labdarúgás;FTC;Vasas;Újpest;

2020-12-01 12:00:00

December, bunda – Amikor az újpestiek hiába virítottak 102:27-es gólaránnyal

Az FTC-nek átengedett két ponttal torolta meg a Vasas labdarúgócsapata, hogy korábban az Újpest ellen nem az lett a végeredmény, amiben előzetesen megegyeztek.

Különleges nap volt 1968. december elseje a még valódi magyar futball történetében. Először is azért, mert a teljes fordulóra mindössze 30 900 ember volt kíváncsi a helyszínen, azaz a mai nézőátlagnál csak alig jobb mutatót (3862) jegyeztek fel.

A labdarúgással hagyományosan nagy terjedelemben foglalkozó Hétfői Hírek keserűen írta: „Nincs összhangban a labdarúgó-bajnokság hajrája az időjárással. Az egész évi küzdelem végső sorrendjét kialakító mérkőzéseket a hideg miatt inkább már csak a televízió képernyőjén és a rádión keresztül követik a szurkolók. A nagy pontvadászat huszonnyolcadik fordulója a látogatottság szempontjából mínusz rekordot hozott: Szegeden mindössze háromszázan nézték meg a helyi csapat búcsúmérkőzését a Dunaújváros ellen (júniusban még 20 ezer néző fogadta a Ferencvárost a Tisza partján – a szerk.), s az első hely sorsát nagy mértékben eldöntő FTC–Vasas rangadón is csak 13 ezer fizető néző jelent meg. A többi találkozóra 1000-4000 szurkoló vásárolt jegyet.”

Olyankor történt ez, amikor szűk egy hónappal korábban négy magyar labdarúgó – a ferencvárosi Albert Flórián, Novák Dezső és Szűcs Lajos, valamint az angyalföldi Farkas János – lépett fel a riói Maracanában a Brazília–Világválogatott mérkőzésen (2-1). Három hónappal azelőtt pedig az FTC Vásárvárosok Kupája-döntőt játszott, igaz, alulmaradt a Leeds Uniteddel szemben (0:1, majd a Népstadionban 76 000 néző előtt 0:0).

A délután fél kettőkor kezdődő rangadót egyenesben közvetítette a televízió. Ez azért lényeges, mert a fél ország látta, hogy Mathesz Imre 1:1-nél röviden adott haza, Varga László kapus luftot rúgott, és a nemrégiben elhunyt Branikovits László a hálóba gyalogolt. Ezzel győzött 2:1-re az FTC, és utóbb elnyerte a bajnoki címet. A nézők a koprodukciós akció ellenére sem sejtették, hogy a meccs „bunda” volt. Másképpen aligha jelenhetett volna meg efféle tudósítás: „A Népstadionban nagyszerű küzdelmet hozott a Ferencváros és a Vasas találkozója.” A Népsport osztályzatai az akkoriban felfoghatatlanul csekély érdeklődés ellenére is igazi derbit tükröztek. Az FTC érdemjegyei így festettek: Géczi 8 – Novák 7, Páncsics 8, Szűcs 7, Havasi 7 – Juhász 7, Rákosi 7 – Szőke 6, Branikovits 7, Albert 8, Katona 7. A Vasaséi meg így: Varga 5 – Bakos 7, Mészöly 7, Menczel 6, Ihász 7 – Mathesz 6, Müller 7, Fister 6 – Radics 5, Farkas 5, Korsós 6.

Azt senki nem tudta, mi történt a mérkőzés elején. Molnár Dezső és Puskás Lajos sérült volt, ezért Illovszky Rudolf edző a tizennyolc éves Radics Jánost és a húsz esztendős Müller Sándort állította a piros-kék csapatba. Müller a harmadik percben nagy szólót mutatott be, melynek végén a tizenhatos jobb sarkától háríthatatlan lövést küldött a „rövid” felső sarokba. Majd elrohant a kapu mögé, de váratlanul azt hallotta utána futó társaitól: „Mit csinálsz, te kis majom?” (A majomnál durvább kifejezés hangzott el, ám az nem tűri a nyomdafestéket.) A Vasas nagyjai ugyanis elhatározták, hogy átengedik a két pontot az FTC-nek, de a tervbe nem avatták be a két fiatalt.

Müller csendben maradt, Radics viszont lázadt, mert a fülébe jutott, hogy a ferencvárosiak 36 ezer forintot fizettek a győzelemért, miközben ő egyetlen fillért sem kapott. Az angyalföldiek azonban nem a pénzért passzolták el a meccset, hiszen 36 ezernél többet is megkereshettek volna, ha nyernek. Hatvannégyben például fejenként ötezres prémiumért játszották az FTC elleni rangadókat, és győztek is 2:1-re, majd 3:0-ra.

A hatvannyolcas „lefekvés” oka az volt, hogy ne az Újpest legyen a bajnok. Az angyalföldiek ugyanis listavezetőkként érkeztek a kilencedik fordulóban a Megyeri útra, ahol akkor avatták a világító-berendezést. A lilák közül Káposzta Benő, Fazekas László, Bene Ferenc sérült volt, ezért a vendéglátók – a piros-kékek szerint – döntetlent ajánlottak, aztán átverték őket. Az újpestiek ezt soha nem ismerték el, legföljebb mosolyogtak az állítólagos megegyezés hallatán. Ami biztos, nyertek 3:0-ra. S amikor a Vasas a huszonötödik körben 4:3-ra kikapott Salgótarjánban, azaz kiszállt az elsőségért zajló hármas versenyfutásból, az FTC-nek ajándékozott 1:2-vel megtorolta a felültetést.

Az újpestiek hiába virítottak 102:27-es gólaránnyal, egy ponttal a zöldek mögött maradtak, és lilák voltak a méregtől...