emberkereskedelem;bordélyház;gyermekprostitúció;

2020-12-03 12:57:39

Budapesten és Angliában is bordélyházat üzemeltetett egy nő

Testvére segítségével egy gyereket is beszervezett, akit aztán prostitúcióra kényszerített.

Bordélyházat üzemeltetett Angliában és Budapesten egy ,,madam”, akinek a féltestvére egy kiskorút is beszervezett, majd prostitúcióra kényszerített – írja az ügyészség.

A vádirat szerint egy 27 éves nő a 2017-2018-as években abból élt, hogy magyar nők prostitúciós tevékenységét szervezte előbb az Egyesült Királyságban, majd Budapesten: ehhez ingatlanokat bérelt, amelyeket bordélyházként üzemeltetett.

Gondoskodott arról, hogy a szexuális szolgáltatást nyújtó sértettek az ügyfelek rendelkezésére álljanak, az interneten hirdette a szolgáltatásokat, telefonon egyeztetett a hirdetésekre jelentkező ügyfelekkel, meghatározta az árakat és döntött a bevételek elosztásáról. Átlagosan, egyszerre 4-8 embert használt ki ilyen módon, és közel 6,8 millió forintra tett szert.

Magyarországon beszervezett egy általa is tudottan kiskorú személyt, ebben pedig féltestvére, egy 22 éves férfi volt segítségére. A férfi először érzelmileg került közel a gyerekhez, majd testvérével fokozatosan bevonták őt a prostitúcióba. Megtiltották neki, hogy bárkinek beszéljen róla, a telefonos kommunikációját is ellenőrizték. Amikor a kiskorú ,,ki akart szállni”, a férfi szóbeli és fizikai erőszakkal megakadályozta ezt. 

A BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2018. június elején vették őrizetbe a testvérpárt. A gyanúsítottak a nyomozás egy része alatt letartóztatásban voltak, a nő jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt áll. 

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben több rendbeli, bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elsősegítésének bűntette, ezen túl mindkét terhelt ellen gyermekprostitúció kihasználásának bűntette, valamint kizsákmányolás céljából, kiskorú sérelmére, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. 

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje mindkét vádlottat letöltendő fegyházbüntetésre, tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától, rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást, valamint tiltsa el őket a kiskorúakat érintő foglalkozásoktól.