Orbán Viktor;vétó;jogállamiság;uniós kiifizetések;Mateusz Morawiecki;

2020-11-08 12:27:07

Uniós költségvetés: Orbán vétózna

Az EU és annak soros elnökségeit adó országok vezetőhez írt levélben csatlakozott a magyar miniszterelnök lengyel kollégájához.

Orbán Viktor miniszterelnök kész vétózni az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot is, amennyiben jogállamisághoz kötik az egyes tagállamoknak szánt források kifizetését – írta vasárnap a Mandiner.

A kormánypárti hetilap és portál információi szerint a magyar kormányfő levélben fordult a jelenlegi, valamint a jövő évi soros uniós elnökséget ellátó országok, azaz Németország, Szlovénia és Portugália vezetőihez, továbbá Charles Michelhez, az Európai Tanács és Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez.

Ebben a Mandiner szerint Orbán azt „vetítette elő”:  

Az ügy előzményeként a Népszava megírta, e hét csütörtökön előzetes megállapodásra jutottak az Európai Parlament (EP) és a tagállami kormányokat tömörítő EU Tanács tárgyalódelegációi a jogállami értékek tiszteletben tartását az uniós kifizetésekhez kötő rendelettervezetről. A szövegről a tervek szerint decembereben szavazhat majd az EP.

– Csakhogy a „Többéves Pénzügyi Keret” (az EU hétéves költségvetése), valamint a 750 milliárd eurós járványügyi csomag, a Next Generation jóváhagyásához már egyhangúság szükséges az Európai Tanácsban. Ez utóbbiak esetében tehát már van lehetőség a tagállami vétóra, amit már pénteken jelzett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő – idézte fel a Mandiner.

Orbán Viktor ezek szerint lengyel kollégájához csatlakozott az ügyben, és a lap szerint azt is kifejtette:  

Ugyanakkor a tervezet szerint – mint írták –, ha az Európai Bizottság a jogállamiság megsértését vagy annak kockázatát érzékeli valamely tagállamban, akkor kezdeményezheti a szankciós mechanizmus elindítását. A szankciókról, így az uniós források esetleges felfüggesztéséről pedig az Európai Tanács döntene minősített többséggel. Azaz ekkor Magyarország és Lengyelország már nem tudna vétózni.

A Mandiner szerint a miniszterelnök az Európai Bizottságot is bírálta: 

Orbán Viktor a sűrű sorosozás közepette attól is tart, hogy „körvonalazódik egy olyan eszköz, amellyel akár egyes országok demokratikus választási folyamataiba is be lehet avatkozni”.

Javaslatokat is tesz a levélben egy esetleges új szankciós mechanizmusra, sőt indítványozza azt is, hogy teremtsék meg a jogorvoslat lehetőségét a tagállamok számára, hogy az Európai Tanács által hozott szankcionáló döntéseket az érintett tagállam megtámadhassa az Európai Bíróságon.