Németország;árverés;bélyeg;

2020-11-22 20:41:12

Ritka bélyeggel ellátott leveleket árvereztek el Németországban

Az egyik ritkaság átszámítva 155 millió forintért, a másik 115 millió forintért kelt el.

Egy történelmi, ritka bélyeggel ellátott levelet 430 ezer euróért (155 millió forintért) árvereztek el a hétvégén Wiesbadenben.

Az 1859-ből származó levél, amelyen az első lübecki bélyegek szerepelnek, a Heinrich Köhler árverési ház szombati aukcióján kelt el.

A szervezők közleménye szerint a licitálás 80 ezer euróról (29 millió forintról) indult, és egy magát megnevezni nem kívánó vásárló 430 ezer eurós ajánlattal győzött. Egy másik, Baden-levélként emlegetett, 1856-ból származó bélyeges levelet, amelyre százezer eurónál indult a licitharc, végül 320 ezer euróért (115 millió forintért) vásárolt meg egy meg nem nevezett vevő. Egykor II. Károly román királyé volt, aki szenvedélyes bélyeggyűjtő hírében állt. Mikor 1940-ben elmenekült az országból, magával vitte a gyűjteményét. Később, hogy fenn tudja tartani magát, el kellett adnia a gyűjtemény néhány darabját, de ettől a híres bélyeges levéltől akkor sem vált meg. Halála után, 1953-ban árverezték el.

A történelmi, bélyeges leveleket a Tengelmann csoport néhai vezetője, Erivan Haub gyűjteményéből bocsátották árverésre. A német milliárdos 85 éves korában, 2018-ban hunyt el.

Haub gyűjteményének darabjait 2019 nyara óta bocsátják árverésre. A mintegy 8000 tételt 2023-ig különböző országokban 30 aukción kívánják eladni.