Donald Trump;rasszizmus;bunkóság;

2020-12-06 17:15:00

A bunkóság diszkrét bája

Örömmámorban ünnepelték Donald Trump győzelmét spanyol ajkú floridaiak a szavazás éjszakáján. Bár a napfényes állam meghódítása kevésnek bizonyult az amerikai elnök újraválasztásához, mellbevágó: a rasszistagyanús politikus növelte támogatottságát a kisebbségiek között. Miért?

„Drogokat hoznak. Bűnözést hoznak. Nemi erőszakot követnek el. És néhányan, feltételezem, jó emberek.” Így szónokolt a Mexikó felől érkező illegális bevándorlókról Donald Trump első elnökválasztási kampányának megnyitóján, 2015-ben. Megadta az alaphangot. Noha tagadja, hogy rasszista volna, de megszólalásaival rendre szavazói törzsgárdája (jellemzően a déli, volt rabszolgatartó államokban élő, alacsony iskolázottságú, fehér férfiak) kedvére tett. Áldozatnak állította be a fehér többséget, rokonszenvvel nyilatkozott felsőbbrendűséget hirdető, militáns csoportokról. Becsmérelte a Black Lives Matter mozgalmat és a fekete sportolókat, akik letérdelve tiltakoztak a rendőri brutalitás ellen. Sértegetett afrikai és latin-amerikai országokat („shithole countries”, szabad fordításban pöcegödörországok vagy szarfészkek). Meghökkentő, hogy az etnikai kisebbségekből sokan mégis Trumpot választották – többen, mint négy éve. 

Önzés, macsóság, adók

A Reuters hírügynökség már a választások másnapján közzétette az Edison Research közvélemény-kutatásának eredményét (lásd táblázatunkat). Ebből kiderül, hogy miközben kissé olvadt a hagyományos bázisa, az elnök meglepetésszerűen növelte támogatottságát a fekete férfiak (+6 százalékpont), a fekete nők (+5), a spanyol ajkú férfiak (+4), a spanyol ajkú nők (+5), továbbá az ázsiai és egyéb kisebbségi szavazók (+7) körében. Összességében minden tíz nem fehér választó közül hárman Trumpra voksoltak; ez az arány 2016-ban csak tízből kettő volt. Tehát – fittyet hányva a várakozásnak – olyanokat csábított magához, akik legutóbb Hillary Clintonra voksoltak, vagy el se mentek szavazni. A megdöbbenésből ocsúdó elemzők egy hónapja keresik a magyarázatot.

A latinók éppen az idén lettek a legnépesebb kisebbség az Egyesült Államokban, létszámban megelőzve a feketéket. A gyorsan növekvő, spanyol ajkú közösség támogatása egyre fontosabb. Persze már a választások előtt sem volt titok, hogy akadnak közöttük, akik az elnök hívei. Egyik sztárjuk erélyesen ki is osztotta őket. John Leguizamo színész, standup-komikus, filmproducer kisgyerekként érkezett Kolumbiából. Nagyszülei között van olasz, Puerto Ricó-i és libanoni is. Büszke kisebbségi aktivista, korábban kitüntetettként bojkottálta az Emmy-­díjat, mert sérelmezte, hogy a jelöltek között alig akad latino.

Leguizamo egy októberi HBO-tévéshow-ban azt mondta Trump spanyol ajkú támogatóiról, „van bennük bizonyos öngyűlölet vagy érdektelenség latin fivéreik és nővéreik iránt, akiket ketrecben tartanak vagy akiket démonizál az elnök”. Emlékeztetett arra, hogy emelkedik a hispano-amerikaiak sérelmére elkövetett gyűlöletbűncselekmények száma. „Huszonhárom embert öltek meg El Pasóban csak azért, mert latino. De őket ez nem izgatja, és erre a braggadocio (az argóban: nagyképű, hencegő, arcoskodó – a szerk.) elnökre szavaznak? Azt hiszem, ez öngyűlölet és önzés.” Szerinte Trump népszerűségében szerepet játszik a „macsóságfaktor”.

Geraldo Cadava egyetemi tanár, a Northwestern University professzora nem ért egyet a sommás megállapítással. Az arizonai születésű történész, akinek apai ágon mexikói, kolumbiai, panamai és filippínó ősei vannak, a The Atlantic portálon tételesen sorolja, milyen racionális érvek magyarázzák az elnök várakozáson felüli szereplését. Mindenekelőtt, szögezi le, a 32 millió latin-amerikai hátterű választópolgár nem egységes blokk. A sikeres kisvállalkozói rétegnek ténylegesen előnyös volt az utóbbi évek adócsökkentése és a bürokratikus szabályozás egyszerűsítése. A szegények, a munkanélküliek pedig abban bíztak, hogy a fellendülő gazdaságban könnyebben találnak majd állást.

Az abortusztól Kubáig

Trump harcias rendpárti retorikája bejött a rendőrségnél, a hadseregben és a határőrségnél szolgáló latinóknak, ők pedig sokan vannak. A republikánusok tudatosan hajtanak a vallásos spanyol ajkúak szavazataira is, szintén eredményesen. Náluk elsősorban az abortuszellenes főbírák jelölésével és kinevezésével, az egyházi iskolák támogatásával szereztek jó pontokat. Az „evangéliumi keresztény” Mike Pence alelnök helyenként elmossa a határokat a világi politika és a hitélet között, ami ellentétes ugyan a szekuláris angolszász hagyománnyal, viszont a latinók között népszerű.

Külön kategóriába tartoznak azok, akik baloldali diktatúrákból menekültek az Egyesült Államokba. A kubaiak és a venezuelaiak megdolgozásában hatékonynak bizonyult az a spanyol nyelvű lejárató kampány, amelyben azt sulykolták, hogy Joe Biden „szocia­lista”. Paola Ramos a Vogue magazinban arról ír, hogy gyerekkorában mást se hallott, a felnőttek az ebédlőasztalnál folyton Fidel rendszerét szidták. „Mint annyi kubai-amerikai Floridában, előbb tudtuk, mit jelent Castro, a socialismo és a comunismo, mint hogy megtanultunk volna összeadni és kivonni.” Nem csoda, hogy bevált Trump kommunistázása.

Első hallásra meglepő, de nem elhanyagolható szempont, hogy a Gallup 2017-es felmérése szerint három spanyol ajkú megkérdezett közül ketten elítélik az illegális bevándorlást (67 százalék). Magyarán azok, akik már bejutottak „az ígéret földjére”, nem bánnák, ha mögöttük lezárulna a sorompó, megépülne a fal. Az újonnan érkezők ugyanis folyamatos konkurenciát jelentenek nekik, egyúttal táplálják a többségi társadalom előítéleteit. Ezért van, hogy sok már megkapaszkodott mexikói, közép-amerikai és karibi jövevény helyesli a keményvonalas migrációellenességet. Talán mégsem légből kapott Leguizamo megjegyzése az önzésről.

Hasonló a helyzet az afroamerikaiakkal: 85 százalékuk drasztikusan korlátozná a bevándorlást. Közöttük ugyanis sokan, főleg a képzetlenebbek attól rettegnek, hogy az olcsó migránsok alájuk kínálnak, „elveszik a munkát”. Sam Fulwood, a Black Swing Voter Project vezetője a BBC-nek elmondta, hogy sok fekete rasszistának és alkalmatlannak tartja Donald Trumpot, mégis csodálja. Vonzó nekik „az erőskezű vezető” imidzse, amit az elnök propagandája sugall. A politikai korrektséget tudatosan sértő, elitellenes kirohanásai is célba találnak. „Nem kedvelik őt, nem szeretik a politikáját, de az tetszik nekik, hogy odaszurkál az establishmentnek”.

Nagymenő maszk nélkül

Trump intuitívan érti ezt a főleg vidéken jellemző kultúrát, véli Stephanie Muravchik, a University of Virginia professzora. A helyi nagymenőtől, ha főnök akar maradni, „abszolút elvárják, hogy védje meg magát mindenfajta sértés ellen”. Amikor Trump durva beszólásokkal, vagdalkozva válaszol bírálatokra, sértegeti vitapartnerét, a szavába vág, akkor ennek az ideálnak felel meg, mert „sohasem mutat félelmet”. Ha a járvány kellős közepén nem hord maszkot – sőt kigúnyolja azt, aki igen –, akkor ebben az értékrendben nem felelőtlen, közveszélyes tahónak minősül, hanem vakmerő, kemény férfinak. Ráerősít erre, hogy két fekete celeb rapper, Ice Cube és 50 Cent szimpatizál az elnökkel.

Robert Johnson, a Black Entertainment Television (BET) alapítója szerint érdemes átgondolni, mennyiben tehet Trump meglepő népszerűségéről az ellenfél. A CNBC tévécsatornának úgy fogalmazott, a fekete amerikaiak belefáradtak, hogy óriási mennyiségű szavazatot szállítanak a demokrata pártnak, de cserébe alig kapnak valamit. Nem emelkedik az életszínvonaluk, munkalehetőségeik és béreik sem közelítenek a fehérekéihez. „Joe Biden nem volt lelkesítő jelölt sok fekete amerikainak”, fűzte hozzá. Az Egyesült Államok első színes bőrű elnökének is szembesülnie kellett azzal, hogy kormányzása csalódást okozott a társadalom perifériáján.

Barack Obama a múlt héten a spanyol ajkú szavazók szemére vetette, hogy a távozó elnököt támogatták, figyelmen kívül hagyva, hogy „Trump rasszista dolgokat mond a mexikóiak­ról, az őrizetbe vett, bejelentetlen munkásokat ketrecekbe dugja, és ők azt gondolják, hogy ez kevésbé fontos, mint az, hogy visszhangozza a nézeteiket a melegházassággal vagy az abortusszal kapcsolatban”. Kritikusai nyomban felidézték, hogy a melegházasság ügyében Obama nem volt következetes: 2008-as kampányában még ellenezte, négy évvel később már támogatta.

Akárcsak Trump, aki a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy a hagyományos házasság híve, beiktatása után viszont azt is mondta, hogy „rendben van” a Legfelsőbb Bíróság döntése, amely lehetővé teszi az azonos ne­műek házasságát. A felmérések szerint az LGBT-közösség szavazatainak 28 százalékát kapta. Ami a „ketreceket” illeti, vagyis a mexikói határon lévő, elborzasztó táborokat, ahová a zöldhatáron érkező illegális bevándorlókat zárják, azokat még Obama hivatali idejében kezdték építeni. Texas kormányzója, a republikánus Greg Abbot a Twitteren vágott vissza a volt elnöknek: „Egyes demokraták azt gondolják, kritizálhatják a hispano-amerikaiak értékeit és vallásos hitét, de megkaphatják a szavazataikat, ha kijátsszák a rasszista kártyát.”