Debrecen;Békéscsaba;NB II;koronavírus;

2020-11-06 16:48:04

Huszonnyolcan koronavírusosak a Békéscsaba csapatánál, nem állnak ki a Debrecen ellen

Kezdeményezték a mérkőzés elhalasztását, amit azonban ellenfelük írásban elutasított.

A Békéscsaba 1912 Előre nem áll ki a listavezető Debreceni VSC elleni vasárnapi bajnoki összecsapásra a labdarúgó Merkantil Bank Liga 16. fordulójában.

A békéscsabai együttes közösségi oldalán két nappal a találkozó előtt, pénteken közölte: a többségi tulajdonos és csapatorvos döntését követően kezdeményezték a mérkőzés elhalasztását, amit azonban ellenfelük írásban elutasított. Kiemelték:

Hozzátették: a járvány miatt már az elmúlt fordulókra is tartalékosan tudtak csak kiállni, azóta pedig még több lett a pozitív tesztet produkáló játékosuk, már a megyei csapatuk, valamint az U17-es és U19-es keret tagjai közül is többen fertőzöttek.

A DVSC 15 mérkőzésen 34 pontot gyűjtött, amellyel vezeti az NB II tabelláját, négypontos előnnyel az egy mérkőzéssel kevesebbel rendelkező Budaörs előtt. A Békéscsaba 23 ponttal a nyolcadik, az együttes a legutóbb három fordulóban vereséget szenvedett.

Az OTP Bank Ligában hasonló ok miatt maradt el a péntekre kiírt DVTK-Újpest mérkőzés, a magyar szövetség versenybizottsága csütörtökön döntött arról, hogy a találkozó három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a házigazda miskolciaknak adták.