Ungár Klára;Szájer József;

2020-12-05 07:20:00

A fideszes melegek helyzete nem fog javulni

A Szájer-ügy után sem valószínű, hogy a kormány részéről csökkenni fog a homofób megnyilvánulások száma – véli Ungár Klára.

A jobboldaliak túlnyomó többsége mérsékelten gondolkodik, és nem elutasító a melegekkel szemben. Azt akarjuk, hogy ennek látható jelei is legyenek – ezzel indokolta Aradi Gábor 2003-ban, miért hozott létre fideszes polgári kört melegek számára. A Népszabadságnak adott akkori interjújában hangsúlyozta, hogy „a politikai meggyőződésünk független a nemi identitásunktól”.

A Sokszínű Magyarország Polgári Kört nem fogadták tárt karokkal. A polgári körök szervezését koordináló Hende Csaba elsőre nem is hitte el, hogy valódi kezdeményezésről van szó, és provokációnak minősítette a hírt. Aztán hiába derült ki, hogy a kör tényleg létezik: a szerveződést nem vették nyilvántartásba. Az indoklás az volt, hogy célkitűzései és léte nem egyeztethető össze a polgári körök tevékenységével. Végül az a megállapodás született, hogy mindenkinek jobb lesz, ha a melegek polgári köre inkább átalakul egyesületté.

Mivel a Fidesz hozzáállása azóta sem változott, nem lehet csodálkozni azon, hogy eddig csak baloldali-liberális gondolkodású művészek, közéleti személyiségek, politikusok vállalták fel nyilvánosan, hogy melegek vagy leszbikusok.

Ungár Klára volt fideszes, majd SZDSZ-es parlamenti képviselő az elsők között (2001-ben, az Élet és Irodalomban) „coming outolt”. – Szájer József ügye elsősorban arra világít rá, hogy milyen komoly problémákat és károkat okoz, ha valakinek rejtőzködnie kell – mondta Ungár Klára a Népszavának. Elképzelhetjük – tette hozzá –, mekkora lelki teher volt rajta, ha még kijárási tilalom idején sem tudott mit kezdeni a vágyaival.

Mindenképpen érdemes olyan élethelyzeteket keresni, olyan városban élni, olyan pártban tagnak lenni, ahol nem kell bujkálni – folytatta. Amikor Szájer József vasárnap lemondott az EP-mandátumáról, azt írta, hogy „hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot”. Ungár Klára szerint utólag másfajta értelmezést is nyerhet az állítás: lehet, hogy Szájer nem is a politikai munkába, hanem a titkolózásba fáradt bele.

Rendkívül mély bizalmi válság van a Fideszben. Könnyen elképzelhető, hogy még a miniszterelnök se tudta, mi a valódi oka Szájer lemondásának – jegyezte meg Ungár Klára. Éppen ezért most Orbán Viktor személyes dühöt is érez Szájerrel szemben. Hozzátette: ha valakinek fontos, hogy szabadon élhesse a saját életét, jól teszi, ha nagyon messzire elkerüli a Fideszt. Szerinte a történtek után sem lehet számítani arra, hogy a kormány részéről csökkenni fog a homofób megnyilvánulások száma és intenzitása. Ha pedig 2022-ben a Fidesz újra megnyeri a választást, még durvább támadások jöhetnek, „akkor már semmi sem állítja meg Orbánékat”.

2015-ben a miniszterelnök egyik homofóbnak tartott szövege késztette arra Ungár Klárát, hogy a közösségi oldalán melegként említse meg Szájer Józsefet és Kocsis Mátét, Józsefváros akkori fideszes polgármesterét. Szájer nem reagált, Kocsis viszont (mondván, hogy ő „nem buzeráns”) pert indított. Végül Ungár Klára győzött. A bíróság kimondta: önmagában nem sértő annak közlése, hogy valaki meleg – függetlenül attól, hogy az állítás fedi-e a valóságot.

A „tabutörések” után általában szabadabb levegő árad a közéletbe – mondta lapunknak Takács Judit szociológus. Ungár Klárához hasonlóan azonban ő is úgy látja, jelen esetben nem valószínű, hogy a Szájer-ügy hatására javulni fog a magyarországi, azon belül a fideszes melegek helyzete. Takács Judit, aki társadalomkutatóként évtizedek óta foglalkozik az LMBTQ-közösséggel, felhívta rá a figyelmet: még az se biztos, hogy Szájer Józsefnek van meleg identitása. Ehhez a fogalomhoz ugyanis nem pusztán a szexuális vonzalom tartozik hozzá, hanem a melegség – legalább önmaga előtti – felvállalása is.

A Budapest Pride szervezői felajánlották a Fidesznek, segítenek abban, hogy a párt LMBTQ-tagjai biztonságosan előbújhassanak és szabadon, hazugságok nélkül megélhessék önmagukat politikai munkájuk során. A Fideszben, úgy tűnik, akkor lehet magas pozíciókat elérni, ha vagy heteró vagy, vagy azt hazudod magadról, hogy heteró vagy – áll a Szivárvány Misszió Alapítvány közleményében. Egy ilyen politikai közösség pedig – mint az már a napnál is világosabban látszik – megnyomorítja a tagjait.