Brüsszel;Szájer József;

2020-12-04 17:18:25

Halálos fenyegetéseket kapott, nem nyilatkozik többet a brüsszeli orgia szervezője

David Manzheley a Blikknek írt arról, hogy nem érzi biztonságban magát.

Azonnali hatállyal visszavonul a nyilvánosságtól David Manzheley, a brüsszeli orgia szervezője (amelyet követően Szájer József fideszes EP-képviselőt egy sikertelen menekülési kísérlet után, kábítószerrel a táskájában a belga rendőrség feltartóztatta) – derül ki a férfi Blikknek küldött közleményéből. Elmondása szerint halálos fenyegetéseket kapott, nem érzi biztonságban magát, és erre a lépésre ösztökélték azok a politikusok is, akiket – állítása szerint – korábban vendégül látott a bulijaikon.

– Tiszteletben kell tartanom ezeket a politikusokat, hiszen mindannyian családos emberek, és mélyen rejtegetik nemi identitásukat – írta. Állítása szerint különösen nagy súllyal esett latba, hogy egy olyan korábbi vendégétől is fenyegetést kapott, aki – ahogy a férfi fogalmaz – „közvetlen kapcsolatban áll a lengyel igazságügyi miniszterrel”. Manzheley kitért arra is, hogy a „Lengyelországban és Magyarországon” róla felröppent „esetek” valótlanok, és szerinte arra szolgálnak, hogy őt megijesszék és elhallgattassák. – A továbbiakban nem fűzök semmihez kommentárt – zárta közleményét Manzheley.

Ez utóbbival vélhetően arra utalt, hogy – mint arról lapunk is beszámolt – sajtóértesülések szerint David Manzheley egyben egy Lengyelországban csalásért körözött személy is. Manzheley, a lengyel lapok mellett eleinte a 444-nek is véletlen névegyezésről beszélt és határozottan tagadta, hogy azonos lenne azzal a lengyel férfival, akit ugyanígy hívnak és csalásért köröznek Lengyelországban.