Azt kérte, a kérdések ne a múltról, hanem a jelenről és a jövőről szóljanak. 90 évesen is az előretekintés vezérli?
Talán még inkább. A „ne nézz hátra!" ősi tilalmáról most megjelent budapesti esszékötetemben (Élj érdekes időkben!) is írtam erről, említve Lót feleségének bibliai, illetve Orfeusz és Euridike klasszikus görög történetét. Mindig előre kell nézni és most igazán a jövő érdekel, hiszen, ami a legfontosabb, az Európai Unió, sorsfordulóhoz érkezett. A hatalmas segély terv, amelyet saját árnyékukon átlépve közös európai áldozatvállalással hoztak tető alá az Unió vezetői, a jogállamiság követelményét tagadó lengyel-magyar vétó nyomán veszélybe került. Ezt a többi 25 ország nem fogadta el. A megoldáson fordulhat az EU jövője. A másik világjelentőségű esemény Trump választási veresége, amit aljas machinációkkal semmissé akar tenni. A Biden-kormányzat új nyitásával Amerika, de sok szempontból a világ sorsa fordulhat jobbra.
December 29-től olvasható lesz The Economics and Politics of European Integration: Populism, Nationalism and the History of the EU című könyve. Utóbbi, az európai integráció 288 oldalas története aligha érkezhetne drámaibb pillanatban, napokkal a Brexit előtt. Az utóbbi időszak sok más tekintetben is próbára tette az Unió egységét, többek között Orbán Viktor ismételt lázadozásával. Meggyőződése szerint az EU a legjobb dolog a kontinens történetében a XX. században. Mi vár a szervezetre a XXI. században?
Az EU-t, mint egyik alapítója, Jean Monnet mondta, válságok formálják. Az azok megoldására hozott döntések hozták létre és vitték előre az európai integrációt az elmúlt 70 évben. A mai négyszeres válság – Covid-19, az általa generált súlyos gazdasági visszaesés, a Brexit és a költségvetés lengyel-magyar vétófenyegetése – hatalmas feladat elé állítja az Uniót. Megoldásuk fogja meghatározni XXI. századi sorsát. Biztatónak tartom a helyzetet. A járvány mindennél jobban bizonyította az integráció létfontosságát. Ezért jutott új magaslatra az EU a közös tehervállalással. A Brexit a legjobbkor szabadítja meg az EU-t egy örökös akadálytól. Az angolok nem ismerték József Attila sorait arról, hogy „ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”, nem lehet egyszerre tagország és az integrációs lépések akadályozója. Hasonlóan, a nacionalista-populista közép-európai tagországok sem élvezhetik az EU segélyeit, beruházásait és piaci előnyeit, miközben tagadják alapértékeit. Az EU eddig enerváltan reagált, de úgy tűnik, ennek most vége. Számos megoldás terve ismert. Ezek előre lendítik az integráció kátyúba rekedt szekerét és azok az országok fizetnek rá, amelyek tagadják az európai értékeket.
Hogyan éli meg személyesen a 2020-at, egyben a koronavírus-járványt? Gondolta volna valaha, hogy egy ragályos betegség ilyen pusztítást végez, úgyszólván háborúhoz hasonlóan kiszolgáltatottá teszi az embereket és a gazdaságokat, leállítva a normálisnak tartott életet?
Most valamelyest megéltük, amit a történelem kolera és pestis járványairól tudtunk. Nagy egészségi, gazdasági és pszichológiai világmegrázkódtatás ez. Amerikában a védőoltás megkezdése idejére már mintegy négyszázezer, vagyis annyi ember hal meg, mint a II. világháború, és négyszer annyi, mint XX. század második fele négy amerikai háborújának – Korea, Vietnam, Afganisztán, Irak – összes amerikai embervesztesége. Ezek után frivol, ha azt mondom, hogy én kényszerű bezártságunkban jól érzem magam, két új könyvem zavartalan befejező munkálataival. Kertünkben délutánonként találkoztunk családunk tagjaival és barátainkkal. Esténként élvezhettük a Metropolitan Opera előadásainak közvetítéseit. Tervezett 90-ik születésnapi partimat elnapolva talán összevonhatjuk a 100-ikkal...
Mi rejlik az esszékötet Élj érdekes időkben! címe mögött? Hiszen az ember kevéssé tudja befolyásolni, mikor él. Kétségtelen, Ön ha akart volna sem tudott volna izgalmasabb időket kifogni...
Ez a kínai átok – élj érdekes időkben! – az ilyen idők megpróbáltatásaira utal. S ezek az évek nem egyszer valóban felidézték gyermekkorom végének, az 1938-45 közötti éveknek a tapasztalatait. E 600 oldalas kötet közel 200 rövid esszéjét az elmúlt három évben írtam, reagálva Magyarország, Amerika, az EU, de a világ társadalmi, gazdasági, politikai eseményeire is, melyek nemcsak érdekesek, de veszélyesek is voltak. Számos kis írásom irodalmi, zenei, művészeti élmények hatását tükrözi, melyek nem egyszer mégis összekapcsolódnak a világ megrázkódtatásaival.
Hogyan készültek a 2017-re visszanyúló, de 2020 eseményeire is reflektáló írások? Olvas valamit az újságban, lát valamit a tévében, mondjuk a Hasogdzsi-gyilkosságról és ez elindítja a gondolatait, melyek aztán történelmi perspektívába helyezett szépirodalmi alkotás formájában jelennek meg?
Érdekel a világ. Már gyermekkoromban megtanultam, hogy ami Németországban történik, az perceken belül milliók és személyes ügyemmé is vált. Történészként világossá vált számomra, hogy Európa minden kicsiny zuga összefügg, és az amerikai, orosz, sőt a kínai folyamatok is befolyásolják Európát. Követem a világ társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális történéseit és időről időre úgy érzem, reagálnom kell rájuk. Reagálásaim pedig élettapasztalatom és történészi ismereteim alapzatára épülnek.
Egyik „kedvenc” témája, a populizmus az esszék között is szerepel. Korunk politikusai folyamatos muníciót adnak az ezzel kapcsolatos aggodalmakhoz, s a globalizáció is lovat ad alá. Mi kellene ahhoz, hogy belátható időn belül megszabaduljunk tőle?
Mint történészt erősen foglalkoztat a múlt befolyása a jelenre. Végül is a Trump-epizódot, és a lengyel és magyar nacionalista-populizmust sem foghatjuk fel egyszeri történelmi kisiklásnak, autokraták – Veress Péter szavaival – ’kivagyiságából’ okozott véletlennek. Mögöttük visszaköszönő társadalmi-politikai folyamatok húzódnak meg. A rasszizmus erős gyökerei, a vallási bigottság, a város – vidék társadalmi különbsége, a tanult és kevésbé tanult rétegek szerepe. A hatalom-mániás vezetőket le lehet váltani, a mögöttük álló társadalmi rétegeket nem. A megoldás tehát hosszútávú átalakítási és oktatási folyamatot igényel. A magunkkal cipelt múlt azonban nem végzetszerűen nehezedik ránk. Európa történelme világosan bizonyítja, hogy a korábban a közép-európai szinthez hasonló helyzetben lévő országok megszabadultak a múlt lemaradásától és visszahúzó erőitől. Először Skandinávia, majd Írország, és a jelenbe-közeljövőbe tekintve a Baltikum példája tanulságos és biztató. Mindezekről írtam a kötetben.
Tervezi hasonló további esszék írását?
Hadd kérdezzek vissza: lehet nem írni Trump bukásáról, amit csalás és hazugságok útján vissza akart fordítani? Ez nem meglepő, hiszen egész élete ezek jegyében telt el. Hatszor jelentett be csődöt, hogy ne kelljen fizetnie hitelezőinek és beszállítóinak, amerikai bank már nem áll szóba vele, szexuális erőszak miatt huszonkét feljelentést tettek ellene és eddigi működése során mintegy négyezer pert élt túl. Óriási tartozásai vannak. Mint Timothy Snyder, a Yale Egyetem professzora írta: „Az elnöki poszt védi meg a börtöntől és a szegényháztól.” De valójában nem ez az igazán érdekes, hanem az, hogy erre az emberre szavazott az amerikai lakosság 46-47 százaléka kétszer is! Hány hasonló eseménynek leszünk még tanúi?
Hihetetlenül sűrű volt életének első hatvan éve, hiszen mire 1990-ben, a rendszerváltás új fejezetet indított, óriási oktatási, tudományos és politikai sikerekhez jutott el. Mennyire volt biztos magában, amikor az MTA második elnöki ciklusa helyett Los Angelesbe tette át székhelyét? Soha nem bánta meg döntését?
Soha nem akartam elmenni Magyarországról, sem a háború, sem 1956 után. S 60 évesen igazán nem volt ideális ilyen döntést hozni, új helyen új életet kezdeni. Sajnos a rendszerváltást, amiért magam is megtettem mindent, amit tudtam, a régi jobboldali nacionalizmus újra felszínre törő jelenségei kisérték, és az akkor ellenem indított hajsza nyomán úgy éreztem, hogy nem kívánom újraélni ifjúkorom taszító élményeit. Soha nem bántam meg, s különösen a 2010 óta hömpölygő nacionalista-populista politika hullámai közepette érzem igazán jó döntésnek. Életem legproduktívabb egyharmadát élem itt.
Amikor intézetvezetővé nevezték ki a Los Angeles-i Egyetemen, UCLA-n, felfokozott érdeklődés és rokonszenv nyilvánult meg Közép- és Kelet-Európa iránt. Mennyire változtak a térség, különösen a Magyarország iránti érzelmek?
Vezető napilapok, a New York Times és a Washington Post ma többet ír Magyarországról, mint bármikor. Sajnos nem pozitív értelemben. Az ország orosz, kínai orientációja, a demokratikus intézmények és a jogállamiság aláásása, az EU elleni támadások, a hatalmas segély megvétózása kicsinyes politikai önérdekből, s olyan ostobaságok, mint a megválasztott új elnök, Joe Biden hazug korrupciós vádakkal illetése a magyar külügyminiszter által, vagy a kurzus sajtójának pedofil „cukros bácsizása,” Európa legrosszabb nyelvtudásával rendelkező országában az óvodai nyelvtanítás betiltása, a beteges – de kiszámítottan kódolt rasszista – „sorosozás” sajnos állandó témát ad a Nyugatnak.
Megkaptam Joe Biden beszédét elhunyt barátja, Tom Lantos szobrának felavatása alkalmából, ezt és Biden Balatonon eltöltött második nászútját is jó jelnek tekinthetik Magyarországon a jövőre nézve. Mit várhat a kormány és a társadalom az elnökváltástól?
A Biden kormánynak ezer akadállyal kell majd megbirkóznia és törvényalkotási lehetőségei korlátozottak lesznek, de a külpolitikában az új elnöknek lényegében szabad a keze. Amerika visszalép a klímamegállapodásba, a világ egészségügyi szervezetébe és újjáépíti az Európai Unióval való szövetséget. is Ha a magyar politika ezek vonalában mozogna, az hatalmas előnyt jelentene az országnak. Ha ellene van, akkor hátrányokkal kell számolnia.
