Előfizetés

Szabad szemmel: az EU szavahihetősége forog kockán a magyar és a lengyel kormánnyal kialakult vitában

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2020.11.22. 07:37

Nemzetközi sajtószemle, 2020. november 22.
Wiener Zeitung Az Európai Újságírók Szövetségének elnöke arra figyelmeztet, hogy az EU szavahihetősége forog kockán a magyar és a lengyel kormánnyal kialakult jogvitában, ám az unió nem adhatja be a derekát. Az osztrák Otmar Lahodynsky szerint ugyan az állam- és kormányfők nyári találkozóján a jogállami klauzula ügyében olyan döntés született, amely után Budapest és Varsó diadalmasan bejelentette, hogy elhárította a jogállami mechanizmus veszélyét, de a többiek pár napja simán megszavazták az új rendszert. Erre válaszul a lengyel miniszterelnök közölte, hogy ezzel támadás érte az ország szuverenitását, továbbá, hogy a gazdaság egyáltalán nem szorul rá a brüsszeli támogatásokra. Arra az évi nettó 12 milliárd euróra. Sőt, szóba került még a kilépés is. Még arcátlanabbul érvelt Orbán Viktor, aki szerint az EU úgy jár el, mint egykor a Szovjetunió, mert rá akarja kényszeríteni Magyarországot, hogy az fogadjon be menekülteket. Azon kívül sehol nem határozták meg pontosan a jogállamiság fogalmát. Pedig dehogynem, benne van alapszerződésekben. Beletartozik az intézményi stabilitás, a demokratikus és jogállami rend, az emberi és kisebbségi jogok védelme. Ám a Bizottság túl sokáig félrenézett, miközben a magyar, lengyel és más jobboldali populisták űzték a maguk játékát. Így most az európai alapelvek vizsgáznak, mindenekelőtt a jogállamiság. De mindenképpen el kell érni, hogy a közösségi pénzeket tisztességesen használják fel. A lap azt írja, Orbán bizalmasai és családtagjai rengeteget kasszíroztak az évi 5 milliárd eurós támogatásból, főleg az agrárszubvenciókon keresztül. Az ellenzéki sajtóorgánumok javarészét vagy megzabolázták, vagy bezárták. A gazdaság és a kultúra jelentős része is kormányfennhatóság alá került. De a jogállamiság és az európai értékek mellett amiatt is határozottabban ki kell állni, mert ha azokat minden további nélkül meg lehet szegni, akkor miként lehet azok tiszteletben tartását megkövetelni a felvételre váró országoktól? Az EU hitele a tét a világpolitika szereplőjeként.
Deutschlandfunk A nemzeti-konzervatív lengyel vezetés retteg, hogy a leendő jogállami mechanizmus veszélybe sodorja hatalmát, ezért helyezte kilátásba, hogy megakadályozza az uniós költségvetés, valamint a járvány gazdasági következményeinek enyhítését szolgáló 750 milliárdos csomag jóváhagyását. És még az sem érdekli, ha ezzel hatalmas károkat okoz saját országának. Erre hívja fel a figyelmet a varsói liberális Gazeta Wyborcza egyik szerkesztője. Az elemzésben Bartosz Wielinski hangsúlyozza: az EU-nak nem szabad meginognia. A PiS azt bizonygatja, hogy a nemzet szuverenitása van veszélyben a brüsszeli oligarchiával szemben, ami persze messze nem igaz. A cél valójában az, hogy a kormány változatlanul átléphessen a jogállamon és folytathassa az autoriter politikát. Ezért hajlandó feláldozni a számára előirányzott milliárdokat is, ám az unió semmilyen formában nem engedhet a zsarolásnak. Annál is inkább, mert megtalálta, hogy a pénz jelenti a rezsim Achilles-sarkát. A lengyel kormánypárt már ott tart, hogy szinte az egész igazságszolgáltatást betagolta. Aki ellenkezik, azt kizárás fenyegeti a bírói karból. Az államügyészség és a karhatalom megfélemlíti az ellenfeleket. A minap a rendőrök gumibottal ütötték Varsóban a békés felvonulókat. És most már a hatalom, az államfővel az oldalán, boszorkányüldözésbe kezdett a melegek ellen. De célba vette az oktatást is. Megnézik, hogy a tankönyvek mennyire vannak összhangban a nacionalista pártirányvonallal. Az EU azonban az új szabályozással végre megtörheti ezeket a törekvéseket, pont ettől van beijedve Varsó. Miközben a legújabb közvélemény kutatás azt tanúsítja, hogy a lengyeleknek csaknem kétharmada egyetért a jogállami normák és a támogatások összekapcsolásával. De a Jog és Igazságosság csak arra ügyel, nehogy veszélybe kerüljön az ő és Kacynski befolyása. Az erős ember posztjáért amúgy már hosszabb ideje megy a harc. Az egyik önkéntes utódjelölt Ziobro, az igazságügyi miniszter, akit nagy felelősség terhel a bíróságok függetlenségének felszámolásáért. Az EU nem hagyhatja, hogy sarokba szorítsák. Nem lehet kétség afelől, hogy ki tudja kerülni a lengyel és magyar vétót, és hogy az anyagi következmények igen súlyosak lesznek a két ország számára, ha azok kitartanak szándékuk mellett. Nem szabad feladni az európai alapértékeket, itt az ideje, hogy ez végre megértsék a lengyel és a magyar populisták.
Die Zeit Szomorú magyarországi tapasztalatai alapján a Nyílt Társadalom Alapítványok berlini irodavezetője azt ajánlja a németeknek, hogy vegyék komolyan a demokráciát fenyegető veszélyt, ugyanakkor ne becsüljék alá a tüntetéseket a vírus miatt elrendelt korlátozások ellen. Goran Buldioski felidézi, hogy a végén neki és munkatársainak el kellett menekülniük Budapestről, mert olyan szintet ért el az ellenük kezdett kampány. A hatalmat ugyanis zavarta, hogy az alapító, Soros György egy igazságosabb világot akar. Ezért sorra láttak napvilágot az összeesküvés elméletek, amelyek azután megágyaztak a politikai üldözésnek. Így a végén a csapatnak nem marad más választása, minthogy biztonsági megfontolásokból a német fővárosba költözzön. Ám a szerző szerint most félő, hogy hasonló irányba halad Németország is, mert a részben jogos követelésekért meghirdetett demonstrációk jelszavai embergyűlölő összeesküvés elméletekkel keverednek. És utóbbiak nagyon is hatékonyak tudnak lenni. Megülnek az agyakban, elbizonytalanítják az embereket és így azok eszközül szolgálnak a szélsőjobb számára. Amely azzal riogat, hogy a Merkel-kormány ugyanolyan felhatalmazás kap a járvány miatt, mint egykor Hitler. Németország persze nem Magyarország, de ott is fokozódik a gyűlölet az ún. politikai elittel szemben. Viszont a magyaroknál pontosan lehet követni, hogy mi lesz akkor, ha a társadalom jelentős része beugrik a sötét mítoszoknak és azok nagy mértékben felbukkannak a sajtóban is: tisztességtelen politikusok könnyűszerrel kihasználhatják a léprecsalt embereket, úgy állítva be, mintha megváltást hoznának a felháborodott tömegek számára. Ugyanezt csinálja az AfD is. Magyarországon a Soros elleni plakáthadjárattal kezdődött. A többség ugyan felismerte, hogy nincs mögötte más, mint hazugság és uszítás, mégis hallgatott. Nem szólalt meg, mert úgy vélte, hogy ezt senki sem gondolhatja komolyan. Amíg azután már késő volt, a hecckampányt már nem lehetett elállítani. Ebből okulva, a németeknek törvénnyel kellene megtiltaniuk az emberellenes anyagok terjesztését a világhálón, annál is inkább, mivel a szélsőjobb számára a menekültpolitika miatt Merkel pont olyan ellenségkép, mint Orbán szemében Soros. Tervet kell kidolgozni az összeesküvési teóriák megfékezésére. Emellett erősíteni kell a német civil társadalmat. A mindennapi életben is fel kell lépni a hazugságok és az uszítás ellen. Az USA és Magyarország megmutatta, mi az eredménye annak, ha fejcsóválással intézzük el a demokrácia ellenségeinek sorozatos húzásait. Németországnak még van esélye arra, hogy jobban csinálja, mint a magyarok.

Portugáliában szigorítják a járványügyi intézkedéseket a nemzeti ünnepek közeledtével

MTI
Publikálás dátuma
2020.11.22. 07:35

Fotó: Jorge Mantilla / AFP / NurPhoto
A dél-európai országban lakhely-elhagyási tilalmat vezetnek be november 27. éjjel 11 órától december 2. hajnali öt óráig, illetve december 4. és december 9. között.
Portugáliában szigorítják az óvintézkedéseket a nemzeti ünnepek közeledtével – jelentette be António Costa portugál miniszterelnök szombaton. A dél-európai országban
lakhely-elhagyási tilalmat vezetnek be november 27. éjjel 11 órától december 2. hajnali öt óráig, illetve december 4. és december 9. között.

December 1. és 8. nemzeti ünnep Portugáliában.
Az ünnepeket megelőző hétfőn zárva tartanak az iskolák, és korábban bezárnak az üzletek. A munkaadókat arra kérik, hogy adják ki szabadnapnak ezeket a napokat, hogy minimálisra csökkentsék a mozgást.

A kormányfő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy továbbra is nagyon magas a fertőzöttek száma. Costa leszögezte: nem elég megállítani a növekedést, meg kell fordítani a tendenciát. A miniszterelnök megjegyezte: a továbbiakban kötelező lesz maszkot viselni a munkahelyeken. A maszk eddig csak a nyilvános helyeken, illetve a kereskedelmi célú zárt helyiségekben volt elengedhetetlen. Emellett
további két hétig érvényben marad az éjszakai és a hétvégi kijárási tilalom a 174 legfertőzöttebb településen.

Portugáliában szombaton 62 halálesetet és 6472 fertőzöttet jelentettek, többségüket az ország északi részéből. A körülbelül 10 millió lakosú országban eddig 255 970 fertőzöttje és 3824 halálos áldozata van a koronavírusnak. A napi új esetek száma szeptember vége óta folyamatosan emelkedik.

Meghaladta az 58 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon

MTI
Publikálás dátuma
2020.11.22. 07:23

Fotó: MONEY SHARMA / AFP
Már 1 379 839 ember halt meg a járvány következtében.
A világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 58 095 887-re emelkedett vasárnapra, a halálos áldozatok száma 1 379 839-re, a gyógyultaké pedig 37 170 883-ra nőtt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Egy nappal korábban 57 517 850 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 371 589 volt. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 12 088 409 fertőzött volt eddig a napig, 255 830-an haltak meg, és 4 529 700-an meggyógyultak. Indiában 9 050 597 fertőzöttet, 132 726 halálos áldozatot és 8 478 124 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 6 052 786 fertőzöttről, 168 989 halálos áldozatról és 5 437 189 gyógyultról tudni. Franciaországban 2 178 023 fertőzöttet, 48 593 halálos áldozatot és 156 755 gyógyultat regisztráltak. Oroszországban 2 047 563-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 35 442-re, a gyógyultaké pedig 1 564 897-re emelkedett. Spanyolországban 1 556 730 fertőzöttet és 42 619 halálos áldozatot regisztráltak. Az Egyesült Királyságban 1 497 135 fő a fertőzöttek száma, és 54 721-en haltak meg a betegségben. Argentínában 1 366 182 a fertőzöttek és 36 902 a halottak száma. Olaszországban a fertőzöttek száma 1 380 531, a halálos áldozatoké 49 261, és 539 524-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. Kolumbiában 1 240 493 fertőzöttet és 35 104 halálos áldozatot tartanak nyilván. Mexikóban 1 025 969 az igazolt vírusbetegek és 100 823 a halottak száma. Németországban 927 990 a fertőzöttek száma, 14 061 a halottaké, 600 991-en meggyógyultak. Iránban 841 308 fertőzöttet, 44 327 halálesetet és 596 136 gyógyultat tartanak számon. A Dél-afrikai Köztársaságban 765 409 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 20 845-en meghaltak, 707 784-en pedig felgyógyultak. Törökországban 440 805 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 12 219, a gyógyultaké 370 825. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 92 037 fertőzéses esetet tartottak nyilván szombat reggel, valamint 4742 halálos áldozatot és 86 769 gyógyultat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.