szemfényvesztő hazug, egy csaló és rasszista, egy showman és demagóg áll a világ legerősebb demokráciájának élén. Az elemzés idézi a New York Times-t, amely a minap azt írta, hogy az elnök választási kampánya a 2. világháború óta a legnagyobb veszélyt jelenti az USA demokráciája szemszögéből, és hogy ilyen gyatra vezetője emberemlékezet óta nem volt az országnak.
Karl Popper azt tanította, hogy a demokrácia fő jellemzője az, ha a kormányt le lehet cserélni a szavazóurnáknál, vérontás nélkül. De pontosan az erőszakmentes hatalomváltás a tét, méghozzá olyan mértékben, amire idáig nem akadt példa a tengerentúlon. Trump azt bizonygatja, hogy csakis csalás folytán maradhat alul, és egyre inkább az erőre játszik.
Ha marad, az igen rossz volna nem csupán az amerikaiaknak, hanem az összes liberális demokráciának. Csak olyanok örülnének neki, mint Putyin, Orbán, Kaczynski, Vucsics és Netanjahu. Mert ők valamennyien meg akarják tartani hatalmukat.
Az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője ismét úgy nyilatkozott, hogy nem kaphat uniós támogatást olyan tagország, amely nem szavatolja az igazságszolgáltatás és a sajtó önállóságát. Weber szerint ez vörös vonal az EP számára, mivel az unió érték- és jogközösség. Ily módon – teszi hozzá az újság – elképzelhető, hogy Budapest és Varsó hoppon marad.
A lap megjegyzi, hogy a földrészen végigsöpör a vírus 2. hulláma, de Brüsszelben a vita még mindig a 750 milliárdos segélycsomagról megy, amely éppen az első szakasz tragikus gazdasági következményeit hivatott enyhíteni. Ráadásul nem kizárt, hogy teljesen megfeneklik az ügy. A bajor politikus éppen ezért felszólította a magyar, a lengyel, valamint a holland kormányt, hogy ne akadékoskodjanak, és tegyék lehetővé, hogy a tagállamok törvényhozása végre megszavazhassa a tervet.
Mint mondta, ha a támogatást nem tudják folyósítani a jövő év elejétől, akkor késne az újjáépítés, ám ez sokat ártana a politika iránti bizalomnak. Így nem szabad megengedni.
Az unió soros elnökségét betöltő Németország sürgeti, hogy az Európai Parlament gyorsítsa fel a következő hétéves költségvetés, illetve a 750 milliárd eurós mentőcsomag engedélyezését. Scholz pénzügyminiszter úgy foglalt állást, hogy nem lehet késlekedni, gyorsan cselekedni kell. Ezért felhívta az összes érintett felet, hogy hagyják a csudába a szokásos taktikázást és mielőbb állapodjanak meg. Az egyik hátráltató tényező az, hogy a pénzeket a jogállami feltételek tiszteletben tartásához kötnék, ám ezt ellenzi a nacionalista magyar és lengyel vezetés, jegyzi meg a hírügynökség.
Bár jelenleg a populista magyar és lengyel kormány sikerrel mozgósítja híveit az EU ellen, részben a kulturális háborúság révén, hosszabb távon azonban a populisták vesztésre vannak ítélve – mutat rá az American Enterprise Institute nevű független washingtoni agytröszt két kutatója, akik közül Dalibor Rohac Pozsonyból származott el. Véleményüket azzal támasztják alá, hogy Budapest és Varsó az összes állami erőforrást mozgósítva nyomatja a maga programját, ám sokra nem megy vele a kulturális-intellektuális szférában.
Azon kívül fő támasza a jobboldali, gazdaságilag leszakadó vidék, amely mind jobban elnéptelenedik. Vele szemben a liberális, világlátott és tehetős városi réteg áll. De ettől még nagyon is fenyegető a jogok körül viharzó kulturkampf, aminek része, hogy Magyarországon megszüntették a gender szakokat, hogy támadás indult a színi egyetem ellen, no meg a Meseország c. gyerekkönyv elleni kampány is.
Ráadásul a brüsszeli bírálatok nagyon is jogosak, hiszen a két ország menetrendszerűen ront neki a szólásszabadságnak. Csakhogy a kritikák azt a meggyőződést erősítik a két fővárosban, hogy az egész világ ellenük van, és ez csak még elszántabbá teszi őket. Vagyis gyakran kontraproduktív a brüsszeli fellépés. Természetesen itt nem arról van szó, hogy az EU ne emelje fel szavát, amikor a magyar és a lengyel vezetés demokratikus biztosítékokat próbál kiiktatni.
Ugyanakkor nem sok sikerrel kecsegtet, hogy pl. a két ország csak akkor kaphasson uniós szubvenciókat, ha eleget tesz a jogállami játékszabályoknak. Azon kívül Brüsszel és több tagállam is téved, amikor egy kalap alá veszi a liberális demokráciát és a jogállamot, illetve a haladó szociális és kulturális normákat. Pont erre várnak a régió nacionalista urai, mert ily módon elvonhatják a közfigyelmet saját, kleptokrata autokráciájukról. Egyben az EU ellen tudják hangolni felháborodott híveiket, merthogy a cél az egész európai terv hiteltelenítése.
Moszkva pedig lecsaphat ezekre a belső ellentétekre, hiszen abban érdekelt, hogy fellazuljon az unió. És minél keményebben jár el a világ a jobboldali magyar és lengyel politikával szemben, annál vonzóbb annak szemében Putyin irányvonala. A térség ugyanis úgy látja, hogy Oroszország védvonalat jelent a keresztény értékek számára a nyugati liberalizmus túlkapásaival szemben.
Részsikereket tud felmutatni Oroszország, amely támadást indított Kelet-Európa ellen és azon van, hogy segítse hatalmon maradni saját híveit, illetve azokat uralomra jutni - az EU meggyengítésére. Ezt állapítja meg körképében a konzervatív lap, amely Magyarországról szólva azt írja, hogy az Orbán-kormányt nyugodtan lehet Moszkva legnagyobb barátjának tekinteni az unión és a NATO-n belül. Orbán stratégiájának része a keleti nyitás. Az illiberális demokrácia az orosz modellt koppintja.
Egyetlen tagállam vezetője sem találkozik annyiszor Putyinnal, mint a magyar miniszterelnök. de azért letelepedési engedélyt adott a külföldi hírszerzésért felelős orosz kémfőnök több családtagjának is. És akkor még ott van a Paks-2, továbbá hogy Budapestre költözött a gyanús Nemzetközi Beruházási Bank, amely biztonsági kockázatot jelent. Mivel azon keresztül a Kreml a nyugati kémkedést pénzelheti.
A lengyelek esetében viszont az a fura, hogy a belpolitikájuk megdöbbentően hasonlít arra, amit az oroszok odahaza csinálnak, ám Varsó ezzel együtt nagyfokú bizalmatlansággal viszonyul Moszkvához.
A neves francia filozófus, Alain Finkelkraut úgy ítéli meg: a szélsőséges iszlám azt nem tudja megbocsátani, hogy a Nyugat olyan, amilyen. A tudós, aki évek óta óv a szélsőséges iszlámizmus veszélyeitől, még az esti, súlyos bécsi terrortámadás előtt nyilatkozott. A közelmúltban végrehajtott franciaországi akciókról azt mondta, hogy a radikálisok szemében az egész francia civilizáció ellenséget jelent.
A terrorizmus azonban csupán egy nagyobb egész része, a gyűlölet mozgatja. A közelmúltban lefejezett francia tanár meggyilkolását nem az Iszlám állam, vagy valamelyik helyi szervezet határozta el, a tettest mégsem lehet magányos farkasnak elkönyvelni. És igenis azt bizonyítja, hogy kapcsolat van a hétköznapi iszlám és a véres erőszak között – mondta Finkelkraut, akit nézeteiért már korábban erősen jobbosnak minősítettek.
A helyzetet látva nagy hibának tartja, hogy a kormányok hiába rendelik el a menedékjog szigorítását, az engedékeny bíróságok a humanizmus nevében meghiúsítják a törekvést. És csatlakoznak hozzájuk értelmiségiek, illetve publicisták, akik aggódnak, mert úgy vélik, hogy a hatalom a biztonságra hivatkozva visszaél a jogállammal. Tétele bizonyítására idézi Thomas Mannt, aki már 1936-ban rámutatott, hogy a szabadság nem adhat menlevelet saját, halálos ellenségeinek. Olyanoknak, akik végezni akarnak vele. Ám elemző szerint az elemzést sokan ma sem hajlandók meghallani.
Erdogannal az a baja, hogy vele a politikai iszlám harci pozíciót foglal el. A török elnök célja hosszú távon ugyanis a hódítás. És az iszlamizmus kezére játszik, hogy az európai egyetemeken, de a sajtóban is van egy csomó „hasznos idióta”. Azt hiszik, hogy a gyengéknek segítenek, de valójában az iszlám nyomulásának tesznek szolgálatot. Finkelkraut úgy látja, ő pont azért van feketelistán az ilyen naiv emberek szemében, mert ezek a rétegek a saját fasiszta démonjukat tekintik Franciaország első számú közellenségének. Márpedig a filozófus szerint le kell számolni ezekkel a rémképekkel, még mielőtt túl késő volna.
