hitel;felmérés;moratórium;Erste Bank;törlesztés;

2020-11-05 20:40:56

Bajba kerülhetnek a moratóriumból kiszoruló adósok

Gondok lehetnek a hiteltörlesztéssel a moratórium lejárta után. Eközben a babaváró kölcsön népszerűsége töretlen.

A tavalyitól 29,8 milliárd forinttal elmaradva, 12 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el az Erste Bank az idei első kilenc hónapban, amely lényegében a harmadik negyedévnek köszönhető. Mint Jelasity Radován, elnök-vezérigazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján fogalmazott: meglátszik az eredményeken a koronavírus, de nem az Ersten fog múlni a V alakú kilábalás. Január és szeptember között a pénzintézet működési bevételei a korábbi folyamatos bővüléssel szemben stagnáltak, működési eredménye 5,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - főleg a beruházások és az amortizáció növekedése miatt. A költség, bevétel arány az időszak végére nőtt, a romlást jelentős részben a koronavírus miatt elszámolt veszteség okozta – közölte Jelasity Radován.

Az ügyfélhitelek állománya szeptember végén 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami részben a moratórium következménye is. Ugyanakkor 17 százalékkal kevesebb hitelt helyeztek ki az első 9 hónapban. A visszaesésben nem a lakossági terület játszotta a főszerepet, sőt: itt az új kihelyezések értéke több mint 3 százalékkal nőtt. Ez főként az első negyedév 83 százalékos bővülésének köszönhető, amely a második negyedévben 30 százalékra lassult, a harmadik negyedév pedig már 37 százalékos visszaesést hozott.

A jelzáloghitelezés 10 százalékkal bővült - itt a második negyedéves enyhe lassulását a harmadik negyedév 18 százalékos növekedése követte -, az állomány így szeptember végén 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A fogyasztási kölcsönöknél a kihelyezés 2, az állomány pedig 51 százalékkal bővült egy év alatt. E területen viszont a 135 és 79 százalékkal bővülő első és második negyedévet 52 százalékos visszaesés követte.

A bank összegzése szerint a lakossági hitelezést egyértelműen a babaváró hitel húzza, amely a fogyasztási hiteleknél az új kihelyezések több mint felét adta, és az év során az új folyósítások volumene sem csökkent. A babaváró hitel a lakossági hitelpiacon nagyrészt új keresletet generált, de a bank becslései szerint legalább 30 százalékot el is vitt a korábbi hitelpiacból, hiszen jórészt lakáscélokra fordítják a kölcsönt.

Jelasity Radovan azt is hangsúlyozta, hogy a hitelportfólió minősége a moratóriumnak köszönhetően érdemben nem változott. Az NPL-ráta, azaz a nemteljesítő banki hitelek aránya változatlanul 2,6 százalék volt szeptember végén. A banknál ugyanakkor arra számítanak, hogy jövőre, a moratórium kifutásával emelkedhet a nem teljesítő hitelek aránya.

A meghosszabbított moratóriumot januártól csak egy szűkebb kör, a gyermeket nevelők, a nyugdíjasok, a közmunkások és a regisztrált álláskeresők, illetve az egyelőre meg nem határozott mértékű, jelentősebb visszaesést elkönyvelő vállalkozások vehetik igénybe újabb fél évre. A Bank360.hu felmérése szerint azonban más adósoknak is szükségük lenne további segítségre. A portál 30 és 60 év közötti magyar Facebook-felhasználók körében végzett nem reprezentatív felmérést a témában. Az eredmények szerint nemcsak azok szorulnak segítségre, akik maradhatnak a moratóriumban.

A hitelmoratórium meghosszabbításával védett társadalmi csoportok körében is többségben vannak azok, akik maradnának a moratórium hatálya alatt, de még többen szüneteltetnék továbbra is a törlesztést azok közül, akiknek erre az év végét követően már nem lesz lehetőségük – összegezte Veres Patrik, a Bank360.hu szakértője. A kérdőívet kitöltő hitellel rendelkezők 62 százaléka maradna januártól a moratóriumban. Az arány 55 százalékra csökken, ha csak azokat vizsgáljuk, akiknek erre lehetősége is lesz. A január 1-jétől ismét fizetni kénytelen adósok 67 százaléka viszont maradna a moratóriumban.

Bár a kutatás nem reprezentatív, a válaszok között megjelent az az igény, hogy a moratóriumot ne csak a védett társadalmi csoportokba tartozók vehessék igénybe januártól – hangsúlyozta Veres Patrik. A kérdésekre válaszolók majdnem háromnegyede egyébként jelenleg sem fizeti a hitelét. Több mint felüknek személyi kölcsöne van, 46 százalékuknak pedig lakáshitele, ötödük hitelkártyával verte magát adósságokba. A kutatásban a Bank360.hu arról is kérdezte a válaszadókat, hogy megítélésük szerint hogyan tudják majd folytatni januártól a törlesztést. A moratóriumból kiszorulók több mint fele egyéb kiadásai csökkentésével készül erre az időszakra, 13 százalék viszont úgy látja: nem fogja tudni fizetni a banki törlesztőket.   

Mint arról korábban már írtunk: a tavasszal elrendelt hitelmoratórium lehetőségével élők kétharmada gyermektelen, a többség pedig fiatal, így a jegybank szerint egy generációs kérdésről is szó van, amit figyelembe kellene venni. Ehhez képest januártól a gyermekesek és a nyugdíjasok kapnak hosszabbítási lehetőséget.

Tavasszal a hitelmoratórium automatikus volt, vagyis az összes adósnál azonnal felfüggesztették a részletek beszedését a bankok. A moratóriumból ugyanakkor ki lehetett lépni, ezt pedig sokan meg is tették. A legutolsó, nyári adatok szerint a mintegy 2,7 millió lakossági adós  60 százaléka, 1,6 millió ember nem fizette legalább egy hitelét. A kormány számításai szerint  a hosszabbítás ezen adósok mintegy felét érinti, azaz mintegy 752 ezer hitelszerződés esetében lehet még halasztani a visszafizetést.