Új perek indulnak a nácik által elrabolt műalkotásokért

Holokausztáldozatok örökösei új amerikai jogszabályokra hivatkozva követelik vissza idősebb Lucas Cranach két festményét, valamint az Auschwitzban kényszerrel elkészített fogolyportrékat. A múzeumok szerint a műveknek továbbra is közgyűjteményben kell maradniuk.

Hat igazgatójelölt vállalta a nyilvános vitát

Az Újszínház, a Madách Színház és a Trafó vezetésére pályázók közül hatan már vállalták, hogy szeptember 25-én nyilvánosan bemutatják szakmai elképzeléseiket.

A zenekar, amelyet Magyarországon még a nevével együtt is elhallgattak

Az 1956-os forradalom után menekült muzsikusokból alakult magyar zenekar két év alatt eljutott a Carnegie Hallig, Doráti Antallal zenetörténetet írt, miközben a Kádár-rendszer ügynököket küldött rá, nyugati működését egy ideig a CIA titkos kulturális támogatási hálózata is segítette. A Philharmonia Hungarica negyvennégy éves történetét idézték fel az Írók Boltjában, ahol bemutatták Szőke Cecília könyvének második kiadását.

Autista gyerekeknek alapított iskolát Giggs

Saját családjának küzdelmei késztették cselekvésre a londoni rappert: három idősebb gyermeke autista, egyik fiának diagnózisáért és megfelelő iskolai ellátásáért pedig hosszú ideig kellett harcolnia. A Giggs közreműködésével létrehozott intézmény oktatást, terápiát és helyben elérhető szakértői vizsgálatokat kínál majd neurodivergens fiataloknak.

Giggs londoni rapper

Megtorlással fenyegetik a Velencében díjazott iráni színésznőt

Laleh Marzban az iráni nőknek ajánlotta a Velencei Filmfesztiválon elnyert díját. Hazájának állami szervei és kormányközeli médiumai azóta elítélik a beszédét, egyes megszólalók pedig azt követelik, hogy tiltsák el a munkától, vagy ne engedjék visszatérni Iránba.

Laleh Marzban a Velencei Filmfesztiválon

UNESCO-díjat kaptak a gázai kéziratok megmentői

Abdul Latif Hashim történész és Haneen Al-Amassi örökségvédelmi kutató kapta a dokumentumörökség megóvásáért odaítélt UNESCO/Jikji Világemlékezet-díjat. A két szakember háborús körülmények között mentett és digitalizált középkori, illetve oszmán kori kéziratokat Gázában.

Ukrán háborús regény nyerte az Egyesült Államok irodalmi békedíját

Sam Wachman The Sunflower Boys című első regénye kapta az idei Dayton Literary Peace Prize szépirodalmi díját. A két ukrán testvér menekülését elbeszélő könyv a háborút nem politikai vagy katonai nézőpontból, hanem egy tizenkét éves fiú tapasztalatain keresztül mutatja meg.

Klímahiba miatt károsodhatott Rubljov világhírű Szentháromság-ikonja

Restaurátorok vizsgálják Andrej Rubljov 15. századi Szentháromság-ikonját, miután kétszer is meghibásodott a művet védő klimatizált tároló. Sajtóértesülések szerint a túl magas páratartalom miatt vetemedni kezdhetett a három fatábla, és veszélybe került a festékréteg.

Andrej Rubljov 15. századi Szentháromság-ikonja

Elnémult Kőbánya fekete hangja – Deák Bill Gyula emlékére

Hetvenhét éves korában meghalt Deák Bill Gyula, a magyar blues egyik legnagyobb hatású énekese. A Hobo Blues Band, a Kopaszkutya és meghatározó szólólemezei előadójaként nem amerikai mintákat másolt: Kőbánya utcáinak, a külvárosi létnek, a veszteségeknek és a talpon maradásnak adott összetéveszthetetlen hangot.

Deák Bill Gyula 2026. augusztus 9-én a Sziget Fesztiválon

Hat napra megtölti zenével Pécset a Zeneszüret Fesztivál

Koncertek mellett utcazenei versennyel, színházi produkcióval, családi programokkal, hangtúrával és kiállítással rendezik meg a szeptember 20-ig tartó Zeneszüret Fesztivált Pécsett. Az idei rendezvénysorozatba illeszkedik a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny is, amelynek zsűrijét Olga Kern vezeti.

Negyvenéves a Liszt Múzeum

Koncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, filmvetítéssel és beszélgetésekkel ünnepli fennállásának 40. évfordulóját szeptember 17. és 19. között a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont. A jubileumi programsorozat vendége lesz Eckhardt Mária alapító igazgató és Alan Walker Liszt-kutató is, két estén pedig Klukon Edit és Ránki Dezső ad hangversenyt.

Hol a határ? – Európai válaszok a színházi abúzusra

Hol húzódik a határ az abúzus és a nem abúzus között? – tette fel a kérdést Máté Gábor Veiszer Alindának az Ördögkatlan Fesztiválon. A válasz nem mindig egyszerű. Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban azonban az elmúlt években olyan rendszereket alakítottak ki a kulturális életben, amelyek a hatalmi visszaélések megelőzését és feltárását szolgálják.

Amit Oroszország elpusztított, abból festette meg Ukrajnát Piers Secunda

Egy lebombázott harkivi kormányépületből származó faszénnel festette meg ukrán csendéleteit Piers Secunda. A brit képzőművész három éven át kutatta azokat az embereket és hatalmi struktúrákat, amelyeket az ukrán kultúra elpusztításával hoz összefüggésbe. A Népszavának adott exkluzív interjújában Kirill pátriárkáról, Hilarion metropolitáról, az elhurcolt ukrán gyerekekről és arról is beszél, mi történik egy nemzettel, ha megpróbálják eltörölni a múltját.

Nature Morte: a londoni kiállítás enteriőrje

Néhány nap alatt három európai múzeumot fosztottak ki, az Europol már új típusú műkincsrablókról beszél

Néhány nap alatt egy reneszánsz oltárképet, Európa egyik legjelentősebb bronzkori aranykincsét és egy egyiptomi királyné 673 gyémánttal díszített nyakékét is elrabolták európai múzeumokból. Az Europol szerint megváltoztak a műkincsrablások módszerei: a tolvajok egyre gyakrabban alkalmaznak nyílt erőszakot, és elsősorban a könnyen értékesíthető, nagy értékű tárgyakat keresik.

Látogatók a rablás után a bécsi Iparművészeti Múzeumban (MAK)

Lebombázott ukrán épület kormával készített képeket egy brit képzőművész

Piers Secunda egy harkivi kormányépület romjaiból származó korommal festette meg az ukrán kultúra pusztításáról szóló sorozatát. A művekhez kapcsolódó dokumentumok azokat is megnevezik, akiket az ukrán hatóságok az elhurcolt gyerekekért és a kulturális örökség elleni támadásokért felelősnek tartanak.

Piers Secunda brit képzőművész Ukrajnába is elutazott, a felhasznált kormot pedig barátja, Jerome Starkey haditudósító hozta el neki a lebombázott harkivi épület romjai közül

Öt százalékra csökkentik az NKA miniszteri keretét

Tarr Zoltán kulturális miniszter szerint az NKA előző vezetése az idei költségvetés 95 százalékát már a választások előtti három hónapban elköltötte.

Négy perc alatt lopták el Európa egyik legjelentősebb bronzkori aranykincsét

Kevesebb mint négy perc alatt vitték el a spanyolországi Villena múzeumából Európa egyik legjelentősebb bronzkori aranyleletének nagy részét. A több mint háromezer éves Villenai kincs régészeti értéke felbecsülhetetlen, csaknem tíz kilogramm aranyat tartalmaz.

Dolly Parton még egy dalt hagyott hátra, de húsz évig senki sem hallhatja

A kedden, 80 éves korában elhunyt Dolly Parton egy utolsó zenei meglepetésről is gondoskodott: My Place in History című dalát egy időkapszulába záratta. A felvételt csak 2046. január 19-én, az énekesnő századik születésnapján szabad nyilvánosságra hozni.

A Bamboleótól Kurtágig – vasárnap kezdődik a Zsidó Kulturális Fesztivál

A Gipsy Kings világslágerei, Kelemen Barnabás és Korcsolán Orsolya hegedűjátéka, Mácsai Pál irodalmi műhelye és három korszakos zeneszerző előtti tisztelgés is szerepel a vasárnap kezdődő 28. Zsidó Kulturális Fesztivál programjában. Augusztus 30. és szeptember 10. között közel harminc program várja a közönséget.

Korcsolán Orsolya hegedűművész a Rumbach zsinagógában lép fel

Meghalt Kuszama Jajoi, aki művészetté változtatta hallucinációit

Kilencvenhét éves korában meghalt Kuszama Jajoi, a kortárs képzőművészet egyik legismertebb japán alkotója. A pöttyök, a tökök és a végtelen tükörszobák világhírű művésze sokáig az avantgárd peremén dolgozott, majd idős korára kiállítási rekordokat döntő világsztár lett.

Ausztrália kizárja a teljesen MI-generálta zenéket a slágerlistákról

Az ausztrál hanglemezipari szövetség új szabályai különbséget tesznek az alkotói segédeszközként használt mesterséges intelligencia és a lényegében gép által előállított zene között. Utóbbi nem kerülhet fel az ország hivatalos slágerlistáira, és ARIA-díjat sem kaphat.

Leszerelték és eladnák Kehinde Wiley köztulajdonban lévő festményét

Eltávolították az Egyesült Államok Santo Domingó-i nagykövetségéről Kehinde Wiley nagy méretű festményét, amelyet 2015-ben közpénzből rendeltek meg. Az amerikai külügyminisztérium most azt vizsgálja, jogszerűen értékesítheti-e az állami tulajdonban lévő alkotást.

Ízlések és kormányfők

Megtanulni figyelni – három nap Pannonhalmán

Mit tanulhatunk egy fényképtől, egy kortárs festménytől, Bachtól és Kurtágtól, Esterházy Pétertől vagy egy labirintustól? A pannonhalmi Arcus Temporum idei témája az iskola volt, de a háromnapos fesztiválon hamar kiderült: tanítványok nem csak az iskolapadban lehetünk. Néha elég megtanulnunk figyelni arra, amit látunk és hallunk – és arra, aki mellettünk halad.

Gyülekező a Hallgatás ösvényének bejárása előtt

Meghalt Tim Curry

Nyolcvanéves korában elhunyt Tim Curry angol színész, a The Rocky Horror Picture Show sztárja.

Donald Trump neve nélkül lebontás várhat a Kennedy Centerre – állítja az igazságügyi tárca

Az amerikai igazságügyi minisztérium egy bírósági beadványban azzal érvelt, hogy veszélybe kerülhet a washingtoni Kennedy Center felújítása, ha az épületen nem tüntethetik fel Donald Trump nevét. Finanszírozás hiányában a kulturális központot szerintük akár le is bonthatják.

Három év börtönt kapott Mao kigúnyolásáért Gao Zhen képzőművész

A maximálisan kiszabható, hároméves szabadságvesztésre ítélték Kínában Gao Zhen képzőművészt. A Gao fivérek néven ismert alkotópáros tagját több mint másfél évtizede készült, Mao Zedongot és a kulturális forradalom örökségét bíráló művei miatt vonták felelősségre.

Dolly Parton mindenkié volt

Nyolcvanéves korában meghalt Dolly Parton, a countryzene egyik legnagyobb alakja, a Jolene, az I Will Always Love You és a 9 to 5 szerzője és előadója.

Nolan Odüsszeiája szuperhősfilmet fosztott meg a tróntól

Az Odüsszeia bebizonyította, hogy egy felnőtt közönségnek szánt, nagyszabású szerzői film is képes a legnagyobb stúdióprodukciókkal vetekedő közönséget megszólítani.

A közönség Christopher Nola Odösszeiájára szavazott

Eddig mintegy tízmillió könyv pusztult el az Ukrajna elleni orosz támadásokban

Az Ukrán Könyvintézet nemzetközi segítséget kér: a nyári légicsapások az ország éves könyvtermésének csaknem harmadát megsemmisítették, és egész kiadóvállalatokat sodortak a pénzügyi összeomlás szélére.

Orosz támadásban megégett könyvek a kijevi Pocsaina metróállomás mellett 2026. augusztus 16-án
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang