Előfizetés

Újabb tabu dől le

Egyre több jel utal arra, hogy azok a parlamenti képviselők, akik önmagukat a kormánypártoktól is jobbra állóként határozzák meg, s ellenzik egykori politikai formációjuk, a Jobbik néppártosodását, valójában a Fidesz szekértolói, kívülről támogatják ugyanis az Orbán-kabinetet. Nemrégiben például a parlament igazságügyi bizottságának ülésén a kormánypárti delegáltak teljes mellszélességgel támogatták Volner János javaslatát arról, hogy az Igazságügyi Minisztérium által korábban javasolthoz képest még jobban megemeljék a pártok számára az országos listaállítási követelményeket. A váratlanul bedobott ötlet célja természetesen az, hogy az ellenzéki pártok egységbe tömörülésétől megrettent Orbán Viktor érdekeinek megfelelően megnehezítsék ugyanezen formációk 2022-es listaállítását. Vannak azonban ennél hajmeresztőbb javaslatai is a láthatóan Orbán kottájából játszó álellenzéki pártocskáknak. Írni-olvasni tudáshoz kötné a szavazati jogot a Mi Hazánk Mozgalom – közölte tudniillik november 15-én közösségi oldalán Dúró Dóra. Az „ellenzéki” törpepárt képviselőnője szerint „az ország vezetésébe való beleszólásnak alapvető feltétele a tájékozottság, ráadásul a tanulatlan, szegényebb rétegek, jellemzően a cigányság szavazatának megvásárlása az elmúlt harminc év választási csalásainak melegágya volt.” Az analfabéták számaránya hazánkban 2017-es adatok szerint a lakosság 1-2 százaléka, ez körülbelül 100-200 ezer embert jelent. Őket a szélsőjobboldaliak a jelek szerint mindenképpen megfosztanák parlamenti képviseletüktől. Ha azonban az elhíresült könyvdarálók igazán konzekvensek szeretnének lenni, az ún. funkcionális analfabéták szavazati jogát is elvennék, akik a hazai felnőtt népesség nagyjából egyharmadát teszik ki. Hiszen egyesek szerint ők ugyancsak híján vannak a pártprogramok megértéséhez szükséges kompetenciáknak. Nem lennék meglepve, ha a Mi Hazánk jogfosztó törvénytervezetét a Fidesz boszorkánykonyhájában főzték volna ki. Szavazatokat közismerten a kormánypártok szoktak vásárolni, többek között krumplival, élelmiszercsomagokkal, Erzsébet-utalvánnyal, közmunka-lehetőséggel kenyerezve le a legszegényebbeket. Amennyiben azonban a „korlátlan vétó” fogságában vergődő Európai Unió hétéves költségvetését, illetve monstre segélyprogramját a jogállamisági feltételrendszer miatt Budapest megtorpedózza, a másfél év múlva esedékes törvényhozási választások előtt nem lesz mit osztogatni. Egyetlen lehetősége maradt a szociálisan érzéketlen Orbán-kabinetnek: alkotmánymódosítással akadályozni meg a legkiszolgáltatottabbakat abban, hogy elzavarják „a nemzet miniszterelnökét”. Megszokhattuk már, hogy Orbán Viktor szakmányban tagadja meg ifjúkori eszményeit, folyamatosan döntögetve az addig érinthetetlennek hitt tabukat. A jelek szerint ezúttal az általános választójogon a sor. A Mi Hazánk képviselőinek azonban tudniuk kell: ha nevüket adják ehhez a gyalázatos törvényjavaslathoz, hazánk miniszterelnöke a balhét is velük viteti majd el. A hála, mint tudjuk, nem politikai kategória.   

Ámen

Ha teljesen megújítani nem is lehet, egy alapos ráncfelvarrás már valóban ráférne a hazai pedagógusképzésre. Egyrészt azért, hogy ez a továbbtanulási irány vonzóbb legyen az egyre fogyatkozó számú jelentkezők körében, másrészt pedig azért, hogy a pedagógus szakokon tanulók legalább részben felkészülhessenek az egyetemen a XXI. századi oktatás kihívásaira és lehetőségeire. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a többségünk nem éppen a falakra szögelt feszületekben és a kötelező (vagy legalábbis nagyon is elvárt) vasárnapi istentiszteletekben képzelte el a pedagógusképzés modernizálását. Úgy tűnik, részben mégis ez lesz az egyik irányvonal: a HVG információi szerint a kormány egyházi kézbe szervezné ki a tanítóképzés nagyobb részét, és az sem elképzelhetetlen, hogy a tanító- és óvodapedagógus szakokra felvett hallgatók egy része már a közeljövőben egyházi intézmény tanulója lenne. A köznevelés területén már lassan egy évtizede egyre nagyobb teret kapnak az egyházak: a felekezeti óvodák, általános iskolák, gimnáziumok száma 2010 óta majdhogynem megduplázódott. A képbe nagyon is beleillik, hogy a felsőoktatásból is nagyobbat haraphassanak. Az sem véletlen, hogy most épp a tanítóképzés van terítéken, hiszen az egyházi felsőoktatási intézmények egyik fő profilja a pedagógiai és szociális képzés. Ráadásul ez az egyik olyan terület, ahol egyre halmozódnak a problémák, a megoldáskeresést pedig szívesen rábízná másra a jelenlegi politikai garnitúra. Hasonló a helyzet, mint az állami egyetemek alapítványi fenntartásba kényszerítésénél, ahol szintén a fenntartással és működtetéssel járó felelősséget tolja el magától a kormány - az állami vagyon megbízható magánkezekbe juttatása mellett. Ugyanakkor nem lépnek ki teljesen, a háttérben ott maradnak, mint pók a sarokban. Az egyházi fenntartóváltásnál ez nem valószínű. Igaz, szükség sincs rá: az egyházi és a jelenlegi politikai hatalom olyan sok szálon fonódott össze, mint a „régi szép időkben”.  

Igazságosabb nyugdíjrendszert!

A nyugdíjasok nagy részének napjainkban nem sok oka van az örömre. Az általuk fogyasztott termékek és szolgáltatások árának rohamos növekedésétől jelentősen elmaradnak a nyugdíjemelések, így folyamatosan nő az idősek anyagi kiszolgáltatottsága. Az idényáras élelmiszerek ára - zöldség, gyümölcs - egy év alatt 15,7 százalékkal nőtt, míg az éves nyugdíjemelés 2020-ra csak négy százalék. A nyugdíjasokat egyre többször igazságtalanul és méltatlanul emlegetik a nyilvánosság fórumain, és ezért társadalmi megbecsülésük érzékelhetően csökken. A koronavírus járvány hatásainak legjobban kitett csoportjaként – a szomorúan sok áldozaton túl – elszenvedik társas a kapcsolatok beszűkülését, továbbá az ellátásukra szakosodott intézmények sajnálatos leépülését is. A mostanában nyugdíjas státuszba lépők sokasága (Ratkó-gyerekek) azt tapasztalhatta, hogy az eddigi életük során mindig azokból az intézményekből volt hiány, amelyek az ő létezésük keretét adták, az óvodáktól az idősotthonokig. Mindezek miatt a nyugdíjasok többségének életkörülményei az utóbbi időben érzékelhetően romlottak. Reményeink szerint a fent vázolt tendenciák megállítására, majd szerencsés esetben azok megfordítására a közeljövőben lehetőség nyílhat. Egy asztalhoz ültek ugyanis a nyugdíjasok képviselői, a nyugdíjkérdés szakértői és a politikai pártok megbízottjai. A több hónapig tartó egyeztetésnek az volt a célja, hogy a tárgyaló felek megállapodjanak az idős nemzedék érdekében szükségesnek tartott és mindegyikük által támogatható intézkedésekről. A közös álláspont kialakításához az út a helyi nyugdíjas klubok, körök, szervezetek, tagozatok, műhelyek és csoportok képviselői és szakértői előbb területi, majd országos egyeztetésével és javaslatmegfogalmazó aktivitásával vezetett. A közel háromezer érintett résztvevő a felmenő rendszerű nyugdíjas parlamentek keretében megfogalmazta az idősek által legfontosabbnak tartott intézkedéseket és azok fontossági rangsorát. Képviselőik azzal keresték meg a demokratikus pártok vezetőit, hogy minderről alakítsanak ki közös, támogató álláspontot. (Az egyeztetésre a kormánypártok képviselői is meghívást kaptak, de ők nem akartak élni a lehetőséggel.) A közel fél éves előkészítő és pontosító munka után a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Párbeszéd Magyarországért és az Országos Nyugdíjas Parlament képviselői négy témában tudtak egyeztetett álláspontot kialakítani és közös dokumentumot aláírni. Az aláírók támogatják, hogy: - következőkben az év eleji nyugdíjemelések mértékének meghatározásakor az aktuális évre prognosztizált fogyasztói áremelkedés és a bruttó bérkiáramlás mértékét egyaránt figyelembe kell venni (vegyes indexálás); - a nyugellátásban részesültek között tapasztalható, a lakóterületi elhelyezkedés, valamint a nemek szerinti, továbbá a nyugdíjba vonulás időpontja miatt kialakult indokolatlanul nagyarányú ellátásbeli különbségeket folyamatosan mérsékelni kell (nyugdíjkorrekciós program); - a legalacsonyabb (medián nyugdíj hatvan százaléka alatti) nyugellátásban részesültek havi nyugdíját külön intézkedéssel fel kell emelni (nyugdíj-felzárkóztatási program); - az országos és a helyi közhatalmi döntéshozók, valamint az idősek önszervezésén alapuló civil szervezetek képviselőivel rendszeres időközönként összeülő egyeztető intézményt kell létrehozni (idősügyi egyeztető tanácsok).  További bizakodásra adhat okot az is, hogy az egyeztetések nem fejeződtek be. Az első lépésben kialakított megállapodás aláírói tovább keresik az idősek érdekében szükségesnek és közösen támogatandónak tartott javaslatokat. Ha sikeresen zárulnak az összehangoló munkák, akkor négy újabb területen születhetnek az idősek számára kedvező, közös javaslatok. Ezek: - elősegítenék a generációk közötti szolidaritás intézményesítését; - hozzájárulnának az idősek közösségi jogai gyakorlása feltételeinek javulásához; - biztosítanák a nyugdíjba vonulók szolgálati idejének számításánál a kedvezőbb eljárásokat, - a nyugellátások esetén érvényre juttatnák a társadalmi igazságosságot. A nyugdíjasok mind erkölcsileg, mind politikailag és közgazdaságilag is megérdemelnék a mainál jelentősebb figyelmet és támogatást. Egyrészt azért, mert az ország jelenlegi gazdasági teljesítménye nagymértékben függ az előző nemzedék erőfeszítésétől. Másrészt azért, mert a nyugdíjasok nagy része jelenleg is számottevő mértékben gyarapítja a társadalom erőforrásait. Nem kis részük továbbra is munkát vállal, sokan az unokáik nevelésében segédkeznek, érzékelhető mértékben közreműködnek idős honfitársaik ápolásában, nyugdíjas önkéntes munkákban vesz részt, és nem utolsó sorban jelentős nagyságú adót is fizetnek (áfa, jövedéki adó, súlyadó, helyi adó stb.). Mind a jelenlegi, mind a jövőbeli nyugdíjasok megalapozottan várhatják el, hogy az első lépéseket újabbak követik, és az idősek társadalmi megbecsülésében hamarosan kedvező fordulat áll elő.