díj;Prima Primissima;

2020-12-06 15:06:33

Tíz szervezetet díjazott a Prima Primissima Alapítvány

A járványhelyzet miatt, rendhagyó módon tíz társadalmilag kiemelten hasznos, ám a pandémia miatt hátrányos helyzetbe került szervezet kapta idén a Prima Primissima Alapítvány elismeréseit.

A kultúrában kiemelkedő teljesítményt nyújtó emberek helyett mentőszervezetek és fogyatékkal élőket, illetve súlyos betegeket segítő alapítványok kapták az idei rendkívüli évben a Prima Primissima elismerést és az azzal járó 20-20 millió forintot. Csányi Sándor, az alapítványi kuratórium elnöke nem tudott ott lenni a gálaest helyett a koronavírus miatt videókonferencián tartott ünnepségen, így az elismeréseket virtuálisan Balogh Gabriella, a kuratórium tagja adta át. Elmondta, hogy az idei alternatív elismerési rendszerben olyan szervezetekre kértek javaslatot, melyek hátrányos helyzetbe kerültek a világjárvány miatt, mégis kimagasló teljesítményt nyújtottak és tevékenységük összhangban áll az alapítvány céljaival.

Összesen 200 jelölés érkezett be, ebből választották ki azt a 10 szervezetet, amelyek szerintük méltók arra, hogy az egyenként 20 milliós támogatással a társadalmi figyelmet is rájuk irányítsák. Mert különleges munkát végeznek különleges emberek bevonásával.

A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. A díjat 2003-ban Demján Sándor alapította, 2013-tól kezdve az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább.

2020-ban az alábbi szervezetek kapták az elismerést