Tudomány;cukorbetegség;koronavírus;COVID-19;

2020-11-13 15:55:24

Koronavírus – A cukorbetegség megduplázza a halálozás kockázatát

A diabéteszes emberek sebezhetőbbek, legalább kétszer nagyobb a Covid-19-cel összefüggő halálozás kockázata.

„Nyilvánvalóvá vált, hogy közegészségügyi vészhelyzet alatt a diabéteszes emberek sebezhetőbbek, legalább kétszeres eséllyel alakul ki náluk súlyos betegség vagy haláloznak el”, miután megfertőződtek az új típusú koronavírussal – állapította meg az a kutatás, amelynek eredményeit a Lancet brit orvosi szaklap közölt.    

„Azok az emberek, akik cukorbetegek, de nem, vagy nem megfelelően kezelik a diabéteszüket, vagy más betegségeik is vannak, különösen veszélyeztetettek” – erre jutottak többek között Ausztrália, Kína, a Dél-Afrikai Köztársaság és az Egyesült Államok tudósai és orvosai.

A diabéteszes felnőttek száma a világon 2019-ben a becslések alapján 463 millió volt. Tavaly mintegy 4,2 millióan haltak meg a cukorbetegség vagy szövődményei következtében a tanulmány készítői, köztük a hongkongi Kínai Egyetem és az Imperial College London tudósai szerint.

A Johns Hopkins Egyetem globális adatösszesítése alapján majdnem 1,3 millió ember halt meg a SARS CoV-2 okozta Covid-19 következtében. A hivatalos adatok alapján több mint 52 millióan kapták el a vírust, noha az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) októberben azt közölte, a valós szám akár 700 millió fölött is lehet.

Magyarországon 600-700 ezer ember érintett a diabétesz valamely formájában. 

Mint megírtuk, nemrég látott napvilágot egy olyan, szintén brit kutatás, amely szerint már kis életmódváltoztatás is jelentősen csökkentheti a cukorbetegség kockázatát. Néhány kilós fogyás, a fizikai aktivitás növelése mintegy felére csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.