Előfizetés

Vádat emeltek egy volt európai parlamenti képviselő ellen

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.12.10. 11:13
Képünk illusztráció.
Fotó: PATRICK HERTZOG / AFP
Szegedi Csanád, a Jobbik korábbi képviselője költségvetési csalásért akár 10 évet is kaphat.
Akár tíz évet is kaphat Szegedi Csanád, volt európai parlamenti képviselő, aki ellen az ügyészség az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása nyomán indított eljárást. A lapunkkal megosztott vádirat szerint a volt képviselő 2009 és 2014 között a mandátuma gyakorlása során utazási költségtérítés jogosulatlan megszerzésével, parlamenti asszisztenseivel – részben fiktív – foglalkoztatási jogviszony létesítésével, a Brüsszelben fogadott látogatócsoportok – több esetben valótlan – költségei után járó támogatással összefüggésben, és kiadványok gyártására kötött – tényleges teljesítés nélküli vagy túlárazott – szolgáltatói szerződések révén, a támogatási összegek jelentős részének eltulajdonítása érdekében járt el.
Azaz a volt képviselő részben önállóan, részben az akkreditált parlamenti asszisztenseivel – és az érintett gazdasági társaságok ügyvezetőinek segítségével – az Európai Parlament illetékes szerveit megtévesztette, amellyel több, mint 155 millió forint vagyoni hátrányt okozott az uniós költségvetésnek.

Szegedi Csanád az eljárás során mindent tagadott, egyik társa ugyanakkor beismerő vallomást tett.    

Új vezérigazgató, régi jachtkikötő-pályázat a Bahartnál

Vas András
Publikálás dátuma
2020.12.10. 10:36

Fotó: H. Szabó Sándor
Veigl Gábort, a társaság eddigi gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettesét nevezte ki a Balatoni Hajózási Zrt. online közgyűlése a cég új vezérigazgatójának december 16-tól. A Népszava már novemberben, a korábbi cégvezető, Kollár József távozásának bejelentésekor megírta, hogy Veigl követheti a vezérigazgatói poszton.
Kollár József hivatalosan közös megegyezéssel távozott a Bahart éléről, a hajdani vezérigazgatót 2015-ben az akkor még többségi tulajdonos tóparti önkormányzatok nevezték ki a cég élére. Akkor 22 település gyakorolta részvényesként a tulajdonosi jogokat – a legnagyobb pakett Siófoké volt -, az állami üzletrészt 2008-ban még a Gyurcsány-kormány adta át nekik annak fejében, hogy azok előbb egy 580 milliós, majd 2012-ig újabb 1,42 milliárd forintos tőkeemelést hajtanak végre. Utóbbi azonban a többször kitolt határidők ellenére elmaradt, s mire az önkormányzatok tavaly év elején az emelés mellett döntöttek, a kormány egy rendelettel visszavette tőlük az állami részt. Ami ekkor még kisebbségi, 35 százalékos tulajdont jelentett, ám tavaly augusztusban egy 6,6 milliárdos tőkemeléssel minősített, nagyjából 75 százalékos tulajdonossá vált az állam, ami azt jelentette, a 21 tóparti önkormányzat szerepe formálissá vált a cégben. Az állami tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Turisztikai Ügynökség aztán előbb – noha a települések nem támogatták – megszavazta a cég reorganizációs tervét, majd az ebben foglaltak alapján árverésre bocsátotta a Bahart két kempingjét, szállodáját, illetve meghirdette hosszú távú bérletre az évi közel egymilliárd forintos bevételt hozó vitorláskikötőit. Forrásaink szerint Kollár távozása nem lepett meg senkit: levezényeltették vele a piszkos munkát, vagyis a privatizációt, így nevéhez fűződik majd a cég szétverése, emellett tavasszal határozott idejű szerződését határozatlanra változtatták, s illetményét a duplájára emelték, megágyazva ezzel menesztésének. Utóda, a 42 éves közgazdász Veigl Gábor öt éve dolgozott gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyetteseként és általános helyettesként a cégnél, s a Bahart közleménye szerint legfontosabb feladatának a hajózási fókuszú, hatékony, korszerű és utasbarát szolgáltató vállalat megteremtését, valamint a cég infrastruktúrájának megújítását tekinti: új hajók és kompok beszerzését, a kikötői infrastruktúrák fejlesztését, valamint a támogató rendszerek, informatikai megoldások bevezetését. Lengyel Róbert, az állam utáni második legnagyobb részvényes Siófok polgármestere tájékoztatása szerint továbbra sem kaptak információt a települések, miért kellett távoznia Kollár Józsefnek, így nem is szavazta meg a szerződésbontást, míg Veigl kinevezésénél tartózkodott. Nemmel voksolt viszont a cég vitorláskikötőinek megismételt bérbeadási pályázatára, melyet annak ellenére a korábbi feltételekkel akar kiírni a Bahart, hogy az első, szeptemberben meghirdetett kör eredménytelenül zárult. A 11 jachtkikötő 15 éves üzemeltetésére egyben lehetett pályázni, s a kiírás szerint a majdani nyertesnek többek között vállalnia kell, hogy nettó 250-250 millió forint úgynevezett beruházási óvadékkal hozzájárul a Bahart tihanyi és balatonföldvári kikötőfejlesztéseihez. A tenderen indulóknak minimum félmilliárd forint saját tőkével, értékelhető ingatlanüzemeltetési tapasztalattal kell rendelkezniük, vállalniuk kell a kezdő, minimum nettó 475 milliós éves üzemeltetési díjat – a végleges összeg a pályázat után az érvényes ajánlatot benyújtók közötti, ötmillió forintos licitlépcsőjű ártárgyaláson dől el, s évente nő az inflációval –, mely nem tartalmazza a közüzemi, fenntartási és felújítási költségeket, melyek mind a majdani nyertest terhelik. Lengyel Róbert ezzel kapcsolatban megjegyezte: a siófoki vitorláskikötőről kikérték az előzetes értékbecslésről szóló szakértői véleményt, s ekkor derült ki, külön nincs a siófokiról, csak a 11 kikötőről együttesen, de ezt sem kaphatják meg, ugyanis a Bahartot titoktartási kötelezettség terheli a szakértői véleményt készítő cég felé, s csak annak engedélyével lehet az értékbecslést kiadni. Vagyis a Bahart a cég második legnagyobb, igazgató tagsággal is rendelkező részvényesének nem adta ki az iratokat. 

Újabb 171 koronavírusos beteg hunyt el

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.12.10. 09:27
Képünk illusztráció.
Fotó: AFP / VOISIN/PHANIE
A hivatalos adatok szerint 5 ezer főnél is több új esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában.
5415 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 265 003 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 171 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6451 főre emelkedett.

- írja beszámolójában a kormányzati koronahonlap.

A tájékoztatás szerint a gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 77 362 fő, az aktív fertőzöttek száma 181 190. Az aktív fertőzöttek tizenkilenc százaléka, az elhunytak huszonegy százaléka, a gyógyultak huszonhárom százaléka budapesti. 7869 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 645-en vannak lélegeztetőgépen.
Az Operatív Törzs jelenleg 271 óvodában egy-egy csoportot érintően, 103 óvodában és 72 általános iskolában  az egész intézményt érintően rendelt el rendkívüli szünetet, továbbá 537 általános iskolában egy-két osztályt  és 41 általános iskolában a teljes intézményt érintően digitális tanrendet.