Ez év májusában, amikor a MOSZ párbeszédet kezdeményezett a MAGOSZ-szal és az Agrárkamarával az agrárszabályozási kérdésekről, felvetettem, hogy közösen kellene kidolgozni egy új agrár- és vidékpolitikai koncepciót a miniszterelnök részére, mert összefogva nagyobb esélye lenne egy hatékony agrárpolitika kialakításának. Az elmúlt hónapokban előrelépés történt: az Agrárkamara és a MOSZ szakértői között rendszeressé váltak az egyeztetések agrárszabályozási ügyekről, és az Agrárminisztérium és a három agrárszervezet vezetői között is voltak már megbeszélések. Ezzel egy fontos előkészítő folyamat kezdődött el, ennek eredményes folytatásához viszont politikai döntéseket kell hoznia a kormányfőnek (a kormánynak). Ezektől a döntésektől függ, hogy az új agrárpolitika milyen mértékben javítja majd a hatékonyságot, vagy rosszabb esetben akár kudarcos is lehet, mint a hat évvel ezelőtti sertésprogram.
Az minden esetre jó hír az élelmiszer-fogyasztóknak és az agrár- és élelmiszer-ipari vállalkozásokban ténykedőknek, hogy az agrárpolitika megújításáról már folyik párbeszéd, mert egy kiszámítható és a hatékonyságot javító agrárszabályozás nagy mértékben hozzájárulhat a versenyképesség növeléséhez és ahhoz is, hogy a magyar családok megfizethető áron jussanak biztonságos és jó minőségű élelmiszerekhez a következő években. Ehhez azonban Orbán Viktor miniszterelnöknek ki kellene jelölnie az agrár- és élelmiszer-politika főbb prioritásait és a nemzeti fejlesztési források nagyságrendjét, továbbá a versenyképesség javítását elősegítő új föld- és támogatáspolitika főbb kereteit. Az agrárminiszter vezette előkészítő csapat csak ez esetben tud megfelelő megoldásokat kidolgozni a jelenlegi hatékonysági deficit megszüntetésére és az élelmiszer-gazdaság alkalmazkodóképességének javítására. Ez a feltétele annak, hogy az előttünk álló időszakban az ágazat jól meg tudjon felelni az új kihívásoknak, első helyen említve a növekvő fogyasztói elvárások kielégítését; a klímastratégiai és környezetvédelmi célok teljesítését; vagy a tovább élesedő piaci versenyre való felkészülést.
A miniszterelnök az elmúlt években többször is kijelentette, hogy a magyar élelmiszer-gazdaság képes lenne akár 20 millió fő részére is biztosítani az élelmiszer-szükségletet. Ez a potenciális nagyságrend agrárszakértők szerint is reális lehetőség, de a jelenlegi tényleges teljesítmény ennek csak hatvan százaléka. Ezért kellenek a helyes politikai döntések, hogy a kedvező természeti feltételeinkkel szinkronban álló, jelentős termelés- és jövedelemtöbblet realizálódhasson a következő években.
A koronavírus járvány hatásait is mérlegelve indokolt a hazai előállítású élelmiszerek jelenlegi arányának növelése; szakértők reálisnak tartják a 80 százalékos mérték elérését, ami 10 százalékpontos emelkedést jelenthet; ezt a célt az élelmezés- és élelmiszer-biztonság erősítése és az új klímavédelmi követelmények (kisebb szállítási távolság) is indokolják.
A továbblépéshez szükség lenne az eddig folytatott agrárpolitika kritikai értékelésére is, mert enélkül nem tudható, hogy mely nemzeti szabályok bizonyultak kontraproduktívnak a hatékonyságjavítás szempontjából, és milyen változtatások szükségesek a földszabályozásban, a támogatáspolitikában, valamint az egyéb feltételekben ahhoz, hogy valóban nagyobb ütemben javuljon a versenyképesség. Enélkül ugyanis nem reális cél a termelés dinamikus bővülése és az ágazat jövedelemtermelő képességének növekedése.
Tárgyszerű és pontos helyzetértékelés, továbbá a reálisan elérhető célok és ezek elérését alátámasztó agrár- és élelmiszer-politikai eszközrendszer kialakítása nélkül nem lehet eredményes az új stratégia. (Ezt bizonyítja a korábbi sertésprogram totális kudarca, mert hiába tűzte ki a kormány az állomány megkétszerezését, ha nem biztosította az ehhez szükséges feltételeket, így ma már kisebb a sertésállomány, mint a program elindításakor volt.)
A lehetséges célrendszerből csak két kiemelten fontosat hangsúlyozok, amelyeknek az első helyen kellene szerepelniük a prioritások között: az élelmiszer-fogyasztók egyre növekvő minőségi és élelmiszer-biztonsági igényeinek kielégítése, valamint az élelmiszerek “megfizethető ára”; ez utóbbi uniós követelmény is a kapott támogatásokra tekintettel, és azért is különösen fontos a magyar fogyasztók számára, mert egy jó ideje a kiugróan magas hazai áremelkedésekkel első helyen állunk az EU-ban.
Az új stratégia előkészítő munkái elkezdődtek ugyan, de a kormány még nem nyilatkozott az agrárpolitika tervezett korszerűsítésének céljairól és arról sem, hogy milyen pénzügyi és szabályozási keretfeltételeket tud biztosítani az agrár- és élelmiszer-ipari vállalkozások számára a következő hét évre. Ennek a koncepciónak a közzétételével a kormány nagyban segítené a vállalkozások eredményesebb felkészülését és a jövő megalapozottabb tervezését is. Ma már nem elég imamalom-szerűen ismételgetni a versenyképesség növelésének fontosságát, ahogy a kormány eddig tette. Ehelyett egy új, hatékony agrárpolitikai koncepció kell az érdekelteknek, az élelmiszer-fogyasztóknak és az élelmiszer-gazdasági vállalkozásoknak címezve.
A következő időszak legfőbb stratégiai célkitűzése nem lehet kevesebb, mint az élelmiszer-gazdaság felzárkózó pályára állítása. A megelőző évtizedekben tartósan beleragadtunk az európai középmezőnybe, de ennek tanulságaiból most már okulni kell.
Ha a kormányzati döntések megalapozzák a tartósan nagyobb növekedési ütem elérését, akkor az élelmiszer-gazdaság már középtávon képes lesz a kedvező természeti adottságaink ésszerű kihasználására és a vidék eltartóképességének jelentős növelésére. Ezzel egy sikeres agrártörténeti korszak kezdődhetne el a harmincéves vergődés után.