Vád, verdikt, védelem – A „megoldóember” halála

Teljes mértékben eltérő, egymást kizáró álláspontot fogalmazott meg a vád és a védelem, továbbá a bíróság, illetve a vádlott és jogi képviselője a békéscsabai hotelben történt 2023-as haláleset kapcsán. Ki és miért lett vádlott, ki a sértett, volt-e jogos önvédelem, kinek a ráhatása okozta a tragédiát, ki volt két lábon járó fegyver, mi volt a halál oka? – ütköztek a kérdések. A Gyulai Törvényszék 9 éves börtön kiszabásával állást foglalt, amit a védelem minden elemében vitat.

Az esetről készült
videófelvétel
egy kockája,
amelyen fehér
pólóban K. Tamás,
kékben
Sch. Dávid pincér
és F. Alexia,
K. Tamás akkori
párja látható

Tóth Gabi azt állítja, ő még soha nem csalódott Orbán Viktor szavaiban

Az énekesnő megkockáztatta azt is, hogy a miniszterelnök jó pár gondolattal mindig előttünk jár.

Orbán Viktor közölte, hogy ők mindenre képesek, de ma kevesebb választókerületet nyernének meg, mint 2022-ben

Politika szempontjából ez nehéz hely – állapította meg a miniszterelnök Békéscsabán. Az ukránoknak azt üzente: „nem fogunk megijedni néhány nagyszájú ukrán politikustól”, és „aki belénk harap, annak ki fog törni a foga”.

Lázár János: Épülhet megint kolbászra a jövő

Békéshez az emberek hasán keresztül vezet az út – állapította meg az építési és közlekedési miniszter.

Béla a jégen, avagy a békéscsabai mérnök, aki a globális tudományos összefogás egyik fontos láncszemévé vált

A békéscsabai Lévai Béla élete nyolc évvel ezelőtt vett éles fordulatot. Az épületgépészmérnök maga mögött hagyta a magyarországi hétköznapokat, hogy egy hátizsákkal és végtelen kíváncsisággal felszerelkezve bejárja a fél világot. Ma már Sydney-t tudhatja otthonának, de jelenleg a világ egyik legtávolabbi pontján, az Antarktiszon teljesít szolgálatot.

Az egykori tanítvány azt állítja, 14 éves volt, amikor szexuálisan kihasználta egy hatvanéves vívóedző Békéscsabán

Ujvári Bianka arccal és névvel vállalta a vádat. Az ügyben jelenleg büntetőeljárás zajlik, az ügyészség letöltendő szabadságvesztést kér a férfira. 

Illusztráció

Durva vihar csapott le az életmódnapokat tartó Kecskemétre, megsemmisültek a szűrővizsgálati berendezések, sérültek is vannak

A hatalmas pusztítás miatt a szerdára tervezett békéscsabai program elmarad. Az előrejelzések szerint hazánkba megérkezett a szeles, jeges novemberi időjárás, amelyben már hószállingózás is várható.

Pasi, szigorúan csak kölcsönbe

Lassan eljár az idő azok felett a szinte mindenhez értő szakik felett, akikhez bátran fordulhattunk apróbb javítások ügyében. Ha leszakadt a redőny, ha csöpögött a csap, ha szorult a zár, csak egy üzenet, és szerszámostáskájával ott termett a helyi ezermester. De a világ változik, otthonunk modern eszközeit szinte lehetetlen hétköznapi tudással, házilag barkácsolni, a megoldókészségünk is mintha megkopóban lenne. Jól jönne ilyenkor a dolgos kéz. A békéscsabaiak nyugodtan hátradőlhetnek, Hajdu Árpád, a Kölcsönpasi személyében nekik közel a segítség.

A Vulcan Shield Global leszögezte, nem importmunkások dolgoznak majd a békéscsabai gyárakban

De lesznek, akiket elvisznek továbbképzésre a kínai központjukba, a folyamat elején pedig Kínából érkeznek majd kollégák betanítani a magyarországi dolgozókat.

Ellenzéki városok Magyarországon: se lóvé, se futball

Sokak szerint megmosolyogtató, hogy az Orbán-kormány az elmúlt másfél évtizedben sorra pumpált fel mesterségesen kicsi településeken NB I-es csapatokat, amelyek meccseiket rendre egy-kétezer néző előtt játszották. Eközben olyan megyeszékhelyeken, mint Szombathely, Pécs, Tatabánya vagy Békéscsaba, alsóbb osztályokban senyvednek az egykor szebb napokat látott futballklubok.

Mészáros Lőrinc vejének milliárdos cége a válás után csődbe ment, a Haladásnak Schäfer András küldött 15 milliót

Emberölés vagy önvédelem? – Értelmetlen tragédia egy békéscsabai hotelben

Véletlenek, rossz döntések és egy helytelen vezetői utasítás vezetett egy ember halálához 2023 augusztusában az egyik békéscsabai hotelben. Egy vendég összetűzésbe került egy pincérrel, aki a rendőrség helyett egy „megoldóembert” hívott. Amikorra kiérkezett, a vita már rendeződött, de ő nem kérdezett, nem igazolta magát, hanem ütött. A földre került szállóvendég egy késsel többször combon szúrta a „megoldóembert”, aki a percekig tartó földharc és a kórházba szállítás után elvérzett. A bírósági tárgyalás ütközetté fajult.

Békéscsaba
négycsillagos
szállodája, a
futballstadion
mellett található
Munkácsy Hotel,
ahol 2023.
augusztus 15-én
este a végzetes
verekedés és
késelés történt

Orbán Viktor: Mi lettünk az útépítések kormánya

A miniszerelnök nem aprózta el. Összekötötte a kommunista múltat, a Fideszt, a kormány „teljesítményét”, és az általa idénre ígért, de a következő évekre módosult fantasztikus jövőt. Utóbbi különösen jó hír a NER útépítő ágazatának.

Visszautalta a tankerületi központ a tanárok elsikkasztott pénzét

A bűncselekmény-sorozat 2020-2021-ig nyúlik vissza. 

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Békéscsabai Tankerületi Központnál

Több, a tankerülethez tartozó iskola pedagógusa nem kapta meg a járandósága egy részét. Sok millió forintról lehet szó, az érintett alkalmazott jogviszonyát megszüntették. 

A Békés Megyei Tudásház egyben a Békéscsabai Tankerületi Központ székhelye is

Pusztában fogant képzelőerő rock'n roll stílusban

Martin Wanda békéscsabai születésű, jelenleg Londonban élő Junior Prima-díjas magyar fotográfus világhírű magazinoknak, lemezkiadó cégeknek és divatházaknak készíti portréit. A kamerája előtt pózolt már Mihalik Enikő topmodell, Iggy Pop és a kaliforniai rockzenekar, az Eagles of Death Metal  is. Személyes képsorozatain a mai kelet-londoni éjszakai élet meglepően hasonló módon elevenedik meg, akárcsak édesapja, a szintén fotóművész Martin Gábor analóg fotóin az 1970-es évek Békéscsabája. Akár egy backstage-ben fotóz, akár kint a Hortobágyon, mindig belecsempész egy kis rock ’n’ roll virtust is a képeibe.

Divatfotózás a Hortobágyon

Négy településen veszélyessé, többfelé egészségtelenné vált a levegő minősége

Hétvégén sem változik alapvetően a légköri helyzet, a tartósan nyugodt időjárás hatására pedig kismértékben tovább emelkedhet a légszennyezettség.

Piros lámpán áthajtva okozott balesetet a békéscsabai Fidesz vezetője

Ám megegyezett a vétlen féllel, így megszűnt ellene az eljárás. 

Elfogyott a finanszírozásra fordítható pénz, bezár a halmozottan sérült fiatalokat nevelő békéscsabai Napraforgó

Az intézmény október 4-ig kapott haladékot. A fenntartók szerint nyolc gondozott marad ellátás nélkül a megye több településéről.

Újra gázolt a vonat, késések a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon

Egy vasúti átjárónál történt a tragédia.

Képünk illusztráció.

Térségi érdekből autóút

Az M44-es utolsó, kivitelezés alatt álló szakaszán a napokban adtak át a forgalomnak két felüljárót. A Békéscsabát Kecskeméttel összekötő gyorsforgalmi út jövő év elejére készül el teljes hosszában.

Már csak egy 33 kilométeres szakasz hiányzik az M44-esből, hogy elérjen az M5-ösig

Botka László ellen mindent bevet a Fidesz, Márki-Zay Péter revansot vehet a rajta átnéző Orbán Viktoron

Sorcsere, jelöltváltás, Kubatov-akció, kamupolitikus – szinte mindent bevetett már itt a Fidesz, de elérhetetlen a kormánypártoknak Botka László és városa, ahol „egyszerűen jól mennek a dolgok”. A választókerületeket bemutató sorozatunk 14. része.

Hiába kapaszkodik a Fidesz, Botka László és csapat a jelek szerint megint nagy győzelemre készülhet

Lakástűzben vesztette életét egy idős férfi Békéscsabán

Feltehetően az ágyban dohányzott, ez vezetett a tragédiához. 

Képünk illusztráció.

Magyar Péter hamarosan bejelenti pártja Békés megyei listáját

Elárulta, folynak a tárgyalások gyulai jelöltekkel is.

Magyar Péter megkezdte országjárását, Gyulán és Békéscsabán ismertette programjának néhány új pontját

Egyebek közt a családi pótlék megemelését és a propaganda büntetőjogi tényállássá tételét is kilátásba helyezte.

Dél-Magyarország fellélegezhet, nem kell akkugyárnak épülnie a BYD szegedi autógyára miatt

A cég Kínából fogja hozni az akkukat. 

Vélhetően vízi útvonalon indítja el a BYD Magyarország felé az akkurészegységeket, amik aztán vasúton érkezhetnek Szegedre

Akkugyár is a kell a kínaiak szegedi autógyára mellé, csak az a kérdés, hol fog felépülni

Elektromosautó-gyár nem létezhet akkumulátorgyár nélkül. A szállítási költségek, a földrajzi távolság és a logisztikai nehézségek miatt a gyártó, a BYD bizonyára nem azzal a megoldással kíván élni, hogy a Magyarországon készülő elektromos autóihoz Kínából szállítja az akkukat.

A BYD elektromos autói és a CATL akkumulátorai nem kompatibilisek, és nem összeépíthetők egymással

Ismét Békéscsabán dőlt meg a hazai melegrekord

A korábbi előrejelzések most nem tévedtek, délkeleti országrészünkben szinte tavaszi idő volt, míg másutt havazott vagy havas eső esett, Ausztriában pedig valósággal tombolt a tél, akadályozva a közlekedést és az áramellátást is.

A viharsarki városban tavaszi időben készülődtek advent első vasárnapjára

A közgyűlés és a pénzügyi bizottság megkerülésével Mészáros Lőrinc bankjára cserélte az OTP-t Békéscsaba polgármestere

Szarvas Péter szerint ez nagyon jó lesz a városnak.

Hiába tiltották le, épülhet az M44-es a román határig

A minisztérium nemet mondott rá, az Országgyűlés mégis engedélyezte a déli országrészben megvalósuló közútfejlesztést.

A kétkedők szerint befektetők a közúti fejlesztés után sem érkeznek a térségbe

Magyarázza az Országos Kórházi Főigazgatóság, miért kell hétvégenként Békéscsabáról Gyulára vinni a beteg gyerekeket

A két tagkórház között mindössze 15 kilométer a távolság, a városokat egy négysávos gyorsforgalmi út köti össze. 

Zászlók az Országos Kórházi Fõigazgatóság (OKFÕ) egyik telephelyének épületén a Budapest VIII. kerületében
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél