Előfizetés

Zsolt álláshirdetésre jelentkező lányoktól és fiatal nőktől kért intim fotókat

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.26. 20:37
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mutatjuk a videót, ahogy a kibernyomozók ébresztették a férfit budapesti otthonában.
Egy budapesti férfi évek óta hamis álláshirdetéseket adott fel kizárólag azért, hogy fiatal nőkről és kiskorú lányokról szerezzen meg intim képeket – írja a police.hu. A 25 éves G. Zsolt az internetes álláshirdetésekben általában kiemelt fizetéssel kecsegtető modell és hostess munkákra keresett jelentkezőket, azonban miután az áldozatok felvették vele a kapcsolatot, arra kérte őket, hogy az elbírálás érdekében küldjenek magukról fotókat. Ha a jelentkezők hajlandóak voltak ruhában készült felvételeket küldeni, megpróbálta rávenni őket arra is, hogy előbb fehérneműs, majd meztelen, végül pedig kifejezetten szexuális jellegű képeket és videókat készítsenek magukról. 
Mindebben az sem tartotta vissza, ha a jelentkezőkről időközben kiderült, hogy kiskorúak, sőt, a hirdetéseket többször kifejezetten 13-14 éves korú lányoknak címezve adta fel.

Annak érdekében, hogy minél több képet szerezzen meg a gyanútlan áldozatoktól, több száz email címet hozott létre álnéven, amelyeket rendszeresen váltogatott, a megszerzett felvételeket pedig rendszerezve tárolta a számítógépén. Mindez azonban nem volt számára elég, a képeket az érintettek akarata ellenére, illetve az életkorukra tekintet nélkül feltöltötte képmegosztó oldalakra és közösségi média fiókokba is, így bárki számára hozzáférhetővé tette azokat. 
Több esetben az áldozatoktól kicsalt felvételek felhasználásával hamis online hirdetéseket tett közzé, amelyekben szexuális szolgáltatásokat „vállalt” a nevükben, kiskorú áldozatok esetén olykor a szüleik nevében.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kibernyomozói tartottak a férfinál házkutatást 2020. november 24-én hajnalban budapesti lakásán, ők ébresztették G. Zsoltot, és megvizsgálták az elektronikus eszközeit is.
Számítógépén több olyan, gyermekpornográfiának minősülő felvételt találtak, amelyet a gyanútlan áldozatok az ő kérésére készítettek és küldtek el a részére. A nyomozók a számítógépén rábukkantak egy „siker” elnevezésű mappára is, amelyben az áldozatok fotóit és videóit név szerint tartotta mappákba rendezve. Ezek között több, eddig még nem ismert áldozat neve is felbukkant. Az elektronikus eszközöket további vizsgálatra lefoglalták, őt pedig gyanúsítottként hallgatták ki gyermekpornográfia, személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények miatt. A kihallgatást követően a nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy ez a történet ismét rávilágított arra, hogy milyen veszélyeket hordoz magában az internet anonim világa, és hogy sosem lehetünk biztosak abban, hogy ki és milyen céllal ül a chat ablak másik oldalán. Javasolták, hogy hiába a jól hangzó álláshirdetések és ígéretek, sose tegyünk eleget ismeretlen személyek olyan kéréseinek, amelyben meztelen, vagy egyéb okból kompromittáló felvételek készítését kérik tőlünk. Attól a pillanattól kezdve, hogy a felvételt elküldtük, kikerül a kezünkből az irányítás, így egy ismeretlen személy akaratának és vágyainak leszünk kiszolgáltatva. Kérték, hogy gyerekeink esetén különösen figyeljünk oda, hogy kikkel lépnek online kapcsolatba, és rendszeresen hívjuk fel a figyelmüket az internet veszélyeire, ugyanis az elkövetőknek sokkal könnyebb az ő bizalmukba férkőzni és kihasználni tapasztalatlanságukat.

Letartóztatták a rendőrgázolót Sopronban

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.11.26. 16:11
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Amikor két rendfenntartó gyalogosan megközelítette a bosnyák sofőr autóját, a férfi nekitolatott az egyik rendőrautónak, majd nagy sebességgel elindult előre, és szándékosan elütötte a kocsi elé álló rendőrt.
Letartóztattak egy Ausztriában élő bosnyák férfit, aki idén augusztusban személyautójával szándékosan elütött egy rendőrt Sopronban – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz a 42 éves férfi ellen. A gyanú szerint a bosnyák férfi idén augusztusban Sopronban haladt osztrák rendszámú autójával, amikor a rendőrök ellenőrzésre megállították. Miután vizsgálata során az alkoholszonda ittasságot jelzett, a sofőr elhajtott a helyszínről. A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzést használva üldözőbe vették, majd rádión segítséget kértek kollégáiktól, így két autóval próbálták megállítani. A férfi nagy sebességgel haladt a gépkocsival, többször a záróvonalat is átlépve erőteljesen fékezett, majd hirtelen gyorsított. Egyszer a mellette haladó rendőrautó felé kormányozta autóját, és nekiütközött. Végül egy közlekedési lámpa tilos jelzése ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol egy taxi állta útját, majd a rendőrautók közrefogták. Két rendőr gyalogosan közelítette meg az autót, a sofőr ekkor nekitolatott az egyik rendőrautónak, majd nagy sebességgel elindult előre és közben szándékosan elütötte a járműve elé álló rendőrt. Az intézkedő járőr megsérült, a mentők kórházba vitték. A bosnyák férfi ezután Ausztriába menekült. A magyar nyomozók értesítése alapján az osztrák rendőrök elfogták és előállították a férfit, aki szabadon engedése után ismeretlen helyre ment. Elfogatóparancs alapján november 23-án a Sopront Ágfalvával összekötő úton fogták el. Az ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés, hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A férfi beismerő vallomást tett. 

Csepeli buszos verekedés - öt évet kapott az egyik vádlott, az ügyészség szigorítana a büntetésen

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.26. 15:21

Bunkók voltak egy kismamával, majd aki rájuk szólt emiatt, azt úgy megverték, hogy kis híján meghalt.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint egy 51 éves férfi és 23 éves társa 2018. május 7-én, kora este, szidalmazás és köpködés után bántalmaztak egy utast a csepeli Szent Imre tér irányából az Ady Endre út irányába közlekedő 148-as buszjáraton. A konfliktust az okozta, hogy a két vádlott a busz megállásakor nem várta meg, hogy az utasok leszálljanak, hanem a középső ajtó elé állva még előttük felszálltak. Ezt szóvá tette az éppen babakocsival leszálló kismama, valamint a buszon maradó, az ajtó közelében helyet foglaló egyik idősebb utas, akik mindketten emiatt alpári stílusú szitkozódásban részesültek. 
A konfliktus eszkalálódott: eleinte csak fenyegetőztek, majd egyszer csak ütni kezdték áldozatukat. A bántalmazott férfi egyéb sérülései mellett életveszélyes fejsérülést is szenvedett.

A fiatalabb férfi beismerte tettét az előkészítő ülésen, így ő 5 évet kapott. Azonban a vádhatóság tovább szeretné marasztalni a rácsok mögött, így az ő esetében nem jogerős az elsőfokú ítélet. A másik vádlott semmit sem ismert be, így őt nem is ítélte el a bíróság.  A verekedésről a busz biztonsági kamerája is felvételt készített: