amerikai elnökválasztás;hazugságok;digitális oktatás;

2020-11-07 06:59:19

A leszakadt ég hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban az amerikai elnökválasztásról), hogy „ha olyasmik történnének Magyarországon, mint amik ott, akkor már leszakadt volna az ég… ott ezerszám szavaznak halott emberek nevében”.

Ezzel szemben a tény az, hogy természetesen nem szavaznak, és ha esetleg egyesek megteszik, akkor nagy eséllyel lebuknak. Az amerikai államokban ugyanis mindenütt gondosan ellenőrzik a levélben elküldött szavazatokat, amelyeket a szavazóknak alá kell írniuk, a szavazatszámlálók pedig az aláírást összevetik az illetőnek a hivatalos aktákban megtalálható aláírásával. Ugyanakkor a magyar választási rendszerben, amelyben a határon túliak levélben szavazhatnak, nincs ilyen ellenőrzés, és a magyar hatóságok csak akkor értesülnek valakinek a haláláról, ha egy hozzátartozó itt is bejelenti. Vagyis könnyen előfordulhat, hogy az időközben elhunyt szavazó helyett valaki más tölti ki, majd küldi vissza a szavazólapot. És nem szakad le az ég…

Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy egy ilyen választás után, akárki lesz is az elnök Amerikában, az nem tehet majd „magas erkölcsi kijelentéseket”.

Ezzel szemben a tény az, hogy Joe Biden semmilyen erkölcsileg kifogásolható magatartást nem tanúsított, és nem is tett ilyen kijelentéseket sem a választás előtt, sem utána. Ellentétben Trump elnökkel, aki már a kampányban és aztán a választások után is eleve csalásnak minősítette a levélszavazást, amitől még több republikánus politikus is azonnal elhatárolódott. Meg ellentétben Orbán külügyminiszterével, Szijjártó Péterrel, aki nemrég erkölcsileg kioktatta Bident. Magas lóról, elvégre lovas nemzet vagyunk.

Azt állította továbbá a miniszterelnök (szintén az interjúban), hogy Trump elnök Magyarország barátja, „és nekünk az a dolgunk, hogy barátokat gyűjtsünk”.

Ezzel szemben a tény az, hogy ha Orbán valóban barátokat akarna gyűjteni Magyarországnak, akkor nem állt volna ki egyértelműen Trump mellett, hanem megpróbált volna kapcsolatokat építeni Bidennel és a demokratákkal. Ez lenne a dolga. Egy diszkrét bocsánatkérés kíséretében.

Azt állította Orbán (a járványhelyzettel kapcsolatban ugyancsak a Kossuth rádióban), hogy azért nem zárják be legalább a középiskolákat, mert ezek a diákok – saját példáját felidézve – ilyenkor úgysem maradnak otthon.

Ezzel szemben a tény az, hogy Orbán talán tényleg nem maradna otthon, de a digitális oktatás azt jelenti, hogy a gimnazisták mégse kószálhatnak vagy focizhatnak szabadon, hanem – online – részt kell venniük az órákon. Mellesleg nem a miniszterelnök mondta, hogy tavasszal a digitális oktatás hatalmas siker volt?

Azt is állította a kormányfő (a jogállamisági feltételekről szóló uniós megállapodásról), hogy az uniós segélycsomag a déli tagállamoknak kell, a magyar gazdaságnak van kétéves tartaléka.

Ezzel szemben a tény az, hogy a magyar gazdaságnak nincs tartaléka, csak gyorsan növekvő államadóssága, hiszen nálunk is megugrott a költségvetés hiánya, vagyis újabb hitelekre és támogatásokra van szükségünk. Orbán szövegel, a pénz beszél. Az uniós karaván meg halad.