Előfizetés

Tovább perelnek a főúri kincsekért

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.11.25. 09:30

Fotó: Népszava
Fellebbezett a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete ellen az Esterházy Magánalapítvány, amely szerint az ügyükben eljáró bíróság függetlensége és pártatlansága is megkérdőjelezhető.
Mikor 2016 decemberében az Esterházy-kincsek (Fraknói kincsek) egy részét Fertődre, a még most is felújítás alatt álló Esterházy-kastélyba kezdték szállítani, az ausztriai bejegyzésű Esterházy Magánalapítvány restitúciós kérelmet terjesztett elő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél, továbbá tulajdonvédelmi pert indított a magyar állammal, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.-vel és az Iparművészeti Múzeummal szemben. A magánalapítvány el akarta érni, hogy a műkincseket továbbra is az Iparművészeti Múzeumban, vagy más, nagy budapesti közgyűjteményben állítsák ki, illetve állapítsa meg a bíróság: e kincsek a magánalapítvány tulajdonát képezik. A kincseket 1919-ben hurcolták el Fraknó várából a Tanácsköztársaság idején Budapestre – a magánalapítvány álláspontja szerint a kincsek az egykori Esterházy hercegi hitbizomány részeként a fraknói vár tartozékai, nem pedig műtárgyak laza halmaza. 1920-ban, amikor a trianoni döntés után osztrák fennhatóság alá került Fraknó, IV. Esterházy Miklós letéti szerződést kötött e kincsekre az Iparművészeti Múzeummal, amit örököse, Esterházy Pál 1923-ban megújított. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely végül úgy utasította el az Esterházy Magánalapítvány restitúciós igényét, hogy a per közben, 2019 tavaszán megváltoztatták a restitúciós szabályokat: a műkincsek visszaigénylése esetén már nem az államnak, hanem az igénylőnek kell viselni a tulajdonjog bizonyításának terhét. A Fővárosi Törvényszéken folyó per alperesei utóbb azt kívánták bizonyítani: az Esterházy-hitbizomány két – egy ausztriai és egy magyarországi – részre szakadt, utóbbi pedig a hitbizományi javak államosításával az állam tulajdona lett. A törvényszék idén szeptemberben hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletet, amely szerint „a korabeli jogtörténeti dokumentumok, a ma is hatályban lévő korábbi bírósági határozatok, valamint a korabeli jogszabályok azt bizonyították, hogy ezek a műkincsek nem képezték a fraknói várat is magába foglaló osztrák Esterházy-hitbizomány vagyonát. Azok magyarországi kötődése vitathatatlan”. Pákozdi Zoltán bíró kommentár nélkül megállapította: az 1947-es hitbizományok megszüntetéséről szóló törvénnyel a kincsek a magyar állam tulajdonába kerültek. Az Esterházy Magánalapítvány igazgatóhelyettese, Czigány Balázs most arra hívta fel a figyelmet: egy 1948-as leltár szedte számba az államosított Esterházy-hitbizomány vagyonát, e leltár azonban nem tartalmazza annak a 369 műtárgynak a 90 százalékát, amelyet perbe vittek – azaz a tényleges államosításuk nem történt meg. A bíró ezt a leltárt figyelmen kívül hagyta, a magánalapítvány szerint többek között emiatt helytelen jogértelmezések alapján, ténybeli tévedések és eljárási szabálysértések mellett született meg az elsőfokú ítélet, ami kvázi – az Alaptörvény szellemének ellentmondó módon – befejezte kommunista államosítást. Az Esterházy Magánalapítvány szerint az eljáró bíróság függetlensége és pártatlansága is megkérdőjelezhető. „A részletes bírói ítélet oldalakon keresztül szinte szó szerint megegyezik a Miniszterelnökség elutasító határozatának indoklásával, ami megmagyarázhatatlan. A törvényszék sajtóközleménye pedig az ítéletről pedig azt emelte ki: Magyarországon maradnak a műkincsek – miközben a keresetünkben, a periratokban is benne van: nincs szándékunkban a kincsek elszállítása Magyarországról.” Czigány Balázs szerint a közlemény hamis patrióta felhanggal azt sugallja: az alperesek megvédték a kincseket a magánalapítványtól. Az Esterházy Magánalapítvány fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen és az eljárás megismétlését kéri. A magánalapítvány azt is szeretné, hogy az Esterházy-kincsek ügye egy másik bíróságra, törvényszékre, de legalábbis egy másik bírói tanács elé kerüljön. 

Tervezhetetlen a zenei jövő, borúsak a kilátások

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.11.25. 08:30

Fotó: Béres Márton / Népszava
Messze nem elegendő a kormányzati támogatás a zenei szakma megannyi szereplőjének megsegítésére, miközben a járvány rámutatott, mekkora szükségünk van a zenére, a koncertekre – vélekedik Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke.
Miből áll egy zenész bevétele? Amiért a mostani járvány ennyire drámaian érinti a zenészeket, az elsősorban az, hogy az elmúlt évtizedekben teljesen átstrukturálódott a bevételük. Ez azt jelenti, hogy a rögzített zenétől – a lemezeladásoktól – nagy mértékben eltolódott az élőzene felé. Az élőzene jelenti a bevételeik körülbelül kétharmadát. Ez pedig még a nyáron is korlátozott volt, hiszen épp a legnagyobb események, a fesztiválok maradtak el akkor is. Hány embert érint ez a helyzet hazánkban, és mekkora bevételkieséssel kell számolni? Nagyjából tízezer emberről van szó, és körülbelül harmincmilliárd forintnyi kiesés a jelenlegi becslés. Mit gondol azokról a véleményekről, melyek szerint „menjenek el kapálni” a zenészek, azaz kezdjenek más munkába? Képzelje el bárki, hogy az ő fizetését a kétharmadára csökkentik, és ha emiatt panaszkodik, azt mondják neki, miért nem csinál valami mást, tanuljon más szakmát. Ráadásul még azt sem mondhatnám, hogy nem mentek el a zenészek kapálni. Épp a napokban beszéltem egy kimondottan népszerű zenésszel – akiről sokan azt gondolnák, ha valakinek, hát neki nincs óriási problémája –, aki éppen egy kőműves mellett dolgozik, hogy legyen bevétele. Valószínűleg, aki ezt mondja, azt gondolja, a zenélés nem munka. Erre nehezen lehet mit mondani: ha a zenélés nem munka, akkor a munkák hetven százaléka nem munka. Sok zenészt megviseltek ezek a megjegyzések. Eszerint helyre kellene tenni a fejekben a művészek, zenészek szerepét? Nem gondolom, hogy ez lenne az általános hozzáállás. Az általános inkább az, hogy a járvány felértékelte a zenét, a koncertek hiánya rámutatott, mennyire nagy szükségünk van rájuk. Sok dolgot adottnak veszünk, mint a levegőt, vagy hogy folyik víz a csapból, ám ha egyszer nem folyna, rájönnénk, mennyire hiányzik. Bizonyos szempontból az élőzenével is így van ez most. Én mindenkit arra bíztatok, az ilyen vélemények helyett inkább arra figyeljen, hogy ebben a bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetben, mekkora szükség van arra a fajta örömre, amit csak a zene tud megadni. 

Névjegy

Weyer Balázs etnomuzikológus, zeneipari szakember, újságíró. 1972-ben született Budapesten. A Music Hungary Szövetség elnöke, a Hangvető programigazgatója. A Budapest Ritmo világzenei fesztivál, valamint a World Music Expo (WOMEX) magyarországi szervezője. Művészeti vezetője a Creative Europe által támogatott, a Nyugat-Balkánra vonatkozó zenei fejlesztési programnak, a MOST-nak illetve számos film és tv-sorozat zenei rendezője. Tagja a World Music Charts Europe és a Minőségi Újságírásért Díj zsűrijének. Az Origo egyik alapítója, 2000-2011 között főszerkesztője.  

Lehet egyáltalán tervezni most? A fő probléma éppen a tervezhetőség teljes hiánya. Különösen a zeneipari vállalkozásoknak nehéz, egy zenész talán könnyebben indítja újra magát – amikor el lehet kezdeni koncertezni, ő akár már másnap fel tud lépni –, egy cég esetében azonban arról van szó, hogy nem tudja, elküldje-e az embereket, szerződjön-e már le jövő nyárra fellépőkkel, elkezdje-e hirdetni a jegyeit. Így nehezebben tudja majd újraindítani magát, amikor lehet. Viszont a zeneipari vállalkozások nélkül nem működik a zeneipar. A zenész a leglátványosabb, de csupán egy szereplője a zeneipar hosszú láncolatának. Nagyon sokan dolgoznak azon, hogy a zene eljusson az emberekhez. Megközelítőleg 8-10 milliárd forintot szán az állam a szakma támogatására különböző pályázatok keretében. Elegendő segítség lehet ez? Ahhoz messze nem elegendő, hogy pótolja a kieső bevételeket, elég az említett harmincmilliárd forinthoz viszonyítani. Ráadásul ebből kiugróan a legnagyobb összeg a raktárkoncertekre irányul, aminek csak egy töredéke jut a zeneiparba: az ötmilliárdból nagyjából 1,8 milliárd forint az, ami zenészekhez és produkciós cégekhez jut; a többi gyakorlatilag a lebonyolítás költsége. (a projekt lebonyolítója az Antenna Hungária). Ez is több, mint a semmi, ám ha a zeneipar megsegítése volt a cél, annak nem ez a leghatékonyabb módja. Sem összegében, sem strukturáltságában nem olyan segítség ez, amelyre maguk a szereplők számítottak vagy szavaztak volna. Hogyan lehetne megfelelőbben elosztani a támogatásokat? A Music Hungary Szövetség az év során már többször kidolgozott erre vonatkozóan javaslatokat. A legfontosabb az lenne, hogy az értékláncnak minden pontján legyen segítség. Ezen értem a szerzőket, előadókat, produkciós cégeket, menedzsmenteket, technikai kiszolgálókat, rendezvényhelyszíneket, fesztiválokat. És ez ne feltétlen csak egyféle tevékenységre (a koncertekre) vonatkozzon, hanem minél többfélére (alkotás, terjesztés, digitális térben való jelenlét), amelyeknek konkrétan a jelen helyzetben volna előremutató jellege és értelme. Emellett olyan, a piacot serkentő lépésekre volna szükség, amelyek a meglévő költségek, közterhek csökkentésére vonatkoznának. Ezért javasoltuk, hogy itt lenne az ideje az élőzene, tehát a koncertjegyek áfájának csökkentésére, ami egy régi kívánalma a szakmának. Mint azt a PricewaterhouseCooperstől kért elemzés megmutatta, ez az összes szereplőt érintené, mivel a csökkent áfával megmaradó bevétel egyenletesen terjedne szét a piacon és az államháztartás sem fizetne túl nagy árat ezért, plusz a szektor regionális versenyhátránya is csökkenne. Azért is látjuk, hogy most volna erre alkalmas pont, mert az élőzenéből feltehetően egyébként sem számíthat a korábbi léptékű bevételekre az állam jövőre. Várhatóan mikor tud talpra állni az ágazat? Egyes külföldi elemzések szerint 2024-re tud visszaállni az élőzene a korábbi szintre. Mi azért abban reménykedünk, 2022 már közel olyan év lehet, mint 2019 volt. Vannak kételyek annak kapcsán is, hogy a nagy fesztiválokat vajon meg lehet-e rendezni jövőre. Amennyiben 2021 hasonló lesz az idei évhez, annak már látványosabb kárai lehetnek, jelentősen csökkenhet a rendezvények és a szereplők száma. Nagy kérdés az is, jövőre milyen állami segítségre számíthat a szakma. A zeneipar esetében a legtöbben a nagy sztárokra, és a nagy rendezvényekre gondolnak, de az iparág gerince sok-sok kis cégből áll össze, melyeknek nincsenek tartalékaik, nekik akár az egyharmaduk eltűnhet. Mekkora tényleges veszteséget kell elképzelni? Nehéz megmondani, hogy ez pontosan mit jelentene. Az egyik legnagyobb probléma jelenleg is a földrajzi és a műfaji eloszlás egyenetlensége: a budapesti koncertélet elég élénk, de túlnyomórészt olyan városok vannak az országban, ahol egy klub, illetve egy cég van. Ha az megszűnik, nem marad egy sem. Lehetnek komplett megyeszékhelyek és városok, amelyek élőzene nélkül maradnak. Hogyan lehet mégis áthidalni a korlátozásokat? Online koncertekkel, közvetítésekkel? Én jónak tartom, hogy sok zenész elkezdett online koncerteket adni. Vannak ugyan, akik ezt a műfaj leértékelésének tartják, ám szerintem fontosabb, hogy megmaradjon a kapcsolat a zenész és közönsége között. De az is igaz, hogy ezek hosszú távon nem működnek, mert rossz, vagy nem kiemelkedő kép- és hangminőségben készülnek. Jónak tartanám, ha ki tudnának alakulni kimondottan jó minőségű, fizetős, magas színvonalú élményt nyújtó virtuális zenei platformok, de azt nem hiszem, hogy ez az élőzenei koncertek helyébe tudna lépni, mert bármilyen furcsa is, a zene fizikai műfaj: a rezgésről és az együttlétről szól. A rezgést egy koncerten átveszi a testünk, és akikkel ott vagyunk, azokkal együtt rezonálunk ugyanarra. A koncertélmények jelentős része ebből az együttlétből fakad, hogy sokan ugyanazt éljük át. Ezt egy virtuális koncert sosem fogja tudni megadni. Mi várható a következő hónapokban? Nagy energiákat fordítunk arra, hogy az áfacsökkentés tervét, és az ezzel kapcsolatos elemzéseket megismertessük minél több döntéshozóval. Az elmúlt évben lett megnevezett kormányzati felelőse a könnyűzenének, miniszteri biztosi rangban Demeter Szilárd. Ismerjük a nyáron elkészült ötéves stratégiáját a szektorra vonatkozóan, és ha az el tud indulni, meg tud valósulni a kért pénzügyi keretekkel és tartalommal, akkor az is segíthet átvészelni az elkövetkező időszakot. Valamint azt reméljük, hogy azok az állami támogatások, amelyek idén a szektor megsegítségét szolgálták – talán célzottabb, átgondoltabb formában –, jövőre is meglesznek.  

Mentesítést kérnek

A november 11-én megjelent Magyar Közlönyben kihirdetett gazdaságvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban a hazai zeneipar szereplőit tömörítő Music Hungary Szövetség levélben fordult Varga Mihály pénzügyminiszterhez. Mint írják, örömmel vették ugyan, hogy a mentesített tevékenységek közt szerepel az előadó-művészet, illetve az azt kiegészítő tevékenység, ám a jogszabály megfogalmazása bizonytalanságot keltett annak kapcsán, hogy ez csak a KIVA adózási formát választókra, vagy a KATA-sokra is vonatkozik. Ez azért kulcskérdés, mert a zeneiparban tevékenykedők között legtöbben KATA-sok. „Bármi is a jelenlegi jogszabály értelmezése, szeretnénk jelezni, hogy valódi segítséget a zenészek és zeneiparban tevékenykedők számára az jelentene, ha a KATA-s adóalanyok is mentesülnének, az élőzenei rendezvényekre vonatkozó tilalom idejére a tételes adó megfizetése alól” – zárul a levél. 

Kapcsolódó
Online térbe menekülnek a színházak

Átadták a Nemzetközi Emmy-díjakat

Cs. E.
Publikálás dátuma
2020.11.24. 16:41

Fotó: Selcuk Acar / AFP
A Netflix streamingszolgáltató a legjobb drámasorozat és a legjobb vígjátéksorozat díját is elnyerte.
Átadták a nemzetközi televíziózás legjobb produkcióit elismerő Nemzetközi Emmy-díjakat (International Emmy Awards) amelyet a világjárvány miatt ezúttal virtuálisan rendeztek meg New York-ban. A televíziós alkotások „Oscar-díjaként” is emlegetett Emmy-díjat 1949 óta adják át a legjobb amerikai televíziós produkcióknak, míg az 1973 óta átadott Nemzetközi Emmy-díjjal a nem Amerikában készült és bemutatott alkotásokat díjazzák. Az idei elismerésekről – mint az Instagram bejegyzéséből kiderül – a New York-ban élő Marozsán Erika színésznő is dönthetett.  A legjobb színésznő díját a kétszeres Oscar-díjas brit Glenda Jackson kapta az Elizabeth is Missing című BBC szériában nyújtott alakításáért, amelyben egy nyolcvanas éveiben járó, demenciával küzdő nőt játszik, aki eltűnt barátja után nyomoz. (2019-ben ebben a kategóriában Gera Marinát díjazták a Szász Attila rendezte Örök tél című filmben nyújtott főszerepéért.) A legjobb színésznek járó elismerést a tizenhárom éves angol Billy Barrattnek ítélte oda a Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémiája (International Academy of Television Arts & Sciences), aki ezzel a kategória legfiatalabb jelöltje és díjazottja is egyben. A színész a Responsible Child című BBC tévéfilmben szerepelt, amelyben egy gyilkossággal vádolt gyereket játszott. A megtörtént eseményeken alapuló alkotás a legjobb tévéfilm / minisorozat díját is elnyerte. A legjobb produkció díját a Vertige de la Chute című dokumentumfilm nyerte, amely a Rio de Janeiró-i operaház bezárásáról és a bezárás ellen tiltakozó művészekről szól. A Netflix streamingszolgáltató a két fő kategória, a legjobb drámasorozat és a legjobb vígjátéksorozat díját nyerte el: előbbit az indiai Delhi Crime (Bűntény Delhiben) című szériáért, utóbbit a brazil Ninguém Tá Olhando (Senki sem figyel) című sorozatért. A legjobb dokumentumfilm díját a szíriai háborúról forgatott, For Sama (Kislányomnak, Samának) című, Oscar-díjra is jelölt produkció nyerte. Az Emmy Alapítók Díját idén Andrew Cuomo New York-i kormányzónak ítélte oda az akadémia a koronavírus-járvány alatt naponta megtartott televíziós tájékoztatója elismeréseként. Az indoklás szerint Cuomo „mesterien használta fel a televíziót arra, hogy világszerte tájékoztassa és megnyugtassa az embereket”.