Korózs Lajos;koronavírus;

2020-11-10 11:30:00

„Hamarabb halasztottak el műtéteket, mint focimeccseket” – Éles szócsata zajlott a napirend előtt a parlamentben

Lukács László György szerint ingyenes és széles körű teszteléssel lehetett volna felkészíteni az országot, de ehhez kapacitásokat kellett volna felfejleszteni. Tóth Bertalan tétlenséggel vádolta a kormányt. A Fidesz Korózs Lajos leváltására készül.

Vagy önként lemond a népjóléti bizottság elnöki posztjáról Korózs Lajos, vagy az ellenzék hívja vissza, vagy, ha egyik sem történik meg, a parlamenti többség válthatja le – mondta napirend előtti felszólalásában Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialista politikus teljesen eljátszotta hitelét, ezért kellene távoznia. A kormánypártok az MSZP-s politikus tavaszi „kamuvideóját” és egy most megosztott valótlan statisztikát ró fel Korózs Lajosnak, emiatt a bizottság üléseit is bojkottálja. A parlamenti bizottságok elnökeit konszenzussal választja meg az Országgyűlés, ez a rendszerváltás óta eltelt harminc évben mindig így volt, és még nem akadt rá példa, hogy valakit leváltsanak.

Bár az ellenzéki frakciók jelezték, hogy támogatni fogják a kormány indítványát a rendkívüli jogrend bevezetésére, a napirend előtt éles szócsata zajlott a két politikai oldal között. – Jó reggelt kívánok, már éppen ideje volt – ezzel kezdte napirend előtti felszólalását az Országgyűlésben Szabó Tímea. A Párbeszéd képviselője szerint a kormány most olyan korlátozásokat vezet be, amiket pártja már két hete követel. Dömötör Csaba államtitkár válaszában azzal vádolta az ellenzéket, hogy „a vírusnak drukkol” és lejáratja a járvány elleni védekezést.

– Drámai napra ébredt az ország, pedig nem így kellett volna lennie – ezt már Arató Gergely mondta. A DK képviselője ezután kormányzati nyilatkozatokat idézett arról, hogy „állig felfegyverkezve várjuk a második hullámot”, „a tökéleteshez közelít a védekezés”, vagy Orbán Viktor szlogenjét, miszerint „Magyarországnak működnie kell”. Ehhez képest Arató Gergely szerint keddtől „leállítják az országot”. A kormány fél évig nem csinált semmit, nem készült fel a tesztelésekre, a digitális oktatára, „békésen ringatóztak az adriai yachtokon a kormánytagok”. – Nem azokat támadjuk, akik ott állnak a betegágyak mellett, akik részt vesznek a védekezésben, a kormány kritizáljuk, akik elárulták a magyar embereket. Elvesztették a harcot a járvánnyal szemben, még a szűkmarkú bértámogatási rendszert is megszüntették augusztusban – mondta.

Orbán Balázs államtitkár válaszában közölte, Arató Gergely egyszer szigorítást követelt, közben meg támadta is az intézkedéseket, „elvesztette az ellenzék a kontrollt saját gondolatai felett”. A járványügyi védekezés támogatása helyett az ellenzék álhíreket gyártott: maga Arató Gergely is azt mondta, korábban, a rendkívüli jogrend bevezetése a diktatúra bevezetéséről szól. A kormány előre szólt, hogy a második hullámban más stratégia mentén zajlik majd a védekezés, a szakemberekkel konzultálva hozták meg a korlátozó intézkedéseket. A gazdaságvédő lépésekre ugyanúgy figyelnek, ezért hosszabbították meg például a hitelmoratóriumot is. Majd a rendkívüli jogrend bevezetésének támogatását kérte.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke is tétlenséggel vádolta a kormányt. Három súlyos hibát is elkövettek: nem készítették fel az egészségügyi rendszert, nem fogadták meg a Magyar Orvosi Kamara javaslatait. Nem készítették fel az oktatási rendszert, ehelyett titoktartásra kötelezték őket. Emellett hamis biztonságérzetet adtak az embereknek a maszkhasználattal, miközben több ezer embert engedtek össze például a stadionokban. A harmadik súlyos hiba a gazdasági károk enyhítésének elégtelensége. Orbán Viktor ehhez képest még be sem jött a parlamentbe, hogy ő kérje a felhatalmazást az ellenzéktől. Ettől függetlenül megadják ezt, de minden felelősség a kormányt fogja terhelni majd. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára válaszában azt mondta, korábban elképzelhetetlen dolgok zajlanak a világban a koronavírus járvány miatt, fertőzött orvosok gyógyítanak, kórház helyett hotelekben helyeznek el embereket, mert elfogytak az ágyak, máshol rendőrök, katonák segítenek be a fertőzöttek szállításába, a tesztelésbe. Ehhez képest Magyarországon van elég ágy, van elég felszerelés, ez azért van, mert a kormány dolgozott a nyáron.

A Jobbik szakpolitikusa, Lukács László György is bírálta a kormányt, szerinte az új intézkedések bevezetése kapituláció volt a vírus előtt, Orbán Viktor ezzel ismerte be, hogy nem készítette fel az országot a második hullámra. Szerinte ingyenes és széles körű teszteléssel lehetett volna felkészíteni az országot, de ehhez kapacitásokat kellett volna felfejleszteni. Az a sátoraljaújhelyi maszk gyár, amit a Büntetés Végrehajtás üzemeltet a kormányzati szólamokkal ellentétben nem milliós nagyságrendben gyártja a maszkokat, hanem csak 4600 darabot képes előállítani. A kormány hamarabb halasztott el műtéteket, mint focimeccseket. A Jobbik is megadja a felhatalmazást, de ettől még minden a kormány felelőssége lesz a védekezésben. Rétvári Bence szerint az ellenzéki képviselő felszólalásából hiányoztak a számok és a tények. Magyarország egy sor sokkal gazdagabb országnál eredményesebben védekezett.

Szászfalvi László (KDNP) a kormány otthonteremtési intézkedéseit méltatta. Zsigó Róbert államtitkár egyetértett a felszólalással.