A miniszterelnök eheti rádiópéntekjén hamleti feladatot vállalt. Ő született – ki más! - helyretenni a kizökkent időt, az elakadt, habogó kormánykommunikációt. Lásd még, ó kárhozat. Hogy nagy a baj, onnan látszott, hogy már 34 millió migráns szavazó veszélyével kellett überelnie a hét híreit. (Ha így haladunk, jövő héten 340 millióra lesz szükség.)
Megtámasztotta hívei megroggyant büszkeségét is: „Lehet, hogy a magyarok nincsenek annyian, mint a németek, de nem most jöttünk le a falvédőről.” Hát onnan nem is. Falvédőről soha. Viszont vannak ugyebár, akik az ereszről… És megint témánál vagyunk.
Mert a téma ez. Nem a többi kínos bulvárrészlet, hanem az eresz. Egy vezető kormánypolitikus fejveszett menekülése egy szál hátizsákban. Iszkol az igazság elől, mert annál nincs veszélyesebb. Akár szánni is lehet. De nemcsak a diplomata meztelen, mint Palásthy György egykori Rejtő-filmjében, hanem meztelen a király. Ott csúszik lefelé az ereszcsatornán az egész rendszer, összes képmutatásával, cinikus szemforgatásával, blöffjével. Egyedül a hátizsákot szorongatják. A hátizsák, az mindig kell. Van zsákjukban minden jó, az elrabolt fél ország, szállodák, földek, kastélyok, túlárazott gigaberuházások és a sarki trafik. Mert az is kellett, aprópénzért is le kell hajolni.
Nekünk marad a szégyen. Mert röhögni sem lehet felhőtlenül. Hol Deutsch, hol Demeter, hol az eresz. Jön felfelé a gyomrunkból a kaparó, keserű íz. Legyen vége már! Húzzatok el, ha máshol nem, hát az ereszen, kit érdekel.
Az meg végképp nem, ki meleg, ki nem. Az csak titeket izgat. Szerencsétlen képviselőről ezer éve tudta, hallotta mindenki a közéletben, és? Ettől nem lett sem jobb, sem rosszabb. A magyar politikai kultúra egyik utolsó maradványa, hogy ezt senki sem használta fegyverként. A jelenlegi kormányoldalnak hallgatni volt érdeke, az ellenzék meg minden hibája ellenére sem süllyedt idáig. De nehogy már összemossátok, nehogy még ezt is a saját undok homofóbiátok szolgálatába állítsátok: aki meleg, az ettől még nem pedofil, és nem jár szükségképpen gruppenszex-orgiákra sem. Élhet szerető párkapcsolatban is (speciel éppen ebben az esetben fosztjátok meg az örökbefogadástól), ahogy a heteroszexualitás sem véd meg egyik hajlandóságtól sem.
Az is csak háromnapos hír volna, hogy egy fideszes politikus megsértette a kijárási tilalmat, és –ha igaz - drog volt nála. Ez sérti a jogot, ahogy a pucér tömegbuli sérti sokak ízlését, de még mindig nem halálos bűn. A bűn a cinikus hatalmi érdekből, sorozatban, előre megfontolt, aljas szándékkal, különösen kegyetlen módon, bűnszövetkezetben elkövetett országos csalás és képmutatás. Sokak hitének eszközként való kihasználása, az erkölcs kisajátítása. A hazug frázisok, prédikációk látszatvilága, az ebből kirekesztett-megalázott-megbélyegzett sokaság, a hazudott Patyomkin-morál. A pánik, a félelem ennek a világnak az összeomlásától, ez kergetett az ereszre egy művelt, okos, 60 felé közeledő embert.
Sokan másznak lefelé az ereszen. Egy egész hatalom, a lebukástól félve. Az eresz tetején még azt remélték, őrizhető a látszat. Akkor jött a szöveg Szájerről, akinek révén „a magyar polgári konzervativizmus és a kereszténydemokrácia elfoglalhatta az őt megillető helyet az európai politikai színtéren”.
A megillető helyet, na persze. Az ereszen. Fogalmam sincs, miért hitték, hogy ezzel a szöveggel megúszhatják. Talán csak két napra akarták megúszni, amíg kitalálnak valamit. Két nap az élet, mint a Merle-regényben. Mára lejjebb csúsztak, csupa seb a kapaszkodó tenyerük. Már nem fér össze „a politikai családjuk értékrendjével”, ami történt. Úgy látszik, hirtelen Deutsch gestapózása sem fér össze. Csütörtökön önérzetes szabadsághősként kikérte magának, hogy üldözik a véleményét, péntekre már bocsánatot kért érte. Nem könnyű a biztonságos földetérés az ereszről. Mégis jó volna, ha az Európai Néppárt bakot tartana, mielőtt elhasalna a sárban.
Ott kapaszkodik mellette az ereszen és hazugságait kiabálja Polt Péter, aki szerint nincs korrupció, az csak a mi „percepciónk”. Kásler, aki a „kórházakban minden rendben van” felkiáltással zárja a tízparancsolatot. Mészáros, aki a tehetségének köszönheti irdatlan gazdagságát. Matolcsy, aki szerint idén is növekedni fog a gazdaság. Palkovics és Gulyás, akik kánonban ismételgetik: a kormánynak nincs köze a Színművészetihez. Semjén, aki vadászpuskával óvja a szakállas bácsiktól gyermekeinket és a kereszténységet. Közben, mint mindig, felfelé néz, Orbánt lesi, hogy le ne késse a tapsot. Az ereszt szorongatva ez nehezen megy, pedig a miniszterelnök épp most szögezi le csúszás közben, hogy nem foglalkozik gazdasági ügyekkel, és különben is, mindenkit meggyógyítunk.
Csúsznak, csúsznak lefelé. Enyv is van a kezükön, nem csak a friss sebek, ettől nehezebb. Mármint elengedni a kapaszkodókat. Soká tart még. Addig el is felejthetjük, és akkor csendben visszamásznak. Nyakkendők megigazítva, zakó, nadrág ismét begombolva, hazugságok újrahangosítva, ereszről és Alaptörvényről a vér és a kosz lemosva, mintha mi sem történt volna.
Katarzis nincs. Katarzis nincs?
A szerző volt országgyűlési képviselő