klímaváltozás;klíma;

2020-11-05 07:30:00

Klímaváltoztatás

A fideszes háttérhatalom a jelek szerint a Vezér iránymutatása alapján nekiveselkedett a keresztény-konzervatív klímapolitika megalkotásának. Tekintettel arra a sajnálatos tényre, hogy az alapvetéseket Orbán Viktor januárban leginkább egy bús focidrukker szintjén nyilvánította ki – lásd: a zöldek belül vörös görögdinnyék, a Néppárt sodródik, szóval biblikusan kéne értelmezni az éghajlatváltozást -, ez nem is olyan könnyű. Bár a kormányfő nem áll távol a Bayer-Kövér-G. Fodor-Nógrádi-Boros-Bogár-féle élcsapattól - akik szerint a klímaügy csak egy globális összeesküvés, háttérhatalmi trükk, hiszti stb. -, mégis inkább azzal a mocskos, földhözragadt, 68-as tervvel állt elő, hogy össze kéne szedni a szemetet. Sőt, nagy nehezen ráállt a 2050-es teljes szén-dioxid-mentesítésre és az egyszer használatos műanyagok - lehető legkésőbbi - betiltására is.

 Most alkalmam nyílt megismerni a "Green Policy Center" konzervatívként beharangozott éghajlatvédelem-értelmezését. Bár először azt kellett kinyomoznom, mégis ki fia borja ez az új központ. Mint kiderült, a védjegy mögött Huszár András, az innovációs tárca korábbi klímapolitikai jogász-főosztályvezetője és egykori kollégái állnak. Most a Klímapolitikai Intézetet vezető környezetvédelmi szakjogász, Kerekes György éghajlatváltozás-tanulmányát mutatták be. Az intézetet idén alapította a kormányközeli Századvég és a mostanság szinte hetente újabb és újabb állami milliárdokkal kitömött, "tehetségeket gondozó" Mathias Corvinus Collegium. Az előadó dolgozott már a kormányközeli Századvégnél, de irányította a rosszemlékű, állami Magyar Nemzeti Kereskedőházat is.

 Végighallgatva az előadásokat, eddig azt tudom mondani: korrekt. Bocsánat ezért, hisz számukra nyilván a legnagyobb szégyen, ha egy magamfajta libernyákbolsevik Soros-bérenc lekorrektezi őket. De tényleg. Kiállnak az éghajlatvédelemért, szeretik szűkebb környezetüket, nehezen változtatnak. Bármely szakmai fórumra beférő álláspont. Eddig még a kormánykörökben kötelező "teremtett világ"-fordulatot se használták. Bár nem tartják magukat radikálisnak, ők is sürgetik a légszennyezés-csökkentést. Jó, mindezt csakis globálisan, nagy, távoli országokra vetítve. Az Orbán-kormány érdemi bírálata fel sem merül. Pedig szakmai alapon lenne mit. Igaz, a dicsérettel is csínján bánnak, pedig a Fidesz-agitprop számos, NER-irányba hajlított klíma-adatsort kínál.

 Számomra eme a maguk módján tisztes kísérletek is azt bizonyítják, hogy tudományos alapon nem létezik különálló, keresztény-konzervatív éghajlat-értelmezés. Nincs jobb- és baloldali klíma. A tényekkel szembeni alternatívát csak az önelégülten pöffeszkedő trollok hagymázas összeesküvés-elméletei, a jólértesültség hamis érzetét kiváltó álhírek, a laposföld, a vírustagadás és társai jelentik.

 Az új agytrösztök pedig szállíthatják a kormánynak vagy másnak a szakmailag vállalható, Orbánnal elnéző tanulmányaikat. A pénz forog, a felek örülnek. De hát végülis ez Orbán konzervativizmusának lényege.