Budapesti Közlekedési Központ;Budapest Főváros Kormányhivatala;koronavírus;járatsűrítés;

2020-11-25 22:18:32

Kormányhivatal–BKK számháború a koronavírus-járvány idején

A fővárosi cég szerint minden jármű forgalomba állt, minden hadra fogható járművezető dolgozik, a felügyeleti szerv ezt kétségbe vonja.

Két lépésben, szeptemberben és novemberben bevezetett járatsűrítésekkel minden létező és hadra fogható fővárosi járművet forgalomba állítottak – reagált az oldalán olvasható közleményben szerda délután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a saját és a többi fővárosi közlekedési szolgáltató nevében arra a bírálatra, amit a fővárosi kormányhivataltól kaptak.

A Józsefváros korábbi fideszes polgármestere, Sára Botond által vezetett Budapest Főváros Kormányhivatala szerda reggel a honlapjukon közzétett közleményben sürgette a járványügyi veszélyhelyzetről, benne a tömegközlekedési járatsűrítésről szóló kormánydöntés végrehajtását. A Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester irányította főváros cégéről ugyanis azt állították:  

A kormányhivatal szerint már november 5-ig kellett volna a cég járatsűrítési tervét a részükre megküldeni, de állítják, szakmai értékelésre alkalmas dokumentumot nem kaptak. 

Ezzel szemben a BKK leszögezte:

Megjegyezték, hogy a novemberi járványügyi szigorítások óta városszerte ismét csökken a járatok kihasználtsága, és félrevezetők a kormányhivatal állításai.

Hozzátették, hogy szerintük viszont éppen az állami cég, a BKK által biztosított 1200 autóbusz mellett további 140 buszt biztosító  Volánbusz nem veszi ki a részét budapesti járatsűrítésből, semmilyen módon.