Magyarország;Lengyelország;vétó;uniós költségvetés;

2020-12-04 12:38:10

Átverték a világot – mégis vétóznak a lengyelek

Nem marad egyedül Orbán az Európai Unió elleni harcban.

– hangsúlyozta pénteken Piotr Müller lengyel kormányszóvivő Twitter-bejegyzésében.

Varsó "csak az uniós alapszerződésekkel és az Európai Tanács (júliusi) záró következtetéseivel összhangban lévő előírásokat hagyhat jóvá" - írta, hozzátéve: mindez "világosan következik" az ügyben múlt héten Budapesten elfogadott, és hétfőn Varsóban megerősített lengyel-magyar állásfoglalásból is. Ebben a lengyel és a magyar miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy szükség esetén készek megvétózni a költségvetési csomagot.

Csütörtök este, brüsszeli látogatása alkalmából a legkisebb lengyel kormánykoalíciós párt elnöke, Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes, fejlesztésügyi miniszter kijelentette: a költségvetés ügyében szerinte a kompromisszum akkor lehetséges, ha az EU vezetői elfogadnak egy kötelező erejű nyilatkozatot a költségvetési feltételrendszer magyarázatáról. Aláhúzta: Lengyelország meg akar bizonyosodni arról, hogy a feltételrendszer kizárólag az uniós alapok átlátható és tisztességes felhasználását érinti majd.

Gowin nyilatkozatát egyes hírügynökségek úgy értelmezték, hogy Lengyelország kész elállni az uniós költségvetéssel kapcsolatban kilátásba helyezett vétójától, ha az unió vezetői jóváhagyják az említett magyarázó nyilatkozatot. A PAP hírügynökség által közreadott nyilatkozatban azonban Gowin nem fogalmazott úgy, hogy Varsó "kész elállni a vétótól". A PAP szerint viszont elismerte: a vétó esetében az uniónak ideiglenes költségvetése lenne, amely nem lenne előnyös Lengyelország számára, és nem lenne jó a másik 26 tagállamnak sem. Így hát mindenki érdeke, hogy kompromisszumot találjunk - mondta Gowin.

Szintén csütörtök este Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő úgy nyilatkozott: az uniós kifizetésekhez kapcsolt jogállamisági feltételre vonatkozó közös lengyel-magyar álláspontnak határozottan kell hangot adni, nemcsak a hazai, hanem elsősorban a nemzetközi, uniós színtéren.

A költségvetési csomag témája legközelebb az uniós állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján kerülhet napirendre.