napelem;tőkebefektetés;

2020-11-05 19:19:32

További egymilliárd forint állami tőkét kapott az Electron Holding

A korábbi 744 millió után újabb egymilliárd forintot tett a napelemtelepeket építő, hazai hátterű, kisigmándi Electron Holdingba az állam.

Egymilliárd forintot fektetett az Electron Holding Zrt.-be a Széchenyi Alapok - derül ki az állami tőkebefektető közleményéből. A 2017-ben alapított holding fővállalkozóként naperőműparkokat fejleszt, tervez, kivitelez és üzemeltet. Eddig többek között Tapolcán, Szabadszálláson, Ikerváron és Medgyesegyházon hoztak létre telepet, összesen 23 megawatt (MW) teljesítménnyel és 42,4 hektáron. Céljuk 2025-ig 415 MW elérése. A közlemény a hazai naperőművek jelenlegi összesített teljesítményét 1200 MW-nál is többre teszi. Csak az elmúlt hét hónap 200 MW-s bővülést mutat. A Széchenyi Alapok korábban már fektetett 744 millió forintot a társaságba. Üdvözölte a befektetést Szűcs Ádám, az Electron Holding vezérigazgatója és Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója is.

Tavalyi beszámolója szerint a kisigmándi Electron Holding 69 százalékban a 31 éves Szűcs Ádámé, 28 százalékban az Irinyi I. Kockázati Tőkealapé, 3 százalékban pedig a győri, 32 éves Hamed Aryan András jegyezte H&H Solaré. A holdingtársaság nyereséghányada általában 50 százalék körüli. Csak épp, míg a 2017-es csonka évben 3 millió, addig 2018-ban 212 millió, tavaly pedig már 2,7 milliárd forint bevételnek a felét tette ki az adózott nyereség. A zrt. tőkéje szintén hasonló ütemű fejlődést mutat. Az adatbázis szerint Szűcs Ádám eddig közvetlenül mintegy öt tucat hazai vállalkozásban volt vagy maradt tulajdonos, illetve jogosult. Ezek közül csak az Electron Holding további 29 - élő vagy már megszűnt - közvetlen céges kapcsolatot mondhat magáénak.