Előfizetés

Időtálló és önkényesen abszurd - Varró Dániel a Diótörőről és az ugribugri verslábakról

Rácz I. Péter
Publikálás dátuma
2020.12.05. 13:30

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Új illusztrációkkal, új dramaturgiával és jelentős bővítéssel jelent meg 15 év után újra Varró Dániel Diótörője. S egészen új megvilágításba került az egész történet, ami „egy ilyen legkisebb fiú típusú »underdog sztori«”, mondja a szerző, miközben karácsonyi balettről, ruhásszekrényről, változatos versformákról éppúgy beszélgettünk vele, mint hogy mennyire kemény dió lehet a diótörés.
Tizenöt éve már megjelent a Dió­törő című könyve – akkor más kiadónál, más illusztrátor (Odegnál Róbert) képeivel. Mi volt annak a kiadásnak az apropója? A mostani megjelenéshez változtatott a szövegen?  A Diótörőt eredetileg felkérésre írtam. Az volt a koncepció, hogy kifejezetten a balettelőadás mellé legyen egy kísérő könyvecske, amiből a gyerekek megismerik a mesét, hogy tudják követni, mi történik a színpadon. Persze igyekeztem minél színesebben és változatosabban megírni. De most, az új kiadásnál elég sokat bővítettem rajta. Vicces volt visszanyúlni egy 15 évvel ezelőtti szöveghez. A mai fejemmel egész máshogy írtam volna meg. Akkor főleg a költői része érdekelt, a versformák, a rímek. Második nekifutásra sokkal jobban izgatott a mese dramaturgiája, a figurák, különösen a gyerekszereplők és az ő szemszögük. Ezeket igyekeztem minél jobban kidomborítani. Belecsempésztem elég sok kis jelenetet így utólag. Például, hogy Mari segít a diótörőnek legyőzni az egérkirályt, amihez fel kell csikiznie az alvó testvérét, Misit, hogy kiszedje belőle, hol talál egy kimustrált ólomkatona-kardot. Beleköltöttem Drosselmeier bácsi kopaszságának előtörténetét. A hosszúra nyújtott babaországi hepiendbe beleírtam a ba­lettben is szereplő denevéreket, hogy ott is legyen egy kis konfliktus. Mitől más most ez a kiadvány Szegedi Katalin rajzaival? Melyek a főbb különbségek a két illusztráció között?  Megmondom őszintén, hogy az én ízlésemtől a régi kiadás illusztrációi nagyon távol álltak. Szegedi Kata rajzaiban sokkal több a játékosság, a humor. Magát a diótörőt is máshogy rajzolta meg, mint ahogy általában szokták. Egy hosszú orrú, szélesen vigyorgó, kicsit groteszk, kicsit esetlen, és szerintem nagyon szeretnivaló figuraként. Mivel az én célom is az volt, hogy ennek a mesének a játékosabb, barátságosabb oldalát mutassam meg, és próbáljam minél közelebb hozni a gyerekekhez, ezért az új illusztrációk szerintem határozottan jobb egységet alkotnak a szöveggel. És mellesleg a szívemhez is sokkal közelebb állnak. Hoffmann A diótörő és az ­egérkirály című meséje majd’ két évszázados történet (1816), ám elsősorban a Csajkovszkij-balett (1892) révén, folyamatosan a karácso­nyaink része. (Tehát a Reszkessetek, betörőknél is kanonikusabb…) Mit gondol, mivel hódít ennyire?  Hát, először is a karácsony mint téma sose megy ki a divatból. Úgyhogy jó a témaválasztás. Aztán maga a konfliktus, a fenyegető veszély, hogy a karácsonyfán lógó szaloncukrokat és egyéb finomságokat valaki orvul lezabálja előlünk, ez is olyasmi, amit minden korban minden gyerek mélyen átérez. Aztán tele van népmesei elemekkel, mint az elátkozott, átváltozott királyfi motívuma, vagy a hétfejű sárkány (itt hétfejű egérkirály) lekardozása. És tulajdonképpen az egész történet egy ilyen legkisebb fiú típusú „underdog sztori”, hogy a csúnyácska, régi, lesajnált kis diótörőbábu győzelmet arat a gonoszok félelmetes serege fölött. Szóval csupa ilyen nagyon időtálló és általános érvényű dologból építkezik. De közben meg mégis nagyon egyedi és helyenként önkényesen abszurd. Olyan emlékezetes csodás elemek vannak benne például, mint hogy Babaországba egy ruhásszekrényen keresztül lehet eljutni. Ami ismerős lehet a Narniából, de ezt a viccet Hoffmann már jó százharminc évvel C. S. Lewis előtt kitalálta. Engem a Diótörő mindig egy horrorsztorira emlékeztetett, amikor gyerekként karácsonytáján belenéztem a televíziós balettfeldolgozásba, és egyáltalán nem is értettem. Önnek mikor volt az első találkozása Hoffmann meséjével?  Én is a balettet láttam először gyerekkoromban, és én sem értettem egyáltalán, hogy mi történik. Kétségkívül van benne valami ijesztő, szerintem gyerekként főleg az, hogy mindenféle feloldatlan rejtélyek vannak. Drosselmeier keresztpapáról például nem lehet eldönteni, hogy jó vagy rossz, folyton rejtélyesen mosolyog, az eredeti Hoffmann-mesében éjfélkor ott huhog bagoly képében a faliórán meg ilyenek. Négy különböző Drosselmeier nevű szereplő van egyébként az eredeti mesében, akiknek az egymáshoz fűződő viszonya szintén nem egyértelmű. Viszont a balettből meg szinte teljesen kimaradt a háttértörténet, a mese a mesében, amiből kiderül, hogy a hercegből hogyan lett diótörő, és miért is akasztja össze a bajszát az egerekkel. Ezért sem könnyű követni, hogy mi is történik pontosan. Melyik adaptációt vette alapul a saját verzió elkészítéséhez?  Több változatot is megnéztem, de főleg a balett és az eredeti Hoffmann-mese alapján dolgoztam. Ebből a kettőből próbáltam egy viszonylag épkézláb, és reményeim szerint a mai gyerekek számára is élvezetes mesét kanyarítani. Ami az eredetinél kevésbé szövevényes, viszont benne van az a fontos és szórakoztató előtörténet, ami a balettből hiányzik. És hát itt-ott én is hozzáköltöttem ezt-azt. Bizonyos dolgokat összevontam (például a Drosselmeiereket), más szövevényeket elegánsan kihagytam. És beleírtam néhány kis jelenetecskét, életképet, amiktől talán egy picit „modernebb”, vagy legalábbis – szándékaim szerint – átélhetőbb lesz a mai gyerekek számára. Sokféle versformát használ a könyvben, mi alapján választotta ki ezeket?  Mindig is versformamániás voltam, tizenöt évvel ezelőtt még szenvedélyesebben is, mint most. Úgyhogy itt is igyekeztem a különböző részek hangulatához illő versformákat választani, és minél változatosabban megverselni a mesét. A karácsonyi kerettörténet versformáját például egy kedvenc Rimbaud-versemből, A kenyér-lesőkből kölcsönöztem. Ez egy téli vers, amiben fázós utcagyerekek kukucskálnak be egy pékműhelybe, és a kinti hidegből csodálják, ahogy a pék süti bent a kenyeret. Ilyen ámuldozós kukucskálással kezdődik a Diótörő is: Stahlbaum Mari és Misi a gyerekszoba kulcslyukán keresztül lesik a karácsonyfát, és türelmetlenül várják, hogy mikor szaladhatnak végre oda hozzá. Az éjszakai, karácsonyfa-ostromlós jelenetet, a diótörő harcát az egerekkel nibelungizált alexandrinban írtam meg. Ez egy jó kis német, hősi eposzi, „harcolós” forma. (Ezt használtam később A leprikónok átkához is, a lapozgatós, viking kalandmeséhez A szomjas trollban.) A babaországi részt meg ionicus a minorékban írtam. Ami pedig egy játékos, ugribugri versláb. Leginkább Csokonai Tartózkodó kérelem című verséből ismert. („A hatalmas szerelemnek megemésztő tüze bánt…”) Aztán ott vannak még persze a különböző nemzetiségű babák táncai. Az arab babák egy gázelben rázzák a hasukat, a francia babák Verlaine Őszi sanzonjának formájában piruetteznek, satöbbi. Persze nem cél, hogy a gyerekek vagy akár a felnőttek, akik olvassák a mesét, felismerjék ezeket a versformákat, de szeretek hinni abban, hogy a hangulatuk átjön. Meggyőződésem, hogy a gyerekeknek sokkal jobb antennájuk van az ilyesmire, mint sokan feltételezik. Nem csak az Öreg néne őzikéje felező nyolcasait veszi be a gyomruk. Megengedheti magának a szerző, hogy egyes figuráihoz másként viszonyuljon, valakit jobban szeressen, utáljon?  A legismerősebb, legszerethetőbb karakter a főszereplő kislány vásott ­fiútestvére, Misi volt nekem. Ő ugyan az eredeti mesében eléggé ellenszenves, de – talán mert nekem is van három hasonlóan rosszcsont kisfiam – az ő jelleme számomra sokkal életszerűbb volt, mint az angyali természetű főhősnőé, Marié. Misi kicsit nagyobb szerepet is kapott az én átiratomban, mint az eredetiben. Mindjárt az elején hasraesik a nagy kukucskálásban, aztán egy papírtrombitával fúj takarodót a vendégeknek, és az is kiderül, hogy az ólomkatonák mellett fociskártya-gyűjteménye is van. Az ő ellenpontjaként próbáltam elképzelni Marikát, és így, a kettejük testvérkapcsolatából kiindulva már kevesebb gondot okozott ezt a nagyon jól nevelt, nagyon jószívű kislányt ábrázolnom. Háromgyermekes apaként van otthon egy tesztközönsége, a fiai hogyan fogadták ezt a verses mesét, mi volt számukra a legizgibb benne, kik voltak a számukra legkedvesebb figurák?  Nem meglepő módon a csatajelenet volt a kedvencük, amikor a Diótörő megvédi a karácsonyfát a falánk egerektől, és lekardozza a hétfejű egér­királyt. De a kisbaba királylány, Pirlipát is érdekelte őket, talán mert ők is nagyon szeretnének egy kishúgot. Evett már Krakatuk-diót, milyen az íze? Illetve használt már a mesebeli Diótörőhöz hasonló diótörő eszközt, merthogy a könyvvégi rajzon a vállán ül?  Krakatuk-diót még nem volt szerencsém enni. Valószínűleg nem is bírnám feltörni, mert tudvale­vően nagyon kemény. Bár tényleg van egy klasszikus diótörőbábum, amit a feleségem hozott Nürnbergből. Ez egyébként ott virított az íróasztalomon ihletőleg, mialatt az új változaton dolgoztam. De a Krakatuk-diót vele se tudnám feltörni, mert nem tudja elég nagyra tátani a száját. Maximum egy kisebbecske mogyoró fér bele. +1 kérdés   Számos dráma-, opera-, operett-, musical-fordítása, na és persze versfordítása készült az évek alatt – ezeket nem tervezi kiadni külön kötetben?  Szerintem a színházi fordításai­mat legfeljebb halálom után fogják majd kötetbe rendezni. Ha érdemesnek találja őket erre az utókor. Régi tervünk viszont egy versfordításkötetet megjelentetni az angol nonszensz költészet gyöngyszemeiből Vaskó Péter és Havasi Attila barátommal. Remélem, erre még életemben sor kerül.

Kivezeti népét (Kácsor Zsolt: Cigány Mózes)

CS. O.
Publikálás dátuma
2020.11.28. 18:30

Ismerik az érzést, amikor olyannyira a hatása alá kerülnek egy műalkotásnak, legyen az képzőművészeti, filmes, zenei vagy irodalmi, hogy a kérdésre, „Na, milyen (volt)?, azért nem tudnak felelni, mert nem jön ki hang a torkukon? Ott fortyog az élmény minden egyes sejtjükben, mégsem tudják szavakba önteni, mert nem jönnek azok a szavak, amelyek megfelelőképp írnák le a hatás milyenségét. Kácsor Zsolt Cigány Mózese pont ez elé a dilemma elé állít: hármat hátralépve lehet róla irodalomelméleti közhelyeket puffogtatva szuperlatívuszokban bölcselkedni, de egy effajta kritika pont attól a kultúr-, irodalomtörténeti és nyelvi ámokfutástól távolítana el, ami ennek az – alcím szerint is – anarchista történetnek egyik lényege. Kácsor Zsolttól nem áll messze az alternatív történetmesélés, gondoljunk csak a kétezer évet felölelő családregényére, a Barbarusra, Szent István király blogjára vagy akár a Rettenetes Vlagyimirre. Ám a Cigány Mózessel ezúttal olyan új regisztereket nyitott meg, amelyek egy nagy közös metafikciós térbe emelik Mózes öt könyvét, az eredet- és hősmitológiát, a gegirodalmat, a paródia és a szatíra valóságra ébresztő erejét, no és persze a kisebbségi és menekültlét közhelyekből és előítéletekből összerakott jelen valóságát. Mondanám, hogy minden mondata, a biblikus „bizony mondom néktektől” a metafizikai cirkalmakon át a „baszd meg a kurva anyádat”-ig kisebb-nagyobb sokként éri az olvasót, de még csak mondatvégi írásjelek sem törik meg a fülszöveg szerinti főhős, a drogfüggő cigány bűnöző kábítószeres hallucinációiból táplálkozó gondolati ámokfutást. Egy könyv (a cigány Tórából), egy végtelen vízió a Cigány Mózesről, aki némi isteni segítséggel arra készül, hogy a Megbocsátó Szépasszony segedelmével kivezesse népét a Csepel-szigeten lévő Horthy-liget fogságából, és az új Exodus során visszavezesse a magyar cigányságot az indiai őshazába. Minden eszementsége és szabadjára engedett „hallucinációi” ellenére Kácsor nagyon is tudatosan komponál, és a látszólag határtalanul hömpölygő gondolatfolyama a legigazabb, legmélyebb igazság hatalmas uszadékfáit sodorja magával. Ilyet nem lehet józanul írni – gondolhatnánk, ahogy gondolta a nép a Cigány Mózesről is, „hogy be van tépve, pedig nem volt betépve, hanem a tudás áradt belőle”. A Homo sapiens kifejlett hím példányából, az iskolai végzettséggel és képesítéssel nem rendelkező cigány kisebbségi vezetőből, a vagyontalan senkiből, a hangsúlyosan domináns személyiséggel, továbbá agresszivitásra és acting out cselekedetekre fokozottan hajlamosító személyiségjegyekkel rendelkező, kan kutyaként szocializálódott falkavezérből, aki előtt a kutyák mind leborulnak, fejet hajtanak előtte a varázslók, a cigányok pedig remegve így köszöntik: „szia, uram”. Kácsor Zsolt regénye, ahogy a fül­szöveg is írja, minden szarkazmusa, trágársága és kápráztató paródiája ellenére is egyfajta szívszorító jaj­kiáltás a mindenkori kisebbségekért és menekültekért. Kritika egy olyan világról, amelyben „csak akkor mutatkozik meg a hatalom emberének igaz természete, ha köpések borítják az arcát, ha pedig leköptétek, és mégsem tágít előletek, hanem továbbra is uralkodni akar rajtatok, szabad embereken a saját hordalétének saját farkastörvényei szerint, akkor üssétek meg, biztosak lehettek benne, hogy megérdemli, hiszen ő volt az az uralkodó Homo europicus, aki pár száz év alatt gyarmatosította a bolygót, és ez a bolygó most semmi egyebet nem csinál, csak visszaveszi, ami az övé, hát ne nyafogjatok, ne sajnáltassátok magatokat, ne járjatok pszichoterápiára, ne nézzetek sportközvetítéseket, hanem olvassatok minél többet, és csak olyan emberre hallgassatok, aki nálatok okosabb, legyetek rá felkészülve, hogy új özönvizek közelítenek, és nektek ismét mentőcsónakokat kell majd ácsolnotok, ha a közelgő büntetést túl akarjátok élni, és az új bárkákban nem kaphat helyet senki, aki emberek élete és vagyona és munkája fölött rendelkezik…”. És ahogy kell, valószínűleg ez a hajó is zátonyra fut majd, mert „minden valamirevaló kalandregényben, eredetmítoszban és modern eposzban zátonyra fut egy hajó”. Miért pont a valóságban ne tenné? (Kalligram, 2020. 270 o.) 

Nyitott mondat - Debreczeny György versei

Debreczeny György
Publikálás dátuma
2020.11.28. 18:21

Fotó: Shutterstock
"engem már nem tart vissza semmi"
figyelj!                                                      Kerényi Kata nyomán a figyelj vezényszóra érdemes megtanítani az embert hogy arra a szemedbe nézzen először otthon az otthoni ingerszegény környezetben aztán az utcán majd a hivatalban ha ezt már érti akkor néhány sétát rá kell szánni a további oktatásra hogy ha jön szembe valaki szólsz hogy figyelj és jutalmazod ha jól időzítesz akkor egy idő után számít a vezényszóra és már akkor felnéz és várja mielőtt kimondanád az ilyen pillanatokat kell nagyon megerősíteni és idővel automatikussá válik a dolog nem két perc megtanítani de megéri dolgozni rajta hogy felnézzen rád és várja a vezényszót és a jutalmat szememet behunyom tekintettel a postaládára szememet behunyom kilógnak belőlem a levelek a nagyalakú borítékok amiket sose küldtem el így aztán sosem érkeztek vissza engem már nem tart vissza semmi attól hogy magamat visszatartsam amikor káromkodni kellene sokkal több tiszteletet kérek a tiszteletlenségnek és az el nem küldött leveleknek gyakran eszembe jut hogy mindent elfelejtek gyakran elfelejtem hogy minden eszembe jut amikor behunyt szemmel a postaládára tekintek