Az Orbán-féle szükségállapot

Meghökkentően kevés szó esett eddig az Alaptörvény kilencedik módosításának azon részéről, amely a különleges jogrendet – a veszélyhelyzetet, szükségállapotot és a hadiállapotot – szabályozta újra. Miközben a módosítás parlamenti vitájában ki-ki politikai meggyőződése, vérmérséklete szerint méltatta vagy gúnyolta az Alaptörvénybe került azon mondatot, miszerint „Az anya nő, az apa férfi”, addig nagyon kevés szót vesztegettek az országgyűlési képviselők a különleges jogrendet érintő módosításokra. Pedig lett volna miért.

A „különleges jogrend” attól különleges, hogy eltér a normál jogalkotástól és jogalkalmazástól a körülmények rendkívüli jellege miatt. Ilyenkor korlátozzák a szabadságjogokat – pl. a mozgásszabadságot, a sajtó- és szólásszabadságot, a levéltitokhoz való jogot –, vagy éppen rendkívüli hadi- vagy munkakötelezettséget rendelnek el. Más szóval az állam keményen beleszól az állampolgárai életébe azért, hogy pl. háború vagy fegyveres felkelés idején gyorsabban tudja az ország erőforrásait igénybe venni és hatékonyan tudjon reagálni. A demokratikus országok ismerik a rendkívüli jogrendet, pl. a német alkotmányos szabályozás is megállapít ilyen esetekben az állampolgári jogokat szűkítő és a fegyveres erőknek nagyobb felhatalmazást biztosító rendelkezéseket.

Nem volt más a helyzet Magyarországon sem az 1989/90-es rendszerváltozás után az alkotmányos szabályozásban, amely megengedte a rendkívüli jogrendnek a törvényhozás általi bevezetését. Az alapvető jogok jelentős részét lehetett ilyenkor korlátozni, a szokásosnál jóval nagyobb hatalmat kapott a végrehajtó hatalom, igaz, a kontroll jelentős maradt – egészen mostanáig. Háború esetén pl. a Honvédelmi Tanácsnak adta az Alkotmány, később az Alaptörvény is az Országgyűlés és a kormányra ruházott hatáskört, amelynek az országgyűlési frakcióvezetők is tagjai voltak. Mindezzel azt biztosította a szabályozás, hogy legyen politikai ellenőrzés a kormány tettei fölött még háború esetén is, és ennek a politikai ellenőrzésnek a jogát így az ellenzéknek is megadta az Alaptörvény.

Az Alaptörvény 9. módosítása azonban eltörli a Honvédelmi Tanácsot, így hadiállapot esetén az ellenzék jogosítványai jelentősen szűkülnek majd. És ez még korántsem minden: mind a hadiállapot, mind a szükségállapot idején a kormány egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet vagy egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. A parlament pedig ez ellen nem sokat tehet. Ezt így szentesíti az Alaptörvény-módosítás: „Az Országgyűlés a Kormány által különleges jogrend idején a különleges jogrendre vonatkozó szabályok szerint alkotott rendeletet hatályon kívül helyezheti. A hatályon kívül helyezett rendeletet a Kormány azonos tartalommal nem alkothatja meg újra, kivéve, ha azt a körülmények jelentős változása indokolja.” Más szóval, a kormány lényegében tetszése szerint figyelmen kívül hagyhatja a parlament ellenkezését, hiszen a „a körülmények jelentős változása” megfogalmazás kellően tág teret biztosít majd a végrehajtó hatalomnak ahhoz, hogy sok mindent beleértsen.

Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a kormány hatalma még különleges jogrend esetében sem lesz korlátlan. A szükségállapot és a hadiállapot kihirdetéséhez továbbra is a törvényhozás tagjainak kétharmados többségéhez lesz szükség. Az Alkotmánybíróság különleges jogrend esetében is működik. Tekintettel azonban arra, hogy az Alkotmánybíróság tagjainak nagy többsége a Fidesz-többségnek köszönhetően nyerte el megbízatását, kétséges, mennyire lesz a testület az Orbán-kormány érdemi ellensúlya különleges jogrend idején. Mivel a különleges jogrendre vonatkozó alaptörvényi rendelkezések 2023. július 1-jén lépnek hatályba, ha addig is marad a Fidesz-kormány és kétharmados parlamenti többsége, akkor az ellenzék hozzájárulása nélkül is kihirdethető a hadiállapot és a szükségállapot.

Ráadásul az Alaptörvény-módosításnak van egy olyan eleme, amely még inkább megkönnyíti a szükségállapot kihirdetését. A korábbi szabályozással ellentétben a szükségállapot kihirdetésének már nem feltétele, hogy fegyveres lázadás, felkelés robbanjon ki, elegendő „az alkotmányos rend megdöntésére, felforgatására vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló cselekmény” vagy „az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető súlyos, jogellenes cselekmény”. A módosítás indokolása nem magyarázza meg, mit kell érteni pl. „az alkotmányos rend felforgatása” alatt. Ehelyett ennyit olvashatunk: „E módosításokat elsődlegesen a létfontosságú infrastruktúrákkal, illetve az információs technológiával összefüggő változások és ezek felforgató, ártó, támadó célra való alkalmazhatóságának nemzetközi példái és potenciális jövőbeli megvalósulásai indokolják.” A nemzetközi példák felsorolása elmaradt az indokolásból, így nem világos, mely tényállásokra gondolt a jogalkotó. Igazán kár, hiszen a kormány eltérhet a különleges jogrend esetén a törvényektől, korlátozhatja az alapvető jogok jelentős részét, és még ha ezt maximum 60 napon át teheti is meg, ez az idő elég lehet a politikai ellenfelek megfélemlítésére, letartóztatására, vagy más nyomásgyakorló eszközökre – úgymond pl. „felforgató tevékenység” esetén.

Persze, ha a miniszterelnök jóindulatú, akkor ilyet úgysem tesz. De ha rosszindulatú és hatalommániás? Egyértelműbben kellett volna meghatározni a szükségállapot feltételeit, hogy ne lehessen azokkal visszaélni. A 2022-es parlamenti választások arról is szólnak, hogy a választók megadják-e ezt a nagy hatalmat az Orbán-kormánynak különleges jogrend esetére.

Nagy Attila Tibor politikai elemző