Licit

A magyarországi baloldal örvendezik, mert arra gondolnak nyilvánvalóan, hogy nemzetközi baráti segítség következtében hatalomra tudnak jutni, mert érzik a gyökértelenségüket. Ezek a pártok, úgy mondanám, nem őshonos pártok – ezt Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze mondta néhány hete a Hit Rádióban. Megelőzte kortársait, beszállt az erős mondások licitjébe.

Előtte voltunk még a Szájer-ügynek, előtte Demeter Szilárd „náci Európájának”, viszont utána, hogy az ellenzéket a Fidesz vezetése kitagadta a nemzetből. A vezető lelkész mégis fényt sugárzott az éjszakába, amikor letaposta a többiek sarkát. Miért is ne akart volna még nagyobbat mondani, hiszen nem maradhat szótlan azzal a kormánypárttal kapcsolatban, amely korábban megalázta, s amelyhez most törleszkedik.

Hitelveket követve, vagy az állami támogatást megszolgálva adja el saját és gyülekezete lelkét a hatalomnak? Tőle nem várhatunk magyarázatot – kimondta, punktum –, most tépelődhetünk azon: mit is jelent az ellenzék őshontalan gyökértelensége? Mi és ki, s főleg miért osztozik velünk e őshontalan gyökértelenségben, a magyar történelemben?

Amúgy nem volna érdekes az egész – mindenki akkora marhaságot beszél, amekkorára futja neki –, ha nem ő volna az ATV tulajdonosa is egyben, egy függetlennek gondolt hírcsatornáé, ahol a kormányzati gyökér mellett az ellenzéki gyökértelenség is szóhoz jut.

De ez már messzire vezet, mint az is: van-e helye, s milyen helye van az egyházaknak a politikában, főleg ha hitük etikáját alárendelik a politika etikátlanságának. Vagy mégis inkább a felvilágosodásnak volt igaza, amikor a szekuláris államot „kitalálta”? Furfangos brigantik éltek akkor, máig nehéz megemészteni a gondolataikat. Mert nem csak a vallás, a hatalom is erős kábítószer. Hát még, ha keverik a kettőt.