szakszervezet;tömegközlekedés;koronavírus;

2020-12-09 11:11:16

Lezáratná a tömegközlekedési járművek első ajtajait a szakszervezet

A változtatást a fertőzésveszélyre hivatkozva kérik, ugyanis nem egységes a gyakorlat.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) azt közölte az MTI-vel, kockázatosnak tartja, hogy a közösségi közlekedésben nincs egységes védekezési rend; az első ajtók lezárására a sofőrök védelme miatt van szükség. Ezért is fordultak Pintér Sándor belügyminiszterhez, kérve tőle, hogy ismét legyen elrendelve országszerte, egységesen ez a lépés.     

Az állami hírügynökség szerint hangsúlyozták, 

A szakszervezet szerint így van ez a fővárosban is, ahol a szolgáltatást megrendelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetése tartja feleslegesnek a BKV-járműveken az elsőajtós lezárást – így a sofőrülés kordonnal való elkerítését is –, és mindössze egy matricán kérik az utasokat, fáradjanak távolabb a járművezetőtől.

Hozzátették, más a gyakorlat a fővárosi agglomerációban is közlekedő járatokon, bár ott sem egységes.