A kis Gavroche (A nyomorultak II.)

Azoknak írom, akik csak mostanában kezdenek bele Victor Hugo A nyomorultak című regénye olvasásába, hogy a kis Gavroche az előző alkalommal már bemutatott Thenardierék legidősebb, az utcán felnőtt fiúgyermeke, aki a könyv szerint az 1832-es felkelés során hősi halált hal. A kis Gavroche már nem részesült abból a kényelemből és azokból örömökből, amikből nővérei, akik még megélték a szüleiknek a waterlooi csatában tanúsított hősies hullarabló tevékenységéből vásárolt kocsma viszonylagos jólétet és biztonságot nyújtó környezetét.

A fiú már beleszületett a nyomorba, szüleiről gyorsan levált, megtapasztalva, hogy a Thenardier szülők gyerekeiket a végletekig megalázzák, kihasználják. Ezért korán önállósította magát és ennek következtében az utcán szedte össze jólneveltségét. Pestiesen úgy mondanánk: volt gyerekszobája, még/hozzá óriási, mert az egész utca az volt. Gavroche találékony utcagyerek, akit még arra is rábír a jószíve, hogy az őt kihasználó, rendszeresen kizsebelő szüleit és azok haramiatársait kimentse a rendőrök karmából. Gavroche már ezért is kiérdemelné, hogy Lázár Ervin meséjéből ismert Ipiapacs, a hírhedett rabló (akiből később világválogatottat verő focista lesz – éppen fordítva, mint Orbán) az azeri baltás gyilkos mellét kilószám borító kitüntetések egyikét a mellére tűzze.

Az igazi párizsi csibész (gamin) Gavroche jó cselekedetei ezen a ponton nem érnek véget. Maga mellé veszi két öcsikéjét - jóllehet nem is ismeri őket –, akiket közös szüleik szintén az utcára, koldulni kényszerítettek, és ő gondoskodik róluk. Már ez is elég lenne, hogy szobrot kapjon (Máltán van is szobra kis Gavrochenak, amelyik éppen úgy ábrázolja, hogy kézen fogva vezeti két öccsét). Az igazi forradalmi hőstette még sem ez, hanem az 1832-es felkelés egyik barikádján lőszer nélkül maradt felkelők számára történő lőszergyűjtés közben kapott halálos golyó. Akárcsak apja, ő is hullától hulláig kúszik, de nem azért, hogy ékszert, pénzt vagy órát raboljon, hanem hogy az elesett, a felkelők leveresére indult katonák lőszertartóiból begyűjtse a töltényeket. Eközben éri a zsarnokság zsoldjában álló katonák golyója.

Vannak-e hazánkban is utcagyerekek? Vannak-e olyanok, akiket apjuk lopni kényszerített, vagy éppen szíjjal vert, ha nem azt tették, amit parancsoltak nekik, vagy akiknek még polgármesterük (ld. szarvasi polgármester primitív kijelentései) is azt mondta, hogy egy jó időben elcsattanó tanári pofon sokat ér, és akik ezért az utcát, a szabad világot választották? Biztosan sokan vannak. Nem lett mindegyikükből szabadsághős (mint a valahai, ifjú Orbánból, aki apja szíját a pártállamon torolta meg), de még van remény. A pimasz, csibész magyar Gavroche-októl ma senki sem várja, hogy hősi halált haljanak lőszergyűjtés közben (a nyílt utcán, páncélmellényben, géppisztollyal a Coviddal ádáz harcot vívó TEK-esektől). Szerencsére nincs erre szükség. Ha sor kerülne a legkisebb megmozdulásra, ezek a rettenthetetlen vitézek úgyis átállnának azok oldalára, akik a zsarnokság ellen egy szál SZFE maszkban mennek az utcára.

Amire azonban szükség van, hogy a magyar Gavroche-ok álljanak be az önkéntes szavazatszámlálók közé, legyenek akár ficsúri korban, vagy megkopaszodva, deres fővel, kicsit pocakosan csibészkedjenek. Ha a magyar Gavroche-ok tízezrei tódulnak a szavazókörök ellenőrei közé, akkor aligha fordul elő bármilyen próbálkozás, hogy Ipiapacs elcsalja a választást. Ha a nyugdíjas magyar Gavroche-ok tízezrei prosztata gondjaikat hősiesen legyőzve beülnének akár órákra is Ipiapacs zsoldosai közé, Ipiapacs és tettestársai aligha forgathatnának fejükben oly kéjes terveket az újabb kétharmadról. Ha a „régi csibészek” összeszorított foggal, saját példázatukkal hitelesítve vinnék ajtóról ajtóra, háztól házig, hogy ki képviseli az elnyomottakat, akkor aligha lehetne a járvány miatt megbénult országban kizárólag a focistáknak életmentő, keresetpótló juttatást fizetni. Ha a „régi csibészek”, a magyar Gavroche-ok egyszerűen nem engednék meg, hogy a járvány elleni védekezésre összegyűjtött milliárdokból a valóságos védekezés helyett a haverok zsebét tömjék, mondván: magyar, nyaralj a Mészárosok és Hentesek szállodáiban, menj el a focimeccsre és ott kapd el a vírust, akkor kikényszerítenék, hogy tesztelőpontokat, mozgólaborokat létesítsenek.

A magyar Gavroche-oknak nincs szükségük a halált kinevető csibészségre, vagy halált megvető bátorságra, elég csak annyi, hogy jelentkezzenek önkéntesnek, aki házhoz viszi az igazságot és a szavazóhelyiségekben kiüli, amíg az utolsó urnát is lezárják, az utolsó szavazatot összeszámolják, a jegyzőkönyvet a valóságnak megfelelően kiállítják. Az igazi kurázsi ma ahhoz kell, hogy ne félj önkéntesnek állni, hogy hozd magaddal a nyugdíjas csibésztársadat, hogy figyeld és fogd le Orbán és tettestársai kezét.