Matolcsy György;infláció;

2020-11-05 07:30:00

Baráti infláció

Az elmúlt hét és fél esztendő megtanította a mérvadó közgazdászokat arra, hogy amit Matolcsy György önálló fejtegetéseiként előad, azt csak nagyon ritkán érdemes komolyan venni. Orbán Viktor kormányfő egykori jobbkeze – akinek szerepét az utóbbi időben jobbára Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter vette át – most életünk drágulásának hívévé szegődött. Szokásos éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt nem kevesebbet állított, mint hogy "az infláció láthatatlan veszély, ahol nincs infláció, ott nincs megtakarítás, és nagy bajban van a befektetői közösség is."  

Az infláció veszélyességét kár lenne tagadni, azon viszont fennakadhat valamennyiünk szeme, hogy a fogyasztói árindex láthatatlan volna. Ezt csak az nem veszi észre, aki nem jár – a széles értelemben vett – hazai piacon. Ha a kijelentés a Bundesbank elnökétől származna - hiszen a németek augusztusban az előző évivel azonos szinten, majd egy hónap múlva még ennél is olcsóbban éltek -, akkor azon senki sem csodálkozna. Magyarország azonban nem ennyire szerencsés, hiszen a szeptemberi 3,4 százalékos inflációs adat után még mindig azzal a kétes hírnévvel dicsekedhet, hogy nálunk emelkednek a legnagyobb mértékben az árak az Európai Unióban. (Arról nem is beszélve, hogy az alapvető élelmiszerek két számjegyű éves drágulása láttán felettébb alacsonynak tűnik ez a 3,4 százalék.) 

 De talán még az adatok eme furcsa interpretációja fölött is át lehetne siklani, az azonban felettébb furcsa, hogy egy jegybankelnök azzal érvel, hogy a megtakarítók érdekeit képviseli az MNB, amikor fittyet hány alapvető rendeltetésének, a pénzügyi stabilitás feletti őrködésnek és a pénzromlás elleni harcnak. Hiszen az infláció úgy falja fel a megtakarítók befektetéseit, hogy szinte észre sem veszik.