Előfizetés

A BKIK is követelésekkel bombázza a fővárost

Szalai Anna
Publikálás dátuma
2020.11.13. 20:35

Fotó: Népszava
A budapesti iparkamara korábbi követeléseit megfejelve újabb 25 milliárdot követel a fővárostól válságkezelésre.
Elfogytak a vállalkozói tartalékok, azonnal meg kell kezdeni a fővárosi válságkezelést – követeli a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Tizenegy szakmai érdekképviselettel karöltve ezzel párhuzamosan nem támogatják a fővárosi önkormányzat által javasolt fél százalékos újraindítási adó kivetését, amely az 5 milliárd forintot elérő adóalappal bíró cégekre vonatkozna. A BKIK a Budapesti Válságkezelő Alap azonnali elindítását követeli a fővárostól 25 milliárdos keretösszeggel, következő lépésként a kerületeket is bevonnák hasonló összeggel. A szervezetek szerint a fővárosi önkormányzat nem hivatkozhat forráshiányra, hiszen hatékonyabb gazdálkodással, beruházások elhalasztásával és költségcsökkentéssel, valamint hitelfelvétellel kezelhető lenne a jelenlegi válsághelyzet. A fővárosi mentőcsomag javát bértámogatásra költenék, de jutna fogyasztásélénkítésre, az építőipari beruházások hiteleinek önrészére, iparágváltó támogatásra és a fűthető teraszok kialakítására is. Ezenfelül jó lenne, ha az önkormányzatok elengednék az építményadót is. A BKIK rettentő nagyvonalúan mindezért cserébe lemondana a 1,5 milliárdos büdzséjének 5 százalékáról (75 millió forint), Vadász György a magyar iparszövetség (OKISZ) nevében hasonló felajánlást tett. A BKIK és az OKISZ együttmozgása ugyanakkor meglepő, Vadászt ugyanis eddig is a kormány támogatójaként tartották számon, Nagy Elek BKIK-elnök pedig új szemlélet ígéretével váltásra készült, igaz, végül mégsem indult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október végi tisztújító ülésén Parragh Lászlóval szemben az elnöki székért. A kisadózói adó (kata) átalakításával kapcsolatban is ellentétes oldalon áll a BKIK, illetve az MKIK valamint a kormány. (Parragh néhány nappal ezelőtt azt javasolta Orbán Viktornak, hogy egy évre függesszék fel az iparűzési adót, amellyel legnagyobb bevételi forrásától fosztaná meg az önkormányzatokat.) Mindezek ellenére a BKIK mostani javaslata jól illeszkedik a kormány kommunikációs stratégiájába. Elsőként Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, majd Orbán Viktor miniszterelnök állt elő azzal, hogy Budapestnek sokkal több van a kasszájában, mint állítja, ezért nagyobb részt kellene vállalnia a válságkezelésből. Majd a fővárosi Fidesz-frakció állt elő azzal, hogy a főváros adjon 50 milliárdot a turisztikai ágazat megsegítésére. Nem sokkal később a budapesti iparkamara is csatlakozott, többek között a bérleti-, közterület-használati díjak elengedését, éttermi, taxis utalványok osztogatását kérve a fővárostól. A városvezetés azóta már számtalan alkalommal elmagyarázta, hogy üres a kassza. A járvány és a kormány összesen 69 milliárd forintos lyukat ütött a fővárosi költségvetésen. Már nem a fejlesztések kerültek veszélybe, hanem a működés. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nem lát lehetőséget arra, hogy költségvetési forrásból további támogatást nyújtsanak az eddig bejelentett bérleti díj, illetve a taxisoknak nyújtott droszt-kedvezmény mellett. Az unió válságkezelő csomagja – ha a kormány le nem mond róla –, fedezetet nyújthat a követelésekre. Azt viszont semmiképpen nem tartja elfogadhatónak a főváros, hogy az iparűzési adóbevétel terhére segítsék meg a vállalkozásokat – válaszolta a Népszava kérdésére Kiss Ambrus. 

Lemondott az MKB Bank elnöke

MTI
Publikálás dátuma
2020.11.13. 20:28

Fotó: Népszava
Utódjáról rendkívüli közgyűlésen döntenek december 14-én.
Lemondott Balog Ádám, az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, utódjáról rendkívüli közgyűlésen döntenek december 14-én - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A tájékoztatás szerint Balog Ádám 2020. december 31-i hatállyal mondott le, de ha addig nem sikerül új elnököt választani, akkor az új igazgatósági elnök tisztségének kezdőnapjával lép érvénybe a lemondása, legkésőbb 2021. március 1-ig. A lemondás hatályba lépésének napjával Balog Ádám munkaviszonya is megszűnik a bankkal - tették hozzá. Balog Ádám többek között az egyik igazgatósági tagja a Takarék Csoport, az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Csoport egyesítésére létrehozott Magyar Bankholding Zrt-nek. Az egyesülő bankok egyelőre megőrzik jogi státuszukat, és önálló egységként, külön brandként működnek a későbbi integráció megtörténtéig – közölték korábban.

Bajban vannak a nyelviskolák, Palkovicshoz fordultak

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.13. 16:39

Fotó: Shutterstock
Felmérésük szerint országosan 20-30 ezerrel csökkent tanulóik létszáma a vírushelyzet és a nyelvvizsgamentesség miatt.
A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete levélben kérte Palkovics László felnőttképzésért felelős miniszter segítségét, hogy a kormány a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló rendeletébe vegye fel a TEÁOR 8559 - tevékenységet főtevékenységként folytató felnőttképzéssel foglalkozó gazdasági szereplőket is, ezzel is csökkentve a járványhelyzet okozta terheiket.
„Nagyságrendileg százezer korábban végzett hallgató vehette át idén a diplomáját nyelvvizsga nélkül. Több százezer diák örülhetett a felsőoktatásba való bekerüléshez a nyelvvizsga-kötelezettség eltörlésének, ugyanakkor ez a döntés egyes üzletágakat negatívan érintett”

– hangsúlyozták.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének felmérése szerint
országosan 20-30 ezerrel csökkent a nyelviskolákban tanulók létszáma a vírushelyzet és a nyelvvizsgamentesség miatt.

A járványhelyzet miatt az előzetesen tervezett tanfolyamok alig 50 százalékát tudták átköltöztetni az online térbe az iskolák. A családi kisvállalkozásként működő felnőttképzők jelentős része a személyes jelenlétet igénylő képzéseket nem tudta az online térbe áttenni. Bár a második hullám érkezését felkészülten várták a felnőttképzők, újabb súlyos veszteségek érték őket.
„Az intézmények oktató és ügyviteli munkatársaik körülbelül felét tudják megtartani, az óraadó tanáraik pedig körülbelül 40-50 százalékát nem tudják foglalkoztatni a képzésszámok drasztikus csökkenése miatt. A 25-30 éves szakmai múltra visszatekintő vállalkozások véges anyagi tartalékaikat élik fel”

– tették hozzá.