Fidesz;jogállamiság;

2020-11-25 06:36:46

A jó tanuló felejt

Alighanem kezd kikopni kormányunk jogász tagjaiból az a tudás, amit egyetemi éveik alatt felszedtek. Itt van ez a jogállamisági kérdés. Varga Judit igazságügyminiszter a minap a BBC műsorában árulta el: a jogállamiságnak nincsenek objektív kritériumai. Pedig éppenséggel akadnak, csak a jelek szerint a politikus már túl régen ült az iskolapadban. 

Az ELTE jogi karának másodéves hallgatójaként a jogi alaptan tantárgyam egyik tétele éppen a jogállami kritériumok megnevezése volt. Csak az ismétlés kedvéért, hogy Varga Juditnak is eszébe jusson: ilyen például a jogkorlátozások indokoltságának és arányosságának elve, a bírói függetlenség vagy a jogbiztonság elve, az állami cselekvés kiszámíthatósága.

Vagyis nagyon jól behatárolható keretei vannak a jogállamiságnak, csak egy fegyelmezett kormánytisztviselő úgy tesz, mintha ezt nem tudná. Igaz, később már ő is arról értekezett  - az EU-ra célozva -, hogy "nem védhető a jogállamiság a jogállamiság megkerülésével." Ezek szerint mégis rémlik neki mit takar a fogalom, csak épp a magyar gyakorlat totálisan más, mint amit az Európai Unióban preferálnak. Ezt a gondolatmenetet sikerült később a szintén jogász végzettségű Gulyás Gergelynek azzal megfejelnie, hogy a jogállamiságot nem a magyar kormánytól kell félteni.

Jó lenne, ha végre a Fidesz politikusai befejeznék ezt a zavart beszédet, és egységes álláspontra helyezkednének, mit is gondolnak arról, mi az a jogállam. Legyenek bátrak, álljanak bele és érveljenek. Vagy választhatják a gyávaságot is: akkor tegyenek úgy, mint akiknek fogalmuk sincsen semmiről. Amennyiben ez a kuszaság továbbra is megmarad, akkor egyre erősebb lesz a gyanú, hogy csak egy ócska zsarolás indítékát akarják előadni nagyon gagyi magyarázatokkal.   

Megjegyzem, ha a jogállamisági kérdésre azt válaszoltam volna, amit Varga Judit, akkor joggal megvágnak a vizsgán. Vajon az közismerten jó tanuló igazságügyminiszter mit felelne, ha korábbi tanárai kérdeznék most meg tőle, mit takar a jogállamiság fogalma?