Fradi;Bajnokok Ligája;Juventus;

2020-11-05 07:48:00

Reborov a harmadik és negyedik gól miatt elégedetlen, Pirlo szerint türelmesnek kell lennie a Fradinak

"Kemény meccs volt, de ezt is vártuk" - értékelt a hazai csapat ukrán trénere.

Az állami hírügynökség beszámolója szerint az FTC ukrán trénere hozzátette, nem elsősorban az eredmény miatt elégedetlen, hanem az utolsó két bekapott góllal. "Persze, ha ilyen ellenfél áll szemben, mint Ronaldo, benne van a pakliban a hibázás lehetősége. Nyilván már a játékosok is fáradtak voltak, ezért hibáztak". A vezetőedző szerint ezt a szintű tempót, amit a Juventus vagy a Barcelona diktál, edzéseken sem tudják modellezni, természetes, hogy a játékosai elfáradnak.

Elárulta, hogy a futballistái olyan csalódottan ültek az öltözőben, mintha döntőt vesztettek volna, és ez azért van, mert nem tudták a legjobb formájukat nyújtani a saját szurkolóik előtt, akik nagyszerű hangulatot teremtettek a Puskás Arénában.

Sigér Dávid azt mondta, hiába készültek a rivális gyors és erős játékosaira, nem volt ellenszerük. "Ezzel együtt azt éreztem, hogy bárcsak több ilyen meccset játszhatnánk, mert akkor jobban fejlődhetnénk. El kell ismerni, hogy a Juventus sokkal jobb csapat" - jegyezte meg a válogatott középpályás. Ő is kitért a stadionban tapasztalt hangulatra, szerinte remek volt az atmoszféra. "A hangzavar alapján úgy éreztem, mintha telt ház lenne" 

Andrea Pirlo, a vendég torinóiak trénere úgy fogalmazott: hamar megszerezték a vezetést, és ez megnyugtatta őket, a második félidőben pedig új életre keltek.

A csoport másik meccsén a Barcelona 2-1-es győzelmet aratott az ukrán Dinamo Kijev ellen. Így a katalánok jelenleg 100 százalékos mérleggel vezetik csoportjukat. 

A mérkőzés legfontosabb pillanatairól lapunk is beszámolt, amelyet ide kattintva érhet el.