bűnügy;kábítószer;

2020-12-11 10:18:00

Kábítószerrel kereskedtek, elítélték őket

Fejenként kilenc, összesen 27 évre ítélt három szerb férfit a Kaposvári Törvényszék, mivel jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelemet folytattak.

A 67 éves szerb vádlott 2019 márciusában megállapodott egy Siófokon élő magyar férfival, hogy a Szerbiában beszerzett öt kiló heroint a továbbértékesítésig a férfi egyik magyarországi ingatlanában fogja tárolni. Beszerzett egy kisbuszt, s a karosszéria átalakításával olyan rekeszeket alakíttatott ki, amelyekben el lehetett rejteni a drogot.

A szerb férfi ezután futárként megbízott két másik – egy 48, illetve egy 44 éves - szerb férfit, hogy a heroint juttassák el ismerőse siófoki házába, ahová az egyik nap kora reggel érkeztek meg. Itt a magyar férfi irányításával megkezdték a tíz, egyenként fél kilós, téglaformájúra préselt heroin drog kipakolását, ekkor azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság egységei rajtuk ütöttek, a kábítószert lefoglalták, míg az elkövetőket őrizetbe vették.

A drogbanda ellen a Somogy Megyei Főügyészség emelt vádat, s a bíróság a váddal megegyezően bűnösnek mondta ki a három szerbet: egyaránt 9 év – fegyházban, illetve börtönben – letöltendő szabadságvesztést szabott ki rájuk, valamint 9 évre kiutasította őket Magyarország területéről. (A magyar vádlott egészségi állapota miatt az ügyét még a nyomozati szakban elkülönítették.)

Az ítélet nem jogerős, a verdikt ellen az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.