MNB;hitel;moratórium;kamatok;fix kamatozású hitel;

2020-11-17 14:48:01

Kamatrögzítésre buzdítanak a bankok

Mintegy 90 ezer jelzáloghiteles ügyfél kap hamarosan levelet bankjától a kamatrögzítés lehetőségeiről. Ha rosszul vált az adós, akár a moratóriumból is kieshet.

Kikerül a hiteltörlesztési moratóriumból az az adós, aki hitelkiváltással próbálná rögzítettre váltani változó kamatozású hitelét. Ebben az esetben ugyanis új szerződést kell kötni, márpedig a moratórium csak az idén március 18-án már fennálló hitelekre, azaz az addig megkötött szerződésekre vonatkozik. Erre a Magyar Nemzeti Bank hívta fel a figyelmet annak apropóján, hogy egy jegybanki ajánlás nyomán a bankok hamarosan ismét levelet küldenek annak a mintegy 85-90 ezer adósnak, akiknek még 2015. februárja előtt felvett, és még legalább 10 évig fizetendő, változó kamatozású hitele van.

A levélben a pénzintézetek a kamatok rögzítésére buzdítják az ügyfeleket. Az adott ügyfél konkrét hitele kapcsán végzett számítási példával bemutatják, milyen hatása lehet esetükben egy esetleges jövőbeni kamatemelkedésnek. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a törlesztőrészlet - a változó kamatozású hitel típusától függően - akár 3 havonta is változhat. E kockázatok kiküszöbölésére pedig a hosszabb távra rögzített kamatozású jelzáloghitelre való átváltást ajánlják fel ügyfeleiknek. Az 5 illetve 10 évig rögzített, vagy a futamidő végéig fix kamatozású konstrukció közül legalább kettőt be is mutatnak az ügyfél hitelére vetítve. Az adósok ezek közül választva térhetnek át hosszabb kamatrögzítésre, az ajánlat legalább 30 napig érvényes (de a kamatrögzítés bármikor kérhető). Akik nem élnek a felkínált lehetőséggel, és hitelük hátralévő futamideje meghaladja a 10 évet, a továbbiakban is évente fognak kapni ilyen figyelemfelhívó levelet az aktuális kamatrögzítési lehetőségekkel.

Az MNB szerint a változó kamatozás a törlesztési moratóriumban lévők számára is kockázatot hordoz. A havi törlesztőrészlet ugyan a moratórium miatt nem lehet magasabb a fizetési haladék lejárta után, mint azelőtt volt, ám a kamatszint változásának hatásait érvényesíthetik a bankok a változó kamatozású hiteleknél. Így ezeknél előfordulhat, hogy a korábbiakhoz képest többet kell havonta fizetniük az ügyfeleknek – figyelmeztet az MNB. Mint írják: a kamatok rögzítése kétféle módon is történhet: hitelkiváltással - ami egy másik bank közreműködését igényli -, vagy a meglévő szerződés módosításával. Előbbi esetben azonban megszűnik a moratórium védőhálója, mivel új szerződés jön létre. Szerződésmódosítás esetén viszont csak a kamatozás típusa változik, nincs tehát új hitelfolyósítás, ezért a szerződés továbbra is élvezi a fizetési moratórium védelmét.

Bankon belüli szerződésmódosítás esetén ráadásul a kapcsolódó díjak és költségek is kedvezőbben alakulnak, hiszen ekkor a hitelkiváltáskor felmerülő előtörlesztési, értékbecslési és folyósítási díj is elkerülhető. A pénzintézetek a kamatrögzítésére vonatkozó szerződésmódosításkor legfeljebb az ahhoz közvetlenül kapcsolódó költségeket, díjakat számíthatják fel – sorolja az előnyöket a jegybank.

Az MNB jó ideje igyekszik rávenni a változó kamatozású hiteleseket a kamatok rögzítésére, ennek része a fenti banki tájékoztató kampány is. Egyelőre azonban legfeljebb részsikerekről lehet beszélni. Az idén szeptemberben mintegy 85-90 ezer olyan változó kamatozású hitelszerződése volt az adósoknak, amelyet még több mint 10 évig kell fizetni, ezek összvolumene 550-600 milliárd forintra rúgott. Ez azt jelenti, hogy jelenleg harmadával kevesebb ilyen szerződés van, mint az első figyelemfelhívó levelek kiküldésekor, tavaly ősszel. Akkor még ugyanis 130 ezer ilyen hitelszerződése volt az adósoknak mintegy 900 milliárd forint értékben. A csökkenés fő oka azonban az, hogy számos hitel lejárata 10 éven belülre került, az új hiteligényléseknél pedig már szinte csak 5 évre vagy annál is hosszabb időre rögzített kamatokkal kérnek kölcsön az ügyfelek. A jegybank szerint az idén január 31-ig több mint 100 ezer adósnak kiküldött első levelek hatására is többen éltek a szerződésmódosítás lehetőségével. Ezen adósok számát azonban nem közölték.