Egy nap falun

„Mindenki ismer mindenkit, köszöngetnek jobbra-balra, többször megállnak – másfél méterre persze – és mondanak pár szót egymásnak, rég láttalak, hogy van az unokád, képzeld a Karcsi elkapta a koronát, meg hogy a sarki kávézó bezárt, tönkrement.”

A mi utcánk egy falu. Mindenki ismer mindenkit, köszöngetnek jobbra-balra, többször megállnak – másfél méterre persze – és mondanak pár szót egymásnak, rég láttalak, hogy van az unokád, képzeld a Karcsi elkapta a koronát, meg hogy a sarki kávézó bezárt, tönkrement. A fiatalabbak cigiznek – maszk a nyakon –, de csak addig állnak meg, amíg a Zippo nem ad tüzet a másiknak, köszi-köszi. És nagy lépésekkel tovább.

Egyébként többnyire az idősebbek állnak le dumálni. Ja, meg a kutyások, nagyon szeretik, ha dicsérik állataikat, bezsebelik a dicséreteket, mesélnek a dögök szokásairól és rohannak tovább. Mert – érdekes – a többség azt hiszi, hogy a kutyának csak a rohanás, a séta kell, pisi, meg jelek elhelyezése nincs a tennivalóik listáján. Nagy butaság. Bár vannak kutyusok, akik lecövekelik magukat és nem mozdulnak, hiába rohanna a a gazdi, meg kell várni míg kiszaglássza magát az eb. Van ország, ahol csak úgy vehetsz kutyát, ha kijársz egy tanfolyamot, hogyan kell bánni egy blökivel. Nálunk ezt mindenki tudja, aztán jönnek a bajok. (Meghágják a szomszéd szukáját, míg az beugrik a közértbe egy elvihető kávéra…)

Persze olyan is van, hogy kibeszélik egymást, hogy az a feketére festett hajú spiné micsoda egy állat, vagy éppen milyen jószívű az a colos férfi, egy rakás téli ruhát adott be a gyűjtőhelyre a szegények számára. De tűzifát nem tudnak adni, ahogy látom, pedig arra lenne most a legnagyobb szükség – eddig tizenegyen fagytak meg saját lakásukban a fűtés hiánya miatt. Fogalmam nincs, hogy lehetne „falusi” módon ezt megoldani. Mi itt hajlandóak lennénk sok mindenre, csak mondaná meg valaki honnan-mit-hogyan?

Reggelente szép fenekű, csinos nők is libbennek, nem állnak le pletyizni, a pasik lopva nézik őket, mert a bámulás is sérti az új PC rendet (nők bámulása: sértő…) Csak a feltűnő kicsicsázottakra mordul valaki egyet-egyet. Délután, hazafelé már lekopik a smink, meg a ruha is kicsit viseltes, ki tudja miért? Tán a hivatalban történik valami ruhabontás, gyűrődés, ki tudja.

Ja, és van egy bőgőmasina is az utcában, óramű pontossággal, délután négy körül ordít, mert az anyja nem fogja meg, nem ad a fejére egy puszit, nem simogatja végig kis testét. Megunta gondolom, a gyerek előtt megy, és visszafelé parancsol, hogy ha nem jössz, itt hagylak, meg ilyesmit. A gyerek ettől még jobban bőg, aztán odavágja magát a földhöz. A jelenet ismétlődik, egész addig, míg egy-két járókelő meg nem áll, tisztes távolban, mert nevelési ügyekbe nem illik beleszólni. Ilyenkor a nő visszafordul, felszedi a bőgőmasinát, lepucolja a ruháját és mennek tovább. Nekem ilyenkor az fáj a legjobban, hogy miért nem kap az a gyerek egy kis simogatást, kedves szót, a fejecske odahúzását a mama ölébe. Nem, a nő nem veszi fel a csöppséget, gyalogol felszegett fejjel, őt megviselte az élet, a bámészkodóknak fogalma sincs micsoda teher egy ilyen makacs kisgyerek. Miért nem tanítják, hogy kell szeretni egy hullafáradt, sírós-bőgős gyereket? Mert van olyan kicsi, aki délutánra nagyon elfárad, nem bírja tovább és csak bőgésre telik neki. Nem kell hozzá sok, egy kis simi-sámi, szeretgetés, ölelés és megy tovább a csapat a meleg otthonba, a kakaó mellé. De nem. Nincs Simi és nincs Sámuel, a gyerek szipogva battyog anyja után úgy tíz méterre. Később, már csak távolról lehet hallani egy-egy sikítást…

De ez még mind belefér a „falunkba”. Miután elvonulnak, egy-két bácsi összenéz: „Minek ilyennek gyerek?” – mondják egymásnak, nénik bólogatnak és mennek tovább, nem illik nagyon megszólni a falutársakat.

Óvoda az utcában. Reggeli rajzás, néhányan sírnak, álmosak, vagy utálják az ovit, szipákolnak, és húzatják magukat, mások boldogan, ordítozva rohannak a haverokkal. Délután bújócska van, elrejtőznek az autók közé és „megijesztik” az anyjukat. Van mama, aki fél hat felé rohan – már bezárt az ovi –, neki dolga volt, netán randija – és begyömöszöli a gyereket az egy pillanatra lestoppolt kocsijába. (Mögötte már dudál valaki, mert türelemhiányos azért ez a falu…). Elviharzanak. Aztán csönd van az utcában.

Egész tizenegyig, akkor zár a helyi bár, kiömlik a söröző tömeg, hangzavar, röhögés, káromkodás – élvezik a visszahangzó csendet. Néhány ablak kinyílik felettük, de nincs káromkodás, vagy szidalmazás: falun vagyunk. Elmegy ez is. Később jön egy szerencsétlen, másfél méteres helyre akar beparkolni egy Audival, ami persze nem megy, de ő erőlteti, mert ő mindent tud, negyed óra múlva feladja, dudál egyet bosszúsan és gurul tovább helyet keresni.

Végül jön két közeg, biztonságban lehetünk. A vírusok is alszanak, hál istennek nem velünk. Csend van egész addig, míg jön a kukásautó és nagy csattogással indul a nap itt a falunkban.