Joe Biden;gazdaságélénkítés;maszkviselés;

2020-12-04 17:59:44

Négy amerikai elnök nyilvánosan beoltatja magát

Ezzel szeretnék eloszlatni az oltással kapcsolatban sokaknál még meglévő bizonytalanságot.

A koronavírus-járvány megfékezése lesz a január 20-án hivatalba lépő új amerikai kormányzat első és legfontosabb dolga. Ez derült ki abból a páros interjúból, amelyet Joe Biden és Kamala Harris adott a CNN-nek. A megválasztott elnök és alelnök csöndes, óvatos, józan hangvétele üdítő változatosság volt az elmúlt évek harsány trumpizmusa után. Biden azt mondta, hogy száznapos maszkviselést fog kérni az amerikaiaktól, amitől a fertőzések számának lényeges csökkenését várja. Ahol erre joga lesz, kötelezően el is fogja rendelni a maszkot.

A megválasztott elnök egészségügyi tanácsadójának kérte föl Dr. Anthony Faucit, akit az elmúlt háromnegyed évben Trump többször is kirúgással fenyegetett. A legismertebb amerikai járványügyi szakértő, aki már hét elnök mellett töltött be hasonló szerepet, elfogadta a felkérést. Biden végig azt hangoztatta, hogy elnökként az emberéletek védelmét tekinti majd a legfontosabbnak és mindenben a szakértőkre fog támaszkodni. Most azt is hozzátette, hogy kész nyilvánosan beadatni magának a védőoltást, mihelyst az Fauci biztonságosnak nyilvánítja. Hasonló vállalást tett három volt elnök, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama is, akik ezzel szeretnék eloszlatni az oltással kapcsolatban sokaknál még meglévő bizonytalanságot.

Biden támogatásáról biztosította a törvényhozás két házában egyeztetés alatt álló kárenyhítő és gazdaságélénkítő tervről. Erről május óta folyik az alkudozás. A Demokrata Párt sokat engedett eredeti álláspontjából és hajlandó elfogadni egy nagyjából 900 milliárd dolláros csomagot – persze abban a reményben, hogy január 20. után vissza lehet majd térni annak kiegészítésére. Az elképzelés része például a munkanélküli segély heti 300 dollárral (mintegy 90 ezer forinttal) való kiegészítése, a kisvállalkozások, az állami és a városi önkormányzatok átmeneti megsegítése.

A bukott elnök stábja járványügyben teljesen megnémult, maga Trump pedig még mindig ott tart, hogy elcsalták a győzelmét. Csütörtökön egészen furcsa eset történt: az igazságügyi minisztériumból kitiltották a Fehér Ház kapcsolattartóját, mert állítólag megpróbálta megszerezni a választások tisztaságával kapcsolatban folyamatban lévő vizsgálatok adatait. Korábban a tárcavezető William Barr azzal haragította magára Trumpot, hogy kijelentette, az FBI és a minisztérium nem találta nyomát az állítólagos csalásnak.

A Republikánus Párt vezetői kisebbfajta pánikban vannak, mert Donald Trump szombaton Georgiában tart kampánygyűlést. Az állam kettős szenátorválasztásán múlik a szenátusi többség és fennáll annak a veszélye, hogy Trump, ahelyett, hogy voksolásra buzdítana, a képzelt csalásokról fog beszélni, elriasztva a konzervatív szavazók egy részét. További gond, hogy Trump és a georgiai republikánus vezetők között végletesen megromlott a viszony, miután utóbbiak a szavazatok kézi újraszámolását követően véglegesítették Biden győzelmét az államban.