Szomália;Egyesült Államok;Donald Trump;

2020-12-07 21:00:00

Trump bevonult, hogy kivonulhasson

Ezúttal Szomáliából fújt visszavonulót a távozó amerikai elnök, mindössze másfél héttel az iraki és afganisztáni csapatkivonások bejelentését követően.

Újabb országból, ezúttal Szomáliából fújt visszavonulót a távozó amerikai elnök, mindössze másfél héttel az iraki és afganisztáni csapatkivonások bejelentését követően. A végtelen háborúk lezárását ígérő Donald Trump döntése ez esetben azonban még inkább érthetetlen, részben azért, mert 2017 áprilisában éppen ő küldte a kelet-afrikai országba a most kivonulásra készülő katonákat, hogy visszaszorítsák az al-Kaida terrorszervezethez kötödő iszlamista as-Sabábot. A küldetést azonban nem sikerült teljesíteni: a szélsőséges csoport nemhogy leggyengült volna, egy friss amerikai kormányzati jelentés szerint idén június és szeptember között kétéves csúcson van a fegyveresek által elkövetett erőszakcselekmények száma. A kivonulás ellenére az Egyesült Államok nem adja fel az as-Sabáb elleni küzdelmet, a különbség mindössze annyi lesz, hogy más térségbeli országokból fogják indítani a későbbi rajtaütéseket. A Szomáliában állomásozó csaknem 800 fős amerikai kontingens nagy részét ennek megfelelően nem hazaszállítják, hanem átvezénylik más kelet-afrikai országokba. Mindez azt jelenti, hogy Trump ezzel a lépésével a hangzatos, támogatói számára pozitívan csengő szalagcímeken kívül leginkább annyit ér el, hogy ront az Egyesült Államok stratégiai helyzetén Szomáliában és gyengíti a helyi biztonsági erőket.

Az amerikai csapatkivonás lehetséges hatásai egyelőre nehezen felmérhetők, mivel a múlt pénteki bejelentéskor nem derült ki a pontos részletek. Különösen érzékenyen érintené Mogadishut az, ha a Danab nevű szomáliai elitkommandó kiképzésében kulcsszerepet betöltő amerikai terrorelhárítási- és katonai tanácsadók is távozásra kényszerülnének. Annak viszont már kevésbé lenne drasztikus következménye, ha az Egyesült Államok néhány száz bakája továbbállna, hiszen a nemzetközi erők gerincét nem ők adják, hanem az Afrikai Unió 19 ezer békefenntartója. Az iraki és az afganisztáni részleges kivonulással ellentétben a szomáliai esetében attól sem kell tartani, hogy a központi államhatalom meggyengülése lesz a következmény, elvégre az összeomlás már bekövetkezett: Szomália a bukott állam mintapéldája, a külföldi beavatkozás legfeljebb valamiféle stabilitást hivatott megteremteni. Ilyen szempontból ugyanakkor az amerikai csapatkivonás híre nem a legjobb pillanatban érkezett, mivel a közelgő szomáliai parlamenti- és elnökválasztások, valamint a szomszédos Etiópiában dúló polgárháború egyaránt feszültté teszik a hangulatot. A hivatali ideje végéhez közeledő Trump persze nem lett volna képes másképp időzíteni a döntést, de az már más kérdés, hogy egyáltalán érdemes volt-e meghoznia azt.