rendvédelem;járvány;koronavírus;

2020-12-05 06:00:00

Nem kíméli a járvány a rendvédelmi dolgozókat

Több halottja és súlyos állapotban lévő betege is van már a koronavírus-járványnak a rendvédelmi dolgozók között.

A rendőri állomány két, a honvédségi egy civil tagja, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás egy-egy munkatársa, illetve két fogvatartott vesztette életét a járványban – tudta meg a Népszava.

Az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott tájékoztatás szerint a pandémia kezdetétől december elsejéig 3579 igazolt pozitív fertőzöttet regisztráltak a rendőrök között, akik közül 2001-en meggyógyultak. Azaz a válaszadáskor 1578 aktív betegről tudtak, ami a körülbelül ötvenezres rendőrségi állomány 3 százalékát jelenti, és a teljes keret hét százaléka kapta el eddig a vírust.  

Az ORFK mindenesetre bizakodó: szerintük „az elmúlt egy hét tapasztalata szerint a napi újonnan azonosított pozitív esetek és a betegségből felépültek aránya megváltozott, a gyógyultak száma naponta másfél-kétszerese az újonnan regisztrált pozitív eseteknek.”

Arra a kérdésre viszont nem válaszoltak az ORFK-nál, hogy a tapasztalataik szerint milyen közösségben, munkaterületen terjed leginkább a járvány. Úgy tudjuk egyébként, a rendőrségnél nem végeznek rendszeres tesztelést a dolgozók körében.

Egy civil munkatárs meghalt, egy katona lélegeztetőgépre került a fertőzés szövődményei miatt a Magyar Honvédségnél, ahol december 3-áig 880 aktív fertőzöttet tartottak nyilván. A betegek közül hatan kerültek kórházba, 2064 katona és civil dolgozó már felgyógyult a betegségből – írta a honvédelmi tárca sajtóosztálya. Válaszukból így az is kiderült, hogy a harmincezres állomány tíz százalékát érte utol a vírus. Bár a katonák országszerte több száz idősotthon fertőtlenítésében vettek részt, a minisztérium szerint ez nem jelentett komolyabb kockázatot, igazoltan senki sem betegedett meg a fertőtlenítő különítmények tagjai közül. Tájékoztatásuk szerint a honvédségnél rendszeresen végeznek PCR-teszteket.

Áldozatot szedett a betegség a katasztrófavédelemnél is, itt egy munkatárs vesztette életét, egy fő pedig kórházba került a betegség szövődményei miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Arányaiban viszont itt volt a legkevesebb ismert megbetegedés, a 13 ezer dolgozó között csak 232 igazolt Covid-19-es beteget találtak. Igaz – mint megtudtuk – a tűzoltók között sem végeznek rendszeres tesztelést. Más módon viszont próbálnak védekezni: állításuk szerint testhőmérsékletet mérnek, fertőtlenítőszert helyeznek ki minden munkahelyen, figyelnek a maszkviselésre is.

A börtönöket sem kerülte el a járvány. A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szeptemberben még arról számolt be, hogy náluk nincs koronavírusos eset. December 4-i tájékoztatásuk szerint azonban már 537 fő Covid-19 aktív fertőzött van a mintegy nyolcezres személyi állományban – azt nem közölték, hogy eddig hányan gyógyultak fel a betegségből. A rabok között jelenleg 120 igazolt fertőzöttről tudnak. Sajnos itt sem maradtak el a halálos áldozatok: egy munkatárs belehalt a fertőzésbe, egy kollégát intenzív osztályon ápolnak, a többiek pedig otthon, karanténban gyógyulnak.

A rabok közül ketten vesztették életüket a koronavírus következtében. Érdekesség, hogy Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön még képviselői érdeklődésre sem árulta el, hány dolgozó és fogvatartott betegedett vagy halt meg szeptember óta a járvány miatt: a jobbikos Lukács László György hiába érdeklődött az adatokról, Pintér csak azt árulta el, hogy a koronavírusos rabokat a büntetés-végrehajtás tököli kórházában ápolják.

A bv-szervezet helyzete információink szerint annyiban eltér a többi hatóságétól, hogy itt rendszeresen tesztelik a fogvatartottakat és a dolgozókat is. A tünetet mutató rabokat azonnal elkülönítik, a szigorú szűrési-monitorozási rendszerrel pedig sikeresen megelőzték a fertőzésgócok kialakulását – állítja a BVOP.

Az óvintézkedések azonban csak lassíthatják, de nem állítják meg a járvány terjedését. A megoldás a mielőbbi tömeges oltás lenne, amint megérkezik a biztonságosan használható vakcina. A lapunknak nyilatkozó szervek közül senki sem számolt be olyan kormányzati ígéretről, hogy tagjaikat első körben oltják majd be a Covid-19 elleni készítménnyel. A katasztrófavédelem, a rendőrség kérdésünkre egyaránt úgy válaszolt, hogy az oltási protokoll túlmutat hatáskörükön, a büntetés-végrehajtás pedig nem reagált a felvetésre.