Előfizetés

Eltörölné a rendszerváltást Parragh ötlete

Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2020.11.10. 14:53

Fotó: Facebook/TÖOSZ
Hivatalos elnökségi állásfoglalásban utasítja vissza a legnagyobb önkormányzati szövetség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének hétvégi javaslatát, hogy egy évre függesszék fel a helyi iparűzési adó befizetésének kötelezettségét.
Az 1700 önkormányzatot tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetői úgy értékelik, hogy a javaslat megvalósulása az 1990-es rendszerváltás egyik legfontosabb alapértékének, az önkormányzatiságnak a végét jelentené. A TÖOSZ honlapján nyilvánosságra hozott tiltakozás szerint a helyi önkormányzatok majdnem ezer milliárd forint helyi iparűzési adót szednek be éves szinten, ebből 800 milliárd forintot a törvényben előírt kötelező feladataikra, a helyi közszolgáltatások üzemeltetésére, működtetésére fordítanak. Ennek az adónemnek a törlése azt jelentené, hogy ezeknek közszolgáltatásoknak a működési kiadásait az államnak kellene fedeznie a központi költségvetésből, ami nem lehet cél, a helyi önkormányzati rendszert is létrehozó rendszerváltás nem ezt fogalmazta meg – érvel a TÖOSZ elnöksége. 

Kásler döntött: ugrottak a középiskolai szalagavatók is

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.10. 14:51
Kásler Miklós
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Érettségik azonban lesznek a hagyományos módokon.
Döntés született arról, hogy a szalagavatókat kötelező jelleggel el kell halasztani

- jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára kedden az MTI szerint.  Az állami hírügynökség azt írja beszámolójában, hogy Maruzsa Zoltán sajtótájékoztatóján részletezte a járvány elleni védekezés még hatékonyabbá tétele érdekében hozott, a köznevelést érintő intézkedéseket. Az államtitkár elmondta: szerdától a középfokú iskolákban a 9., a 9. nyelvi előkészítő és az ezek feletti évfolyamokon, továbbá a fejlesztő nevelést végző iskolákban, valamint az általános iskolai felnőttoktatásban tantermen kívüli digitális munkarend lép életbe. Ennek részletkérdéseiről Emmi miniszteri határozat született, amelynek az intézményekhez történő kiküldése folyamatban van.
Az érettségi vizsgák szóbeli részei, a központi írásbeli felvételi vizsgák és az Oktatási Hivatal által szervezett tanulmányi versenyek viszont az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával hagyományos módon folytatódnak.

- mondta Maruzsa.

Müller Cecília: Egy hét alatt másfélszeresére nőtt a pozitív tesztek száma

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.10. 13:31

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A rendőrség közben bekeményített, ismét több kereskedelmi egységet zártak be, ahol nem viselték a maszkot.
Magyarországon a WHO eljárásrendje szerint alakítjuk ki ajánlásainkat és hozzuk meg a szükséges intézkedéseket

– erről beszélt az operatív törzs sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília közlése szerint a járvány intenzív szakaszában vagyunk, egész Európában nagymértékben terjed a vírus és ez Magyarországot sem kerüli el. Fontos, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba, ehhez pedig a higiénés szabályok betartása szükséges. Tájékoztatása szerint folyamatos a küzdelem a járványgörbe ellaposításáért és az ellátórendszer működőképességének a fenntartásáért.
6153-an vannak kórházban koronavírus miatt, ebből 461-en vannak lélegeztetőgépen.

Kitért arra is, hogy a 44. hétről a 45.hétre a másfélszeresére nőtt a pozitivitási esteszám. Ezek a számok emelkednek, ezért kell minden új intézkedést meghozni. Megemlítette, hogy új eljárásrendet adtak ki az egészségügyben, amely az ellátást teszi zavartalanná. Erre az – immáron tizedik – módosításra a járvány terjedése és az orvosi tapasztalatok miatt van szükség. Müller Cecília fontosnak tartja, hogy a népbetegségben szenvedők minél jobb állapotban legyenek, ha elkapják a vírust. Arra kéri a háziorvosokat, hogy az influenzaoltás beadásánál kockázati csoportokat részesítsék előnyben, azokat, akiknél a betegség súlyos szövődménnyel járhat. Jelezte azt is, hogy a vakcinaellátás folyamatos. Újságírói kérdésre elmondta, van még idő a beadására, mivel az influenza-csúcsa januárban-februárban van és két hét, ameddig kialakul a védettség.  Megemlítette azt is, hogy rövid időn belül több millió favipiravir tabletta fog érkezni Magyarországra. Müller Cecília azt mondta, ez a készítmény a betegség korai szakaszában nagyon jól használható.  Az operatív központ vezetőhelyettese arról számolt be, 144 alkalommal intézkedtek a rendőrök a maszkviselési szabályok megsértése miatt. Kiss Róbert tájékoztatása szerint tömegközlekedési eszközön 24 rendőri intézkedésre került sor, ebből 10 zárult feljelentéssel. A boltokban 113 ember ellen léptek fel, ebből 27 személyt jelentettek fel. Egy edelényi pékségre és egy kazincbarcikai sörözőre is két napig lakat került, mert nem viselték megfelelően a maszkokat. Érkezett kérdés azzal kapcsolatban is, miért pont most kell szigorítani. Müller Cecília azt válaszolta,
„nyilvánvalóvá vált, hogy azok az intézkedések, amelyeket korábban bevezettünk, nem elégségesek már a járvány megfékezésére és a göbe ellaposítására. A járvány dinamikájának, a bevezetett intézkedéseknek ez egy következő lépcsője, amelyre sajnos kényszerülünk annak érdekében, hogy a járványt megfékezzük.”