média;manipuláció;MTVA;állami média;

2020-11-12 15:01:31

Hangfelvételen, ahogy a közmédiában kijelentik, nem az ellenzéket tolják és akinek ez nem tetszik, felmondhat

Látlelet az ún. „közszolgálati” média működéséről.

Eddig sem voltak különösebb illúziók, hogy milyen szempontok mentén készülnek az MTVA műsorai,

A cikk szerint 2019. március 4-én délelőtt a külpolitikai rovat minden munkatársa emailt kapott Bende Balázstól. Ebben arról adott tájékoztatást, hogy március 25-én értekezletet tart, amin kötelező megjelennie mindenkinek. Ez úgy kezdődött, hogy begyűjtötte a telefonokat és levitte a hírigazgató, Németh Zsolt irodájába. A majdnem másfél órás értekezletről azonban egy hangfelvétel került a portál birtokába. Ezen pedig Bende Balázs igen határozott instrukciókat adott beosztottjainak azzal kapcsolatban, hogyan kell majd dolgozniuk az EP-kampány alatt.

Bende Balázs itt közölte, hogy nem az ellenzéket támogatják, és akinek ez nem tetszik, az azonnal adja be a felmondását. Majd ezt követően arról értekezett, bár lehet néhányan megúszhatták „töltelék anyagokkal”, innentől kezdve mindenki a kampány frontvonalába kerülhet.

A portál megjegyzi, a jövő évben már százmilliárdból gazdálkodhat az állami média, mivel folyamatosan megemelik az oda csoportosítható összegeket.