Állami Számvevőszék;Együtt 2014;Váradi András Alapítvány;

2020-12-10 16:43:21

Egy már megszűnt ellenzéki párt alapítványánál talált gondokat az Állami Számvevőszék

Az Együtt – a Korszakváltók Pártjának Váradi András Alapítványát most ellenőrizték.

Többek között ezeket a megállapításokat tette az egykori fideszes képviselő, Domokos László által vezetett számvevőszék a már megszűnt Együtt pártalapítványánák ellenőrzése után. A törvény értelmében kötelességük vizsgálatot folytatni ott, ahol közpénzeket használtak fel. A pártalapítványokat kétévente ellenőrzik. A közzétett tájékoztatásban emlékeztetnek, a Váradi András Alapítvány a költségvetésből 2017-ben 41,3 millió forint, 2018-ban pedig 20,7 millió forint támogatásban részesült. Szerintük a pártalapítvány nem igazolta, hogy az ellenőrzött időszakban a költségvetési támogatást kizárólag a törvényben meghatározott célokkal összhangban használta fel, és a támogatásokat, adományokat a törvényi előírás szerint, szabályszerűen fogadta el.

Felróják továbbá, hogy a 2017. évi és 2018. évi működésről közzétett beszámolóban foglaltak nincsenek számlákkal és pénzügyi teljesítésekkel alátámasztva. Emiatt pedig nem zárható ki, hogy ezek nem valós adatok – áll a tájékoztatásban.