test;könyv;

2020-12-07 10:00:00

Machado kötete nem andalít, hanem képen suhint

Szövegeiben disztrópiák és naplóvallomások, horror és más kommersz műfajok eszköztárát keveri.

Nem mondom, hogy tetszett, de jó pár kérdéssel szembesített, amit amúgy magamtól nem tettem volna magamnak fel. Írhat-e egy férfi egy ennyire női könyvről – pontosabban érdemes-e? Kell-e mindig élvezni is, ha valami nagyon újszerűt olvasunk? Le lehet-e írni egy szerzőről, hogy vállaltan leszbikus? A wikipédia oldala egyébként nálam sokkal elegánsabban jelzi az utóbbit (feleségével él Philadelphiában), én is érzem, hogy bizonytalan altalajú területen járok. Mert az a kérdés, ugye, hogy van-e ennek jelentősége a hosszabb-rövidebb történetek olvasása közben? Történetekről beszélni például némiképp félrevezető is, hiszen nem a józan egyes szám harmadik személyű kívülálló pozíciójából jön, amit olvasunk és Machado sem nevezhető éppen anekdotázó szerzőnek: ezek szubjektív irodalmi szövegek nagyon erős szubjektív nézőpontból – és nagyon speciális női tájakat bejárva.

Carmen Maria Machado nyolc hosszabb-rövidebb novelláját olvashatjuk a kötetben, az egyikben (Az igazi nőknek van testük) egy világjárvány közepén egy ruhaboltban a ruhák azért különlegesen csábítóak, mert valóban mintha lelkük volna: a járvány során kontúrjaikat vesztett nők költöznek beléjük. A következőben ( Nyolc harapás), amelyben egy szépészeti műtéten átesett anya szembesül a társadalmi szépségideál és a túlsúly, a testképzavar és a szorongások bizonytalan külső-belső határaival, aztán a legütősebb, legszebb szövegben (Még egy öltés a férj kedvéért) egy feleség intimszféráját jelképezi egy nyakában hordott nyakán szalag. Hozzáérhet-e a férje és mennyire? Mennyi kell megtartanunk és mennyit tarthatunk meg a legbelsőbb titkainkból egy kapcsolatban?

Machado szövegeiben disztrópiák és naplóvallomások, horror és más kommersz műfajok eszköztárát keveri erős kedvvel, ő nem andalít, hanem képen suhint. Történeteiben a főszereplő mindig egy nő, akit mintha csak a női olvasók érthetnének meg teljesen, első sokszor túlírt és túlspilázott is egyszerre. Tüske a köröm alá – de működik, újraolvasva újabb színek és árnyalatok kerülnek elő, a normálisnak nevezhető világ ebből a szubjektív, női alulnézetből – egy járvány árnyékában – talán soha nem tud ilyen könnyen valami preapokaliptikus szakadék szélére kerülni.