Bánki Erik;turizmusfejlesztés;Kisfaludy-pályázat;

2020-11-10 10:08:17

Bánki Erik volt feleségének is leesett pár millió az állami turizmusfejlesztési programból

31,5 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást kapott.

Érdekes adatra bukkant a 24.hu, amikor átnézte a Magyar Turisztikai Ügynökség honlapján azt a listát, kik nyertek a szervezet Kisfaludy-pályázatán. 

Az így kapott pénzt a lovasklub és a panzió fejlesztésére költheti. A portál felhívja a figyelmet, hogy a pályázatot már tavaly elbírálták, de a honlapon csak nemrég tűnt fel a nyertes cég neve. 

Megkeresték a érintettet is, aki azt mondta, a fejlesztések már megvalósultak. Azt is közölte, a kérdésekre írásban hajlandó válaszolni, ám amikor a portál megküldte kérdéseit, arra már nem érkezett reakció.  

Persze nem ez az egyetlen eset, amikor a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázati pénzei fideszes képviselők környékén landolnak. Korábban a Népszava is megírta, hogy L. Simon László tavaly 45,5 millió forintot nyert el gárdonyi panziófejlesztésre. De ugyancsak jól járt Szathmáry Kristóf és a Nimfeum Kft. nevű cége, ami 8 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott egy badacsonytomaji szálláshely fejlesztésre.