Az érvek és a tények nem mindig számítanak a jobboldalon – Interjú Matthew Sheffield ex-konzervatív amerikai újságíróval

Az érvek és a tények nem mindig számítanak a jobboldalon – mesélte lapunknak Matthew Sheffield, aki egykori bennfentesként bírálja az amerikai konzervatív sajtót. Az általa bemutatott problémák a magyar viszonyok között is ismerősek lehetnek.

Miért nem vonta kétségbe az amerikai jobboldali média Donald Trump állításait, amikor a távozó elnök minden alapot nélkülözve választási csalásokról kezdett el beszélni?

A konzervatív sajtóorgánumok nagyon félnek attól, hogy megbántják olvasóközönségüket, éppen ezért rendkívül megterhelő feladat a jobboldali olvasók számára írni a rengeteg tabu miatt. Nem lehet például megkérdőjelezni a kereszténységet, vagy azt állítani, hogy iszlám nem eredendően gonosz, nem lehet Trump személyét vagy politikáját kérdőre vonni, és soha nem szabad semmi rosszat mondani jobboldali hírességekről, függetlenül attól, hogy mit tesznek.

Trump megalapozatlan állításai szempontjából az is releváns, hogy a konzervatívok zöme nincs tisztában a közvélemény-kutatásokkal, amelyek évtizedek óta azt mutatják, hogy az amerikai társadalom többsége nem ért egyet a nézeteikkel, emiatt olyan szóbeszéd terjedt el körükben, hogy a demokraták csak választási csalásokkal képesek nyerni. Emellett a jobboldaliak elsöprő részét nem érdekli az oknyomozó újságírás, ezért évtizedek óta hisznek a csalásokban úgy, hogy bizonyítékot még soha nem találtak rá. Trump 2020-as választásról megfogalmazott kijelentései kiválóan illeszkednek ebbe a képbe. Éppen ezért nehéz az olyan konzervatív újságíróknak – mint Bret Baier, a Fox News műsorvezetője – akik próbálják megcáfolni ezeket az állításokat, de gyűlölettel és dühvel találják szembe magukat, mert nyíltan ki merik mondani a kellemetlen igazságot. Szerintem ők kiváltképp hálásak lehetnek az amerikai igazságszolgáltatásnak, amely alaposan megvizsgálta ezeket a nevetséges állításokat és elutasította őket.

Sajnos, Trump hiába veszített számtalanszor a bíróságon, valószínűleg ez sem fogja eltántorítani megvezetett híveit, akik minden egyes szavának hitelt adnak, még akkor is, ha ezzel magukra maradnak.

A bírósági eljárások eredménye a jobboldali sajtót sem készteti önvizsgálatra?

Az szinte biztos, hogy a szélsőjobboldali média továbbra is azt fogja állítani, hogy Trumptól elvették a győzelmet, még akkor is, ha ő esetleg elismerné, hogy vesztett Bidennel szemben. Ez azért van, mert nekik csak az számít, hogy olvasóik, nézőik, hallgatóik dühösek és idegesek legyenek – számukra ugyanis ez termeli a profitot. Trump veresége ilyen szempontból különösen jól kiaknázható és a médiavállalatoknak végső soron a pénz számít. A konzervatív média pedig – mint említettem – fél elveszíteni közönségét.

A szélsőjobboldali újságírók tényleg csak anyagi érdekből háborítják fel közönségüket?

Néhányan biztosan a pénzért csinálják az egészet, de sokan hisznek is az általuk hangoztatott téveszmékben. A szomorú igazság az, hogy egyesek nem is veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek az általuk hangoztatott nézeteknek. Egyszer vitába keveredtem egy aktivistával, akinek meggyőződése volt, hogy az adócsökkentések növelik az állam bevételeit. Csupán annyit kértem tőle, hogy idézzen fel egy olyan esetet, amikor ilyen előfordult az amerikai történelem során. Elismerte, nem tud példát mondani, ám mégis szilárdan kitartott a nézetei mellett.

Mennyire éles a határvonal az amerikai konzervatív és szélsőjobboldali sajtó között?

Elsősorban tulajdonosi kör hozzáállása jelenti a különbséget. A szélsőjobboldali orgánumokat erősen elvakult emberek irányítják, mint Alex Jones, vagy olyanok, akik átengedik a hazugságáradatot, hogy így pénzt keressenek. A konzervatív szerkesztőségek tulajdonosai ezzel szemben megalapozottabb képpel rendelkeznek a valóságról, bár az ő politikai meggyőződésük általában mégis ellentmond a republikánus szavazók többsége által vallottaknak. A jobboldali választók zöme nem szeretné csökkenteni az oktatásra szánt kiadásokat vagy bokkolni a minimálbér emelését, ám a jobboldali elit körében ezek rendkívül elterjedt nézetek.

Működésük szempontjából azonban már nehezebb megkülönböztetni a konzervatív és a szélsőjobboldali sajtót, utóbbiban például jóval több energia van a jobbközéphez képest, ezért a republikánus közönséget célzó média sokszor keveri a szélsőséges vagy spekulatív tartalmakat a visszafogottabb fejtegetésekkel. Remek példa erre a Townhall, egy népszerű konzervatív oldal, amely rendszeresen közöl tipikus republikánus aktivisták által írt politikai elemzéseket, de szintén megjelenteti a faji háborúkról fantáziáló regényíró és egy Donald Trumpra szinte vallási áhítattal tekintő összeesküvés-elmélet hívő őrjöngéseit.

Hogyan tud a Republikánus Párt versenyképes maradni, ha a programjuk sarokpontjai népszerűtlenek?

Szoros összefüggés van az Egyesült Államokban a republikánus és a vallási fundamentalista nézetek támogatottsága között. Trump szavazóinak 40 százaléka fehér evangéliumi keresztény volt, ezenfelül sok fundamentalista katolikus, ortodox zsidó és spanyolajkú evangéliumi keresztény akad a táborában. Ennek magyarázata, hogy a republikánus politikai tanácsadók évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy a hagyományos vallási értékeket valló emberek jelentős része fenyegetve érzi magát a világiasság miatt, illetve dühös az iskolákra és az egyetemekre, amiért azok kritikus gondolkodást tanítanak. A republikánus vezetők rájöttek, hogy rá tudják venni a vallásos embereket, hogy rájuk szavazzanak, ha gesztusokat tesznek a keresztény felsőbbrendűség eszméje felé. A párt mindeközben elterelte a választók figyelmét a lényeges politikai kérdésekről olyan témák, mint a transznemű középiskolai diákok, az azonos neműek házassága vagy a női ruhákat viselő férfi celebek felé. Ez a taktika rendkívül hatékonynak bizonyult, hogy ne legyen középpontban a népszerűtlen programjuk, amely a közszolgáltatások finanszírozásának csökkentését irányozza elő, illetve a gazdagok adóterheinek áthárítását az alacsonyabb keresetűekre és a középosztályra. Jóval könnyebb a kisebb botrányokra összpontosítani, mint a közvelemény által nem támogatott gazdaságpolitikai elképzelések mellett érvelni.

Hogyan vált Ön az amerikai online konzervatív média egyik fontos szereplőjéből annak bírálójává?

Miután jónéhány évet azzal töltöttem, hogy a baloldal iránti részrehajlása miatt bíráltam az amerikai mainstream sajtót, úgy döntöttem, nekivágok saját cikkek írásába és érveket sorakoztatok fel a konzervatív politika mellett. Ahogyan azonban egyre jobban belemerültem a jobboldali sajtó világába, felfedeztem, hogy rengeteg kommentátornak nincs újságírói képzettsége vagy érzéke, és akadnak olyanok, akik hajlandóak úgy közreadni történeteket, hogy le sem ellenőrizték azok igazságtartalmát. Azt is felismertem, óriási nyomás nehezedik ránk a szélsőjobboldali média részéről, ami nem hiteles hírforrás, mégis hatalmas népszerűségnek örvend.

Mindeközben könyvet kezdtem írni 2012-ben, hogy megismertessem a konzervatív véleményvezéreket a közvélemény álláspontjával. Tanácsot akartam adni arról, hogyan alakítsák úgy politikájukat, hogy az jobban összhangban legyen az amerikaiak igényeivel, tekintetbe véve például azt, hogy a lakosság 30 százaléka semmilyen valláshoz nem kötődik. Több kollégám is felháborodott azon, hogy kifejtettem: a konzervatívoknak elfogadónak kell lennie az ateistákkal, a muszlimokkal és a szexuális kisebbségekkel. Végül ráébredtem arra, hogy ha még a világ legjobb érveit is sorolnám fel, akkor sem tudnám meggyőzi őket, hogy felhagyjanak azokkal a stratégiákkal, amelyeket isteni eredetűnek hisznek.

Ha lenne lehetősége elbeszélgetni a fiatalabb önmagával, mivel győzné meg, hogy tévúton járt?

Azt mondanám magamnak, hogy vedd észre az amerikai konzervativizmus és a vallási szekták közötti párhuzamokat. Sajnos rengeteg ilyen van, kezdve attól az elképzeléstől, hogy csak a saját vezetőinkben szabad megbízni, vagy el kell hinnünk, hogy más információforrásokat, rosszindulatú hazug emberek működtetnek.

Miért fogalmazott a korábbi Twitter-bemutatkozásában úgy, hogy “ki kell szabadítani” az embereket a jobboldali sajtótól?

Szomorú módon az az igazság, hogy a konzervatív média közönsége alacsonyabb színvonalú terméket fogyaszt, egy olyat, mely kevésbé ügyel a tényszerűségre, és borzalmasan elfogult. A republikánusok számára ijesztőnek kellene lennie, hogy Trump nekirontott a Fox News-nak, miután az rá mert mutatni arra a nyilvánvaló tényre, hogy veszített. Trump dühös, és azt sem hajlandó hagyni, hogy akár csekély mértékben ellentmondjanak a hazugságainak. Ez egy tekintélyelvű vezetőre, szektavezérre jellemző viselkedés.

Végső soron mi az amerikai jobboldali média célja?

A különböző sajtótermékek bizonyos republikánus személyiségek támogatottságát kívánják növelni: egyes orgánumok a libertariánus irányvonalak követőit, mások a neokonzervatívokat, megint mások a keresztény felsőbbrendűséget hirdetőket népszerűsítik. Mindegyik arra törekszik, hogy a számára szimpatikus republikánusokat szolgálja.

Ön szerint meg lehet reformálni a konzervatív sajtót?

Lenne rá lehetőség, ha a Rupert Murdoch-hoz hasonló médiamogulok számára társadalmi következményei lenne annak, hogy a valóságtól elrugaszkodott sajtótermékeket finanszíroznak. Illetve ha a szélsőjobboldali orgánumokra komoly nyomás nehezedne, ha a bizonyos személyekről megfogalmazott rágalmazó állításaikért könnyebben lehetne beperelni őket. Ha a szélsőséges sajtótermékeknek nehezebb lenne hazugsággal népszerűségre szert tenniük, akkor ennek következtében megerősödnének a magasabb színvonalú, szakmai elveket követő jobboldali szerkesztőségek. Végső soron azonban az a helyzet, hogy a legkiválóbb jobboldalra húzó újságírók szinte egytől-egyig elhagyják a konzervatív médiát, mert túl önállóan gondolkodnak.

A karrierje kezdetén az úgynevezett mainstream sajtót bírálta. Mi az, amit még mindig problémásnak tart azzal kapcsolatban?

Az amerikai média rendkívül elfogult a New York-i és a keleti parti történések iránt, a legnagyobb orgánumok nemigen számolnak be arról, mi történik az ország többi részén. A mainstream sajtó ezenfelül nehezen fogadja el az olyan személyeket, akiknek nem volt részük elitoktatásban vagy puccos szakmai gyakorlatokban. Mindezek miatt fontos hangok maradnak ki a közbeszédből, köztük a faji kisebbségeké, a vidékieké vagy az alacsonyabb keresetűeké.

Mit tehet a sajtó, hogy mérsékelje az elfogultságát?

Mozduljon ki gyakrabban New Yorkból és Washington DC-ből. A szerkesztőknek nyitniuk kell mindenki felé, szerte az országban, olyanok felé is, akik szokatlan körülmények közül jönnek. Az irodában alkotó újságíróról létező elképzelés teljesen abszurddá és idejétmúlttá vált mára. Az amerikaik tulnyomó többsége nem a főváros és Boston között él, az ő történetüket is el kell mondani és őket is meg kell hallgatni. A híreket nem a szerkesztőségekben lehet megtalálni, hanem ott, ahol az emberek vannak.