alelnök;Európai Úszó Szövetség;Szabó Tünde;

2020-11-08 15:24:16

Szabó Tünde az Európai Úszó Szövetség új alelnöke

A magyar államtitkárt négy évre választották a LEN fontos tisztségére, korábbi elődje, Gyárfás Tamás pedig tiszteletbeli tag lett.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, olimpiai ezüstérmes úszót választották az Európai Úszó Szövetség (LEN) alelnökévé a szervezet vasárnapi választókongresszusán, amelyet a koronavírus-járvány miatt online tartottak meg. 

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) beszámolója szerint a 2012 óta hivatalban lévő olasz elnök, Paolo Barelli elsöprő többséggel nyert újfent francia kihívója, Gilles Sezionale ellenében, így harmadik terminusát kezdi meg a szövetség élén.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár rögtön az első körben megkapta a szükséges szavazatmennyiséget, így négy éven át töltheti majd be ezt a tisztséget. A magyar szövetség két regisztrált delegátusaként Wladár Sándor elnök és Szabó Tünde vett részt a kongresszuson a MÚSZ margitszigeti székházában.  

Az államtitkár, egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó azt mondta:

Szabó Tünde egyike annak a négy Bureau-tagnak, akik sportolóként komoly eredményeket értek el: rajta kívül az elnök Paolo Barelli, illetve a sportolói bizottság elnöke, a román Camelia Potec, valamint a szerb Aleksandar Sostar mondhatja el magáról, hogy egykoron olimpián szerepeltek (utóbbi kettő aranyérmes is volt).

A Magyarországot 2004 óta képviselő, korábban az alelnöki, majd 2012 óta a gazdasági vezetői (LEN Treasurer) tisztséget betöltő Gyárfás Tamást a közgyűlés a LEN tiszteletbeli tagjának választotta.

Eredetileg idén májusban, az úszó Európa-bajnokság rajtja előtt tartották volna a LEN tisztújító-közgyűlését Budapesten, ám a koronavírus-járvány miatt magát a sporteseményt 2021-re halasztották, míg a kongresszust – utólagos döntéssel online formában – most vasárnapra.